Szonjával rondán későn ébredtünk. Nehezemre esett összekaparni magamat, de nem tűrhettem a lustaságot, így nekivágtam a városnak.
A Café Archibald egy vicces/kellemes emléket ébresztett fel bennem, és letelepedtem egy asztalhoz. Órákig remekül eldolgozgattam, ameddig meg nem jött a pultos csajszi egy barátnő-szerűsége, aki utána olyan pletykapartit rendezett a felszolgálóval, hogy a hangulat konkrétan kiüldözött a kávézóból.
Némi további kávézóban dolgozgatás után hazatekertem. A szokásos gondtalan érzés vett körül, tudva, hogy minden rendben, egyedül vagyok, szabad és nem felelek senkinek az időmmel, és így is mindent jól tudok alakítani. Szeretek ilyenkor vidám mosollyal elsuhanni az emberek mellett, még akkor is, ha vannak problémáim. Mindenkinek vannak, de én ura vagyok a sajátjaimnak, és ez remek.
Semmi sem olyan, mint egy NAPRA-koncert. Szonjával ezt jól tudtuk, jó előre lefoglaltunk egy helyet magunknak az első sorban, és végigtomboltuk a szeles, felhős estét a csárdásokra és ugrósokra. Mögöttünk a tömeg megőrült, előttünk a zenekar rátett még egy lapáttal a hangulatra. Nyáreste volt, az az igazi, a Gödörnél, ezerféle emberrel, langyos szellővel és lobogó ruhákkal. Szonjával kicsit el is ámultunk, milyen régen voltunk itt kint (bár valójában sosem voltunk nagy Gödör-arcok), és dumáltunk vele és Efkúval még egy-két órát a jellegzetes forgatagban, ami akár taszít akár vonz, mégsem hagy soha érintetlenül.
Miközben halkan dúdolgatva toltam a biciklimet haza a kiskörúton, egy ismerős neonzöld szemüvegen akadt meg a szemem az előttem sétáló férfin. Nosza, elé ugrottam, és Reuven ámulva üdvözölt engem. Vidáman beszélgetve jutottunk el a Kamaráig, ahová még beültünk egy utolsó sörre zárás előtt. Senki más, csak a törzsvendégek és mi... Taxis Laci kérdezgetett, merre jártam, megállapítottuk, hogy a Napra király, Reuvennek pedig valamiért hosszan elkezdtem mesélni az életemről. Kedvesen, türelmesen hallgatott, nekem pedig nagyon jólesett ez a váratlan lehetőség egy kis megkönnyebbülésre. Koccintottunk a szabadságra, és lassacskán hazaindultunk.
Bárcsak minden nap ilyen kellemes, változatos bizsergésben telne. Már csak a finnugor könyvtár hiányzott volna, a mari folklórszövegekkel és a random beeső kedves ismerősökkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése