Reggel úgy döntöttem, nem kelek fel. Már hajnalban kukorékoltam a világ legidiótább álmai után, de a reggeli teendők átnézése helyett inkább úgy döntöttem, hogy újra belemerülök a Hét szál fű országába, amit Zsolti adott nekem, mondván jó orosz irodalom... furcsa, de nekem is tetszik. 1954-es, masszívan szovjet, de földrajzról, sarkkutató etnográfusokról szól, akik jelenleg épp egy nganaszan faluban ügyködnek, tehát furán (és persze komcsi bájjal) simogat mindent, ami tudomány és a szívem csücske.
Homályosan felrémlett előttem a tegnap esti kis találkozónk Metával... hálistennek újra jól lyukat beszéltünk egymás hasába, és bár ő ellenkezett, jólesett kiereszteni az MTT-vel kapcsolatos sok-sok gőzt is, és tombolni egy sort. (Na nem mintha olyan nagyon ügy lenne az MTT az én életemben perpill, de mégis jólesett beszélni róla. Ha valaki megismeri az MTT-t, az utána mindig szívesen sopánkodik róla, mint egy rosszcsont, de szeretett gyerekről.) Meg persze beszélgettünk minden másról is. Mindig megfigyelem, hogy mennyire más-más dolgokat domborítok ki, ahogy különböző emberekkel beszélgetek... és amik Meta mellett előtérbe kerültek, azokat jólesett kidomborítani, mert ritkán teszem.
Öeeeeeh, telefonon fogok kulcsszókutatást magyarázni az ügyfélnek, neeee... és Zsuzsa nem is lesz ott, hogy felügyelje, és nem tudok értékesíteni, brühü... szorongva tárcsáztam a számot, amibe kisvártatva egy olyan tündér, kedves női hang szólt bele, hogy azonnal felbátorodtam. Egy igazi "régi lélek", akinek a számítógép egy ijesztő furcsa új szörny, de azért érdekelné, hogyan építse újjá a honlapját... pillanatok alatt az egész világról beszélgetni kezdtünk, és hamarosan már örültem is, hogy egyedül végzem ezt a hívást, és részletesen el tudom magyarázni neki a SEO rejtelmeit, és megnyugtathatom, hogy az online kommunikáció nem az első lépés a pokolba... nagyon kedvesen, nagyon elégedetten búcsúzott el tőlem, és én is vigyorogva tettem le a telefont.
Na irány hatékonykodni a kedvenc dolgozó-kávézómba. Legszívesebben a BTK felé vettem volna az irányt, ahol tegnap L. tanárnőbe is belefutottam (<3), meg Salánki tanárnő is odaszökkent hozzám a máris barnára sült arcával, hogy mi a helyzet velem, épp most ment át a TO-ra aláírni a kreditelismertetést... jó 10 percig csevegtünk, és említette, hogy a fülébe jutott, milyen elégedettek voltak velem Csepregi tanárnőék a felvételin. Na én máris az egekben voltam! ^^ Ja, s aznap először jártam antikváriumban, rögtön négyben, mire megtaláltam A cár őrültjét... az antikvárius jelezte, hogy megvan, de mikor felkelt, hogy levegye nekem a polcról, hirtelen rákiáltottam, hogy meg ne tegye, majd én kikeresem! De nem lenne egyszerűbb, ha ő tenné? De, természetesen, de én akarom megtalálni! Bele se merek gondolni, mit gondolhatott rólam szegény, ahogy ott akaratoskodtam, mint egy ötéves, de perpillanat nem érdekelt. Pár perc múlva megtaláltam. Mivel minden féláron volt, 600 pengő forintért hozzájutottam az nemes műhöz, mire az antikvárius, lelkesedésemet letörendő, mondta, hogy pár napja még volt egy dedikált példányuk is, csak azt elvitték... a mindenségit neki!
Na de vissza a mába, a munkába. Addig minden nagyjából oké is volt, ameddig a CCC-ben a rádió el nem kezdett ellenem dolgozni. Dögöljmeg, pedig egész jól voltam eddig! Brrr. Imádom az itteni rádiót, de néha azt kívánom, bár ne játszanának annyi számot, amit ismerek... mindig lefagy az agyam tőlük.
Zsuzsával vagy egy órát beszélgettünk a munkáról. A kecske a szakadékban, csak mi jön most? Vagy kihasználjuk az úton-útfélen felsejlő új kapukat, vagy beleesünk ugyanazokba a hibákba? Mindent más megvilágításba helyezett egy sokkoló új hír, amiből még mindig alig térek magamhoz. Munka, most aztán alaposan megingott a talaj alattad, én meg csak lesek... úgy érzem most magam, mint akiről újabb adag gyermeki naivitás hullott le, és semmi sem az, aminek látszik... nem, nem örülök neki.
Ma este Minc volt terítéken és egy csomó régi-új téma. Hosszú órákat beszélgettünk, miközben a Gozsdu-udvar jól szituált járókelői vitorláztak el mellettünk, mi meg csak váltottuk a világot folyamatosan, mint mindig. Pár kirakós újra a helyére rakódott. (Remélem neki is.) Jólesett az új hely, az új környezet, és mint mindig, jólesett a zenére hasítás a bicajomon az erzsébetvárosi szűk utcákban. A közelben tűzijáték. Nahát, vajon mit ünnepelhetnek, kérdezte Minc.
Most újra hajnal, újra szoba, újra egyedül. Holnap kiköltözöm, de képtelen vagyok erre felkészülni. Csak szédülök bambám, mint akit tarkón simogattak egy homokzsákkal. Onnan jött e-mail, ahonnan nem akartam, onnan nem, ahonnan akartam, és közben megint megállapítom, hogy bizonyos szintű indokolatlanságra kizárólag az élet képes, mert fikciónak túl átlátszó lenne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése