Ahogy Taylor is énekli alant, van egy különleges hangulata a városnak, amikor éppen elállt az eső. Fura, mert biciklista vagyok és bosszantónak kéne lennie, de én nem bánom, olyan frissítő érzés. Közelebbnek érzem magam a természethez ebben a betontengerben.
Hallgattam, hallgattam, ahogy megesik valakivel ugyanaz az élménysorozat, amit én olyan jól ismerek: az elutazás okozta a személyiségváltozás, a tanulmányok iránti "nerd" izgatottság, a kiközösítő csoporttársak, az értelmetlen energiavámpírok leépítése, az életút keresése, az alapelvek megteremtése... mégis minden annyira más, egzotikus színeket kapott, bíbort, aranyat, indás díszeket, ahogy ez a történet kontinenseken és kultúrákon átívelve jutott ide elém, ugyanazzal a konklúzióval.
Konklúziók... melyek az én agyamban egy cseppet sem tűnnek bizarrnak (sőt), mégis tudom, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, ahogy én, és lám: most csak hátra kell dőlnöm és hallgatnom, ahogy valaki pontosan ugyanazokat mondja, anélkül, hogy tudná, mennyire mélyen egyetértek vele. Talán nem is saját szerencsém és boldogságom miatt bukfencezek a tüncögéstől, hanem inkább a világba vetett hitem visszaszerzése miatt mérföldkőnek éreztem a tegnapelőtt esti gondolatokat. Valaki hasonlképpen gondolkozik, jéééééj!
Újabb zápor, újabb elázás. Élveztem a karomon és a combomon a meleg esőcseppeket. Ottragadtam a Kamarában VB döntőt nézni. (Szépnek tartottam volna, ha Argentína nyer, de mivel tudom, hogy Németország a világ egyértelműen legcsodálatosabb helye/népe, őszintén örültem annak, hogy ez újra megbizonyosodott.)
Mi van itt, ebben a fülledt, párás, telített levegőjű nyárban, hogy hirtelen mindenkibe úgy csapódik a boldogság, mint egy masszív nemzetközi gyorsvonat? Körülnézek, és minden, mindenki a helyére kerül, mint a puzzle-darabok, vagy legalábbis oda, ahol épp a legjobb helyen vannak. Néha úgy érzem, nem is bírok el ennyi tüncögést.
Hogy én? Nálam nem nyár van, hanem kora tavasz... még hosszú út van előttem, de ez már nem az elmúlt hetek-hónapok sötét és kétségbeesett tele. És szeptemberig még annyi idő van, és annyira kimegyek Finnországba a Tapírhoz! :) Egyre inkább alig várom.
Addig pedig élvezem a fülledt, fűszeres színezetű budapesti életet, mintha jegyet váltottam volna egy bollywoodi filmre - a szereplőgárda közé.
In this moment now, capture it, remember it!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése