Szerettem a sötét indiai arca mögött megbújó skandináv felvilágosultságot.
A lelkesedést, amivel belekezdett egy számára fontos ügy taglalásába.
A nyílt tekintetét, ahogy rám nézett, kicsit elérzékenyülten.
Ahogy végigpördült a nyelve a szájában, amikor mindig mindenre azt mondta, hogy "seriously".
Ahogy lassan felbátorodva kifejtette a véleményét elvont dolgokról.
Mindig kalapot hordott, hogy ne kelljen megfésülnie félhosszú, kékesfekete haját.
Szerettem a nagy, durva, lapát tenyerét.
Szerettem, amikor megcsókolta a kezem.
Szerettem táncolni a közelében, és szabadnak érezni magam.
Szerettem, ahogy azon kaptam, hogy néz.
Szerettem, amikor kettőnkről beszélt.
Megtisztel, hogy megtalált, hogy kiszúrt a tömegben, hogy volt bátorsága megszólítani, és volt kitartása megtartani (pedig hogy féltem tőle, te jó ég!).
Szerettem azt az embert, aki mellette voltam. Megtanított újra kedvelni magam.
"Because no matter who you end up with... I just wish you will be as confident and calm as you were with me!"
Holnap már újra Svédországban lesz, a történet meg itt véget ér, és minden egyéb bizonytalan. Megkérte, hogy gondolkozzak el rajtunk... hát megígértem, mert megérdemli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése