Reggel egy mari nyelvű SMS fogadott egy hollandtól. Erős kezdés.
Leültem a kis fehér laptopom elé és hozzáláttam a munkához. Egész nap dolgoztam, csak enni, mosogatni, kutyát sétáltatni és sütni álltam fel. A TV révén kiművelődtem minden fontos sporteseményből (ja, az öcsémnél volt a távkapcsoló).
Kifeküdtem a trambulinunkra pihenésképp és beszívtam a hihetetlen májusi illatot. A két kutyám alattam hevert, a gumiszőnyeg árnyékában. Ahogy csukott szemmel feküdtem, szinte érzékeltem, ahogy az esőzések után rohamtempóban nőnek körülöttem a növények. Ennek a meditációnk a trambulinra mellső lábbal felugró Mázli vetett véget, aki lelkesen az orromba lihegett.
Gyurgyalagok szálltak fel a réten az össze nem téveszthető, kuruttyoló csiripelésükkel. Gyerekkel ámulva néztük őket: imádjuk az elhagyott homokbánya falába fészkelő madarakat. Hozzánk tartozik, ahogy a lassan észrevehetetlenné gazosodó lövészárkok, a csenevész patak, az elszórt csíkokban megjelenő bozótos erdők, a mocsaras mező, a higanymozgású juhnyáj is. A homokbánya tetejéről rálátni egész Pécsre, de a látvány pont az ellenkező, mint ami a mecseki kirándulók elé tárul. Ez a mi kis fordított világunk, a személyre szabott Narniánk, ahol sosem tudni, mikor vesznek el a kutyák 20 percre a bozótban, mikor nyargal el előttünk egy róka vagy nyúl, indokolatlan befalazott lövészárok díszíti a domb közepét és popzene szól a névtelen szőlőlugasok alól. Menekültünk itt már kóbor kutyák elől, építettünk hidat, korcsolyáztunk a befagyott mocsáron, hajtottunk tehenet elő a bozótosból. Mindig mást tartogat nekünk ez a titokzatos senkiföldje... és mindig májusban a legszebb.
Ismered a Derniere Danse-t, Bogi? - kérdezte tőlem Gyerek, miközben a rizslisztes muffinon ügyködtem. Ohh, hát hogyne! :) Amint öcsém eltakarodott a TV elől, gyorsan felállítottuk a hifit és döngettük a nagyszobában. Zsófi húgom táncra perdült és egyre többet követelt, így jött még egy kis francia nyelvű Mika, majd olasz és angol dalok, klipeken röhögés, majd megmutattam neki, hogy a Happy Place klipjében a kék ruhás kislány pont úgy néz ki, mint a legjobb barátnője.
Ekkor emeltem a tétet, és jött a Haloo Helsinki, előragadtam egy partvist és azon léggitároztam, mire Zsófi apa akusztikus gitárját támadta be kőkemény headbangeléssel. Ja, 8 éves. Metálos múltú énem elmorzsolt egy könnycseppet.
A muffin megsült, én meg a tánctól egész mámorosan ültem neki újra a munkának. A mámorhoz hozzátett, hogy egy feltehetően iszonyú jó nyári utat kezdtünk el összehozni, amilyet még sosem csináltam. Ja, meg cseten mintha elkezdtem volna beszélgetni, mintha fontos lett volna, mintha lett volna mondanivalóm, de rövid érdeklődés után le lettem rázva. Jah, oda se neki, már megszoktam.
Az ilyenre a legjobb gyógymód, ha visszabújok a munkába, ami jó is lenne, ha a csigolyáim nem kezdenének egyre jobban dzsihádot szítani a teljes gerincoszlopomban. Azt hiszem, ideje leverni a felkelést és engedni a csőcselék követeléseinek (aka lefeküdni).
Mennyi minden történik egy nap alatt, és én mégis minderre két hét múlva már alig fogok emlékezni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése