Ez egy mari közmondás. Nagyon tetszik.
Még mindig nehezen szokom meg új lakhelyemet, a négy fal ridegségét, az egyedüli életet, a kiköltözést a külvárosba. Amikor csak lehet, nem vagyok otthon. A Nagykörút gyűrűjén belül... az már igen. Az az otthonom.
A biciklim az ADK-s biciklitároló helyett büdöskék közt parkol a tízemeletes aljában, lassan egy tiszta ruhám sincs, a finnugrisztikával kapcsolatos izgatottságot felváltja a munka körüli pörgés. Még az MBTI helyett is a StrengthsFinderre tüncögök, és a névjegykártyacsere is jó élmény volt, pedig egyébként brrr névjegykártyák.
Közben James Blunt rámászott a napjaimra és folyton a fülembe zümmög. A hatalmas ablakból a Városliget helyett Zugló és a Rákosok derengenek...
Ahogy a villamoson döcögtünk, láttam a többi magyar ember fején a nemtetszést. Milyen egy ronda nagy rasszista nemzet vagyunk azt a mindenit!!! Én viszont már a harmadik este éreztem azt, hogy nem érdekel.
Az élet megy tovább, és én is megérdemlem, hogy valaki az ő hölgyének szólítson,
kihúzza nekem a széket a Trófeában, ahová meglepetésből foglalt nekem asztalt,
intellektuális közelharcot vívjon a közeli szórakozóhellyel, hogy adjanak nekünk borospoharakat,
napjában sokszor elmondja, hogy mennyire nagyra tart,
a híd közepén ráüvölti a Dunára, hogy BUDAPEST I LOVE YOU!!!
One Directiont és Let It Go-t énekel velem a Gellért téren ballagva,
csendben végighallgatja a sok bolond és indokolatlan dolgot, ami a szívemet nyomja, és még nagyobbra tart tőlük,
tisztának és makulátlannak lát, és ez nem változik, ahogy egyre többet tud meg rólam (sőt),
kifejezetten szereti, hogy introvertált vagyok,
biztosít róla, hogy nagyon vonzónak tart, de az elvei azok az elvei (én meg persze rommá tüncögöm magam ezen)
azzal dicsekedik a barátainak, hogy egy "6 nyelven tudó" lánnyal találkozgat,
felkap és a karjaiban visz le a Gellérthegyről.
Valahol egy szomorú kis hang kongatja a harangot, hogy ezek csupán nyári és átmeneti dolgok, de ahogy Gabi mondta a Kamarában, ezek mind-mind gesztusok a világtól, hogy mielőtt tökéletes mélységben eltemetném szerény személyemet, véssem a is eszecskémbe, hogy egy több ezer kilométer utazott valakinek én vagyok a legjobb dolog eddig az egész évében - úgy, ahogy vagyok, igyekezet és megjátszás nélkül. És ha ez így van, akkor talán még várhatok a koporsó leszögelésével....
A zárójel is a szöveg része...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése