Hát visszajöttem Pestre, pedig mennyire nem akartam, és most fullaszt a szmog, a tömeg, a meló és a beton. Meg az életem. Pföeh, előbújt belőlem a vidékiparaszt.
Esztivel a Kamarában kortyolgattuk fröccseinket, és szokás szerint megbeszéltük a világot. Egy random arc random szóba elegyedett velünk a másik asztaltól, azt mondván, hogy olyan jókedvű, kiegyensúlyozott kisugárzásunk volt, hogy nem bírta nem odavonzani őt. Rég kaptunk ilyen értelmes bókot.
Aztán elkezdett röfögni és szenvedélyesen fogdosni a táskámat, de hát senki sem lehet tökéletes.
Hazafelé biciklizve is random rám vigyorogtak emberek. Elképzeltem, valóban milyen kis gondtalannak tűnhetek így, ahogy az Astoria felől suhanok az erzsébetvárosi utcákban. Ha-ha-ha. Persze, az embernek rossz szokása feltételezni, hogy mindenkinek mindig sokkal jobb, mint neki.
Azt hiszem, elveszteni jobb, mint folyamatosan az elvesztéstől félni. Ez persze csak a stresszt oldja, a bánatot nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése