F. Gulyás Nikolettnek
Amiről sokan úgy gondolják, hogy olyan, mint az asztrológia. Hogy mondanak rólad valamit, ügyesen megfogalmazzák, hogy mindenki magára ismerjen legalább egy részében, aztán vagy "bejön", vagy nem.
Az MBTI szerintem olyan inkább, mint a ruhakonfekció. Lesznek olyanok, akik nagyon passzolnak egy-egy kategóriába, és olyanok is, akik valahogy nagyon a "se ez, se az" helyzetben találják magukat, esetleg egyszerre két személyiségtípus is kb. ugyanolyan mértékben leírja a személyiségük (egy-egy oldalát). Ezen felül vannak olyan személyiségvonások, melyek hajlamosak adott élethelyzetekben változni, előtérbe kerülni, visszahúzódni... ekkor meglehet, hogy az ember úgy érzi, egy másik személyiségtípus igazabb rá, mint ami eddig volt, de ez általában nem tartós változás.
Olyan inkább, mint a bőr altónusa. Barnulhatsz-fakulhatsz, szolizhatsz, lealapozhatod magad, de az altónusod akkor is ugyanaz marad.
Az MBTI nyilvánvalóan nem "igazi" pszichológia, és pláne nincs kőbe vésve. Ez egy felszínes típuselmélet, ami hiszem, hogy segít jobban megérteni az embereket, de azt is megértem, ha másokat meg idegesít, mert nem elég tudományos, vagy mert teljesen értelmetlennek tartják. ("Naésakkor mi van ha extravertált érző vagyok, az mit mond el rólam, eh?")
Az alapelv az, hogy minden embert be lehet sorolni 16 típus valamelyikébe. Ezen típusok aszerint épülnek fel, hogy az ember:
Introvertált vs Extravertált (I - E)
Intuitív vs Érzékelő (N - S)
Gondolkodó vs Érző (T - F)
Észlelő vs Megítélő (P - J).
Ezen szempont minden permutációja lehetséges. Az adott dichotómiának csak az egyik eleme lehet jelen a betűkombinációban (tehát pl. nincs introvertált extravertált. Persze minden adott értéket inkább skálaként kell értelmezni.)
Nagyon sokat nem akarok elmondani az elméleti háttérről, aki ismeri ismeri, aki nem, az nyugodtan kihagyhatja ezt a bejegyzést, vagy utálaolvashat, én ezt a magyar oldalt ajánlom, meg persze van ez az angol is, amit a legtöbben ismerni szoktak.
Viszont szerintem van egy csomó minden, amit a felszínes szemlélő félreért. Ezek egy részéről szeretnék most írni pár keresetlen szót, mert őszintén szólva kicsit hízeleg is, de kicsit fruszrál is, ha az emberek engem kérdeznek, hogy pl. "de én is szeretek beszélgetni, akkor nem lehetek introvertált?" stb. Tévedések vannak itt, kérem szépen.
Hát akkor csapjunk is bele a pszicho-ezotériába, öveket becsatolni, mert most mindenkit kiosztok!
INTROVERT vs EXTRAVERT
Az első betű, ugye, az introverzió vagy az extraverzió. (Sokan extrovertálnak mondják, elvileg a-val kéne, de mindegy ez itt most.) Itt van az óriási katyvasz és félreértés, miszerint a) aki hangos és nagyszájú, az extravertált, b) aki csendes és meglapul a sarokban, az introvertált. Nem. Egy introvertált is lehet minden további nélkül fantasztikus előadó, és különösen jó tanár, a társaság középpontja, és ugyanúgy ellenállhatatlan személyiség, mint egy extravertált. És igen, egy csomó olyan extravertált van, aki nem feltétlenül akar minden figyelmet magának mindig, sőt szinte észre sem veszed, hogy vele lógsz/dumcsizol folyton, mert olyan természetes, hogy folytonos társaságot szolgáltat - anélkül, hogy az előtérbe tolná magát.
Rólam sem hiszi el egy csomó ember, hogy introvertált vagyok, és jó sok ismerősöm van, akiről szintén nem, mert annyira... látványos, expresszív személyiségek (Dima például, vagy Esztur), de ettől még nem, ők nem lesznek extravertáltak. Ők akkor ilyen szuperek, ha a szociális komfortzónájukban vannak (ismerős emberek, ismerős téma), máskülönben bezárulnak, mint a kagyló. De még ha minden feltétel ideális, akkor is az introvertált általában tudja, meddig kell "szociálisnak lenni", és mikortól van vége, és ha esetleg még tovább kell annak lenni, azt igen nehezen viseli. Én például jellemzően kicsit "összeesek" az előadásaim után, nehezen fogadom be az utólagos hozzászólásokat, ilyen-olyan diplomáciai interakciókat, legszívesebben azonnal kirohannék a teremből, toporzékolnék-ugrálnék, futnék egy háztömbkört, és aztán visszamennék mindenkivel újra adekvát módon társalogni.
Az introvertált, bárhogy is teljesít társas közegben, energiát veszít. És egyedül kell lennie újra ahhoz, hogy feltöltődjön. Míg az extravertált a társas interakciókból energiát nyer. És bár ő is igényli néhapaján a magányt, hamar kedve támad valakivel csak úgy beszélgetni, mert az élet úgy jobb. Szóval a lényeg az, hogy simán láthatsz egy introvertáltat beszélegetéseket kezdeményezni, társaságot szervezni, standupolni és a táncparkett közepén veretni, de ha nem adod meg utána neki a kellő pihenőidőt, vagy azt feltételezed, hogy ő örökké ilyen buliállat, akkor elpusztítod szegény párát.
SENSING vs INTUITION
Aztán van a másofik betű, ami N vagy S, tehát Intuitív, vagy Sensing (=érzékelő). Ez a betű arra vonatkozik, hogy az adott egyén honnan szerez benyomásokat, inspirációt: a belső világából, intuitívan, vagy a külvilágból, érzékelés által. Itt van egy jelentős populációbeli eltérés: az emberek kb. 30%-a intuitív csupán, így a 16 személyiségtípusból 8 sokkal ritkább, mint a többi, és ezek bizony az intuitív típusok. Ezek a Racionalisták (.NT.) és az Idealisták (.NF.). Míg egy normális érzékelő (S) típus jellemzően jobban ott van a "földi halandó" világban, képes a jelenben élni, és általában a "társadalmilag adekvát" viselkedés sem esik nehezére, gyaníthatjuk, hogy a kinyúlt pólós nörd informatikus, akit emlékeztetni kell a fogmosásra, vagy a többnapos kávésbögréket felhalmozó megszállott bölcsész haverunk Intuitív típusba tartoznak. (De persze akadnak nem ilyen sztereotíp Intuitívok is.) A szélsőségesen intuitív típusok, különösen az introvertáltak (INTJ és INFJ) konkrétan olyan érzetet kelthetnek, mintha ők valami megmagyarázhatatlan varázserővel, egyfajra hatodik érzékkel rendelkeznánek, és képesek átlátni dolgokat úgy, hogy egyszerűen mindent megéreznek, mi több, bíznak a megérzéseikben. Ez teszi az INTJ-t az "őrült zseni" típusa, az INFJ-t pedig "misztikus varázslóvá", és mindkettejük jó eséllyel többet tud az Univerzum összefüggéseiről, mint bárki más valaha - anélkül, hogy tudná, hogy ezt hogy csinálja.
Mindazonáltal: ha egy új emberről akarjuk meghatározni a személyiségtípusát, először feltételezzük róla, hogy S. Azon belül is feltehetőleg a Gondviselők családjába tartozik, hiszen a társadalom csaknem fele Gondviselő. Bőven elég számunkra 30% Intuitív is, bár én személy szerint szinte csupa ilyen emberekkel veszem körül magam.
Végezetül még annyit, hogy egy Intuitív ember is kifejleszthet Érzékelő képességeket, ha a környezete azt megkívánja, tehát lehet tudatosabb az őt körülvevő világgal szemben - de ettől még az inspirációt továbbrais a belső intuíciójából meríti.
THINKING vs FEELING
Térjünk át a T és F kérdéskörére. Megintcsak óriási katyvaszok jellemzik a témát, mert azt hiszik, hogy ez könnyű, a T (Thinking) az, aki az eszére hallgat, és nem olyan fontosak nekik az érzelmek, az F (Feeling) pedig az, akit az érzelmek el tudnak tántorítani a racionális döntések meghozatalától. (Amiből természetesen egy szó sem igaz.......)
Szóval itt inkább az érzemi intelligenciáról van szó. "Basszus, én is fáradt vagyok, meg mindenkinek lehetnek problémái, attól még az élet nem áll meg!" - gondolkodhat így egy T, míg egy F meggyőzhető arról, hogy rossz érzelmi kondícióban lehetetlen rendesen dolgozni, érdeklik őket az érzelmek, és kezelni is tudják őket. (Ellenben egy T-vel, aki ha érzelmi akadállyal szembesül, inkább megpróbálja racionalizálni, vagy szimplán menekülőre fogja.)
Egy érzelemdomináns típusnak (amilyen pl. én is vagyok - a domináns azt jelenti, hogy az érzés-gondolkodás-érzékelés-intuíció négyesből az érzés a legmeghatározóbb faktor a működésemben) az érzelmi motiváció a minden. Ettől függ, hogy tudok-e dolgozni (és mit), vagy nem, és ha valami nagyon megkavarja a lelkemet, napokra, hetekre le tudok bénulni, és semmi mást nem csinálni, mint hajtépve szaladgálni körbe-körbe üvöltő zenére. Teljesen a rabja vagyok annak, hogy mit érzek adott dolgokkal kapcsolatban, és ettől nem lehet eltekinteni, mondván "azok csak érzelmek", mert nekem az érzelem a működési üzemanyagom.
Bocs.
Viszont épp ezért az F-ek elképesztő munkát képesek elképesztő rövid idő alatt elvégezni, és másokat is inspirálni, elbűvölni az elhivatottságukkal.
Tudni kell azt is, hogy egy F morálisan nem feltétlenül stabilabb, mint egy T. Mármint persze, a személyes értékrend baromi fontos minden F-nek, és ehhez igazítják az életüket, de az elragadtatásnak és a kísértésnek is jobban ki vannak téve (kivéve ha az ESTP-kről, ill. ENTP-kről beszélünk, ők semmivel sem stabilabbak ezen a téren, mint az F-ek).
Gyakoriság tekintetében kicsit több a T, mint az F. Ennek ellenére mind a leggyakoribb (ESFJ), mind a legritkább típus (INFJ) közéjük tartozik.
PERCEIVING vs JUDGING
És akkor az utolsó betű, a P (Észlelő) vagy a J (Megítélő). Ez elsőre furcsának tűnhet, hogy hol itt a dichotómia, hol állnak ezek szemben egymással, de megmagyarázzuk jól. Szóval itt a lényeg az, hogy hogyan szervezi az ember az életét. A J szeret tervezni, és a tervek szerint haladni. Általában nagyobb a rend a fejében mind teendők, mind értékrend tekintetében, és akkor boldog, ha az eltervezett teendőket higgadtan végre is tudja hajtani. Ettől még egy J is élhet nagyon káoszos életet, de általában az elvhűbb életvitel és a kísérletezési kedv alacsony szintje ekkor is jellemzi.
A P meg ennek az ellenkezője. A P-k azok, akik felkelnek reggel és nem zavarja, ha nem tudják, hogy mi fog történni velük aznap. Könnyen alkalmazkodnak ahhoz, ha változás áll be a tervben, és nyitottak az új impulzusokra. Jellemzően távol áll tőlük az ítéletnyilvánítás ( vö: ki vagyok én, hogy jobban tudjam). Én nagyon-nagyon P vagyok, könnyen tűnhet úgy, hogy semmit sem csinálok egészen az utolsó pillanatig - de mindezt csak azért teszem így, mert tudom, hogy ha hamarabb nekiállnék, akkor azzal csak azt érném el, hogy újra kell kezdenem többször, a megváltozott körülmények miatt. Ennek ellenére általában össze szokott jönni minden időre, legfeljebb a frászt hozom addig mindenkire.
Jellemző, hogy a legtöbb munkahely jelentősen preferálja a J módra történő életvezetést, így sokan lehetnek, akik úgy érzik, hogy P-k voltak de az élethelyzetük J-vé tette őket... nem, nem tette őket azzá, hiszen ha munkahelyet váltanának vagy elvesztenék azt, akkor hamar visszamennének az "eredeti" állapotukba - mindenesetre megeshet, hogy egyeseknek átmenetileg nem a "természetes" felépítésűk tűnik reálisabbnak.
EGY KICSIT AZ IDEALISTÁKRÓL (is)
Az MBTI-típusokat 4 nagy csoportra szokták osztani.
A Gondviselőkről (.S.J) már volt szó. Ők lennének a társadalom kb. 40%-a. Érzékelő és Megítélő személyiségjegyek jellemzők rájuk, normakövetők, családcentrikusak, megbízhatók, kiszámíthatók, jobbára kiegyensúlyozottak. A társadalom nagyra értékelik őket. Férjem, Csaba például ISTJ (mintapéldány): hűséges, stabil, őszinte, szereti a rendet, tud tervezni, relatíve könnyen kezeli a mindennapok kihívásait, és örömet okoz neki az, ha szerettei számára jó körülményeket teremthet.
A Gondviselőktől azt lehet elvárni, hogy melegséget és stabilitást vigyenek az életünkbe. (Meg lelkifurdalást.) Falrengető innovatív ötleteket és végtelen kalandot - azt nem.
Az Életművészek (.S.P) szintén Érzékelők, de emellett Észlelők. Őket a kaland, az érzékek, az adrenalin, az esztétikum mozgatja, az érzékelhető világ, a szépség, a hangok, saját maguk és mások megjelenése, a világ számukra potenciális élvezetek gyűjteménye. Bár ugyanúgy a jelenben és a tapasztalható világban élnek, mint a Gondviselők, minden jellemző rájuk, csak a rendszeretet és az ítélkező gondolkodás nem. Az a helyzet, hogy engem igen kevés Életművésszel hozott össze a világ, legalábbis nehezen maradnak meg az életemben, a mostani ismerőseim közül talán Imart merném ide helyezni (ESFP) (de ebben sem vagyok nagyon biztos).
A Racionalistákba (.NT.) gyakran belebotlunk az akadémiai életben. Intuitív gondolkodók. Nem nagyon érdekli őket a társadalmi norma vagy a nem érveken alapuló ellenvélemény. Feltétlenül megbíznak önnön logikájukban és intellektusukban, cseppet sem bánják a vitát, könnyen átlátnak nagyobb összefüggéseket, így szinte vizionáriusnak tűnhetnek, akik előre megjósolták a jövőt (különösen az INTJ és ENTJ jeleskednek ebben). Többségük, főleg ha introvertált, nem bánja a magányt sem, de azt egész biztos nem, ha egyedül marad a véleményével. Agya gyakran a legmélyebb összefüggéseket kutatja, miközben a felszínen (szintén: főleg ha introvertált) esetleg elfelejt enni vagy aludni. Makacs, gyakran infantilis, esetleg "életképtelen", sajátos dolgokat képes élvezni vagy viccesnek tartani. HF például szerintem mintaszerű INTP, ahogy Cz.A. említette is, hogy az. Ditta kevésbé tipikus, Bradley úr (szerintem) tipikusabb példa az INTJ-re. A Racionalista a legritkább típus, alig 5-8%-a az emberiségnek. (Mégis állandóan körülöttem szaladgálnak.)
Sakkor vannak az Idealisták (.NF.), akik szintén intuitívok, de érzők. Belőlük sincs sok, 15-20%-a a társadalomnak, de az idealista általában idealistával veszi körül magát, tehát az én (INFP) életemben pl. bőven felül vannak reprezentálva, főleg az ENFP-k. Szóval az Idealistákat is hidegen hagyják a társadalmi normák és a materiális javak, és igen, gyakran tűnnek "bolond hippinek" a többi ember közt - de közben meg, ha megtalálják a számításaikat, akkor egészen ellenállhatatlanok és irigylésre méltó az életük, hiszen a boldogságuk belülről jön. Egy Idealistának belső igénye az, hogy valamivel jobbá igyekezzen tenni a világot. Ez kb. kimerül abban, hogy izé, legyen világbéke, de ha alá tudják rendelni magukat valamilyen "ügynek", akkor élnek igazán.
Az én INFP típusomat például igen gyakran tartják némi lesajnálással a legidealistább, legelvarázsoltabb típusnak, akik kb. semmire sem jók, csak arra, hogy izé, írók, költők, zenészek legyenek. Nem, szó sincs róla, egy INFP szinte bármilyen munkát el tud végezni (legalábbis egy ideig), ha az nem sérti az értékrendjét, és érzelmileg jók a körülmények (=kedveli a munkatársait). Amit nem tud elviselni, az a kényszerítés és a szabadság hiánya. Egyetlen idealistának sem szabad erőszakot tenni a lelkén.
Szóval például az sem igaz, hogy az Idealisták nem valók az akadémiai világba. Egyrészt zseniális tanár válhat belőlük, másrészt az akadémiai környezet nagyszerűen megvédi őket a "valós világ borzalmaitól", ameddig ők relatív szabadságban alárendelhetik magukat valamilyen ügynek.
Sok ENFP-t ismerek, legtipikusabbjuk talán Heini (de ott van pl. Anika kisasszony is, és szamojéd legyek, ha Iida nem az). Van INFJ is, de ők titkolózók, és nem mind szeretik kiteregetni a világ elé a személyiségtípusukat, és persze van egy csomó INFP is, például Dima. ENFJ-t ismerek párat, de kiegyensúlyozott példánnyal még soha nem találkoztam. (Na az a típus az egy nagy franc. Jürgent merném idesorolni például.)
PÁR SZÓ A SZEMÉLYISÉGTÍPUS HASZNÁLATÁRÓL
Egy-egy ember személyiségtípusának megsaccoláshoz segítséget adhat az, ha lebontjuk az egyes típusokat betűkre (introvertál a delikvens vagy extravertált? stb), de végső sorban érdemes inkább komplexen nézni a képet. Egyes betűk felerősíthetik egymást, és félrevihetik az embert. Szerintem jobb módszer, ha mind a 16 típusnak kb. ismerjük a főbb jellemzőit, és már magában a típusban gondolkozunk, nem az egyes komponensekben.
Vannak emberek, akiknek a lelkük sérült. Sajnos. Ezen emberek gyakran egész másmilyennek adják ki magukat, amilyenek valójában, és ehhez az imágóhoz ragaszkodnak. Az ő "valódi" személyiségtípusukat baromi nehéz meghatározni, és gyakran értelmetlen is, hiszen éppen elnyomják a valódi természetüket. Sokan, akiknél úgy tűnhet, hogy egyik típusba sem illenek igazán, ilyesmi állhat a háttérben.
Ha valaki azt állítja magáról, hogy valamilyen (pl. introvertált), és nem értünk egyet vele, ne teremtsük le, ne oktassuk ki. Sok-sok idő és beszélgetés kell ahhoz, hogy valakinek kibukjon a személyisége, és valószínűleg ő jobban ismeri magát, mint mi őt. Itt a cél a jobb megértés, nem pedig az OCD-nk és a besorolási ösztönünk megnyugtatása, hogy mindenkit sikerült a megfelelő dobozba helyeznünk. A legkülönbözőbb emberek tudnak azonos típusba tartozni, és gyakorlat kell annak felismeréséhez, hogy mi az, ami valóban számít.
Ennyit most a jó öreg MBTI-ről. Ismerkedjetek vele, olvasgassatok a típusokról, mert hiszem, hogy érdemes!
És remélem, hasznos volt ez is.
Sokan tudjátok már, hogy hobbim és szenvedélyem az MBTI-alapú személyiségtípus-elmélet. Kb. 2010 óta tanulmányozom, kisebb-nagyobb intenzitással, a legtöbb magyar és angol nyelvű szakirodalmat elolvastam róla, és azt hiszem, már a legtöbb embernél jobban ismerem ezt az elméletet.
Amiről sokan úgy gondolják, hogy olyan, mint az asztrológia. Hogy mondanak rólad valamit, ügyesen megfogalmazzák, hogy mindenki magára ismerjen legalább egy részében, aztán vagy "bejön", vagy nem.
Az MBTI szerintem olyan inkább, mint a ruhakonfekció. Lesznek olyanok, akik nagyon passzolnak egy-egy kategóriába, és olyanok is, akik valahogy nagyon a "se ez, se az" helyzetben találják magukat, esetleg egyszerre két személyiségtípus is kb. ugyanolyan mértékben leírja a személyiségük (egy-egy oldalát). Ezen felül vannak olyan személyiségvonások, melyek hajlamosak adott élethelyzetekben változni, előtérbe kerülni, visszahúzódni... ekkor meglehet, hogy az ember úgy érzi, egy másik személyiségtípus igazabb rá, mint ami eddig volt, de ez általában nem tartós változás.
Olyan inkább, mint a bőr altónusa. Barnulhatsz-fakulhatsz, szolizhatsz, lealapozhatod magad, de az altónusod akkor is ugyanaz marad.
Az MBTI nyilvánvalóan nem "igazi" pszichológia, és pláne nincs kőbe vésve. Ez egy felszínes típuselmélet, ami hiszem, hogy segít jobban megérteni az embereket, de azt is megértem, ha másokat meg idegesít, mert nem elég tudományos, vagy mert teljesen értelmetlennek tartják. ("Naésakkor mi van ha extravertált érző vagyok, az mit mond el rólam, eh?")
Az alapelv az, hogy minden embert be lehet sorolni 16 típus valamelyikébe. Ezen típusok aszerint épülnek fel, hogy az ember:
Introvertált vs Extravertált (I - E)
Intuitív vs Érzékelő (N - S)
Gondolkodó vs Érző (T - F)
Észlelő vs Megítélő (P - J).
Ezen szempont minden permutációja lehetséges. Az adott dichotómiának csak az egyik eleme lehet jelen a betűkombinációban (tehát pl. nincs introvertált extravertált. Persze minden adott értéket inkább skálaként kell értelmezni.)
Nagyon sokat nem akarok elmondani az elméleti háttérről, aki ismeri ismeri, aki nem, az nyugodtan kihagyhatja ezt a bejegyzést, vagy utálaolvashat, én ezt a magyar oldalt ajánlom, meg persze van ez az angol is, amit a legtöbben ismerni szoktak.
Viszont szerintem van egy csomó minden, amit a felszínes szemlélő félreért. Ezek egy részéről szeretnék most írni pár keresetlen szót, mert őszintén szólva kicsit hízeleg is, de kicsit fruszrál is, ha az emberek engem kérdeznek, hogy pl. "de én is szeretek beszélgetni, akkor nem lehetek introvertált?" stb. Tévedések vannak itt, kérem szépen.
Hát akkor csapjunk is bele a pszicho-ezotériába, öveket becsatolni, mert most mindenkit kiosztok!
INTROVERT vs EXTRAVERT
Az első betű, ugye, az introverzió vagy az extraverzió. (Sokan extrovertálnak mondják, elvileg a-val kéne, de mindegy ez itt most.) Itt van az óriási katyvasz és félreértés, miszerint a) aki hangos és nagyszájú, az extravertált, b) aki csendes és meglapul a sarokban, az introvertált. Nem. Egy introvertált is lehet minden további nélkül fantasztikus előadó, és különösen jó tanár, a társaság középpontja, és ugyanúgy ellenállhatatlan személyiség, mint egy extravertált. És igen, egy csomó olyan extravertált van, aki nem feltétlenül akar minden figyelmet magának mindig, sőt szinte észre sem veszed, hogy vele lógsz/dumcsizol folyton, mert olyan természetes, hogy folytonos társaságot szolgáltat - anélkül, hogy az előtérbe tolná magát.
Rólam sem hiszi el egy csomó ember, hogy introvertált vagyok, és jó sok ismerősöm van, akiről szintén nem, mert annyira... látványos, expresszív személyiségek (Dima például, vagy Esztur), de ettől még nem, ők nem lesznek extravertáltak. Ők akkor ilyen szuperek, ha a szociális komfortzónájukban vannak (ismerős emberek, ismerős téma), máskülönben bezárulnak, mint a kagyló. De még ha minden feltétel ideális, akkor is az introvertált általában tudja, meddig kell "szociálisnak lenni", és mikortól van vége, és ha esetleg még tovább kell annak lenni, azt igen nehezen viseli. Én például jellemzően kicsit "összeesek" az előadásaim után, nehezen fogadom be az utólagos hozzászólásokat, ilyen-olyan diplomáciai interakciókat, legszívesebben azonnal kirohannék a teremből, toporzékolnék-ugrálnék, futnék egy háztömbkört, és aztán visszamennék mindenkivel újra adekvát módon társalogni.
Az introvertált, bárhogy is teljesít társas közegben, energiát veszít. És egyedül kell lennie újra ahhoz, hogy feltöltődjön. Míg az extravertált a társas interakciókból energiát nyer. És bár ő is igényli néhapaján a magányt, hamar kedve támad valakivel csak úgy beszélgetni, mert az élet úgy jobb. Szóval a lényeg az, hogy simán láthatsz egy introvertáltat beszélegetéseket kezdeményezni, társaságot szervezni, standupolni és a táncparkett közepén veretni, de ha nem adod meg utána neki a kellő pihenőidőt, vagy azt feltételezed, hogy ő örökké ilyen buliállat, akkor elpusztítod szegény párát.
SENSING vs INTUITION
Aztán van a másofik betű, ami N vagy S, tehát Intuitív, vagy Sensing (=érzékelő). Ez a betű arra vonatkozik, hogy az adott egyén honnan szerez benyomásokat, inspirációt: a belső világából, intuitívan, vagy a külvilágból, érzékelés által. Itt van egy jelentős populációbeli eltérés: az emberek kb. 30%-a intuitív csupán, így a 16 személyiségtípusból 8 sokkal ritkább, mint a többi, és ezek bizony az intuitív típusok. Ezek a Racionalisták (.NT.) és az Idealisták (.NF.). Míg egy normális érzékelő (S) típus jellemzően jobban ott van a "földi halandó" világban, képes a jelenben élni, és általában a "társadalmilag adekvát" viselkedés sem esik nehezére, gyaníthatjuk, hogy a kinyúlt pólós nörd informatikus, akit emlékeztetni kell a fogmosásra, vagy a többnapos kávésbögréket felhalmozó megszállott bölcsész haverunk Intuitív típusba tartoznak. (De persze akadnak nem ilyen sztereotíp Intuitívok is.) A szélsőségesen intuitív típusok, különösen az introvertáltak (INTJ és INFJ) konkrétan olyan érzetet kelthetnek, mintha ők valami megmagyarázhatatlan varázserővel, egyfajra hatodik érzékkel rendelkeznánek, és képesek átlátni dolgokat úgy, hogy egyszerűen mindent megéreznek, mi több, bíznak a megérzéseikben. Ez teszi az INTJ-t az "őrült zseni" típusa, az INFJ-t pedig "misztikus varázslóvá", és mindkettejük jó eséllyel többet tud az Univerzum összefüggéseiről, mint bárki más valaha - anélkül, hogy tudná, hogy ezt hogy csinálja.
Mindazonáltal: ha egy új emberről akarjuk meghatározni a személyiségtípusát, először feltételezzük róla, hogy S. Azon belül is feltehetőleg a Gondviselők családjába tartozik, hiszen a társadalom csaknem fele Gondviselő. Bőven elég számunkra 30% Intuitív is, bár én személy szerint szinte csupa ilyen emberekkel veszem körül magam.
Végezetül még annyit, hogy egy Intuitív ember is kifejleszthet Érzékelő képességeket, ha a környezete azt megkívánja, tehát lehet tudatosabb az őt körülvevő világgal szemben - de ettől még az inspirációt továbbrais a belső intuíciójából meríti.
THINKING vs FEELING
Térjünk át a T és F kérdéskörére. Megintcsak óriási katyvaszok jellemzik a témát, mert azt hiszik, hogy ez könnyű, a T (Thinking) az, aki az eszére hallgat, és nem olyan fontosak nekik az érzelmek, az F (Feeling) pedig az, akit az érzelmek el tudnak tántorítani a racionális döntések meghozatalától. (Amiből természetesen egy szó sem igaz.......)
Szóval itt inkább az érzemi intelligenciáról van szó. "Basszus, én is fáradt vagyok, meg mindenkinek lehetnek problémái, attól még az élet nem áll meg!" - gondolkodhat így egy T, míg egy F meggyőzhető arról, hogy rossz érzelmi kondícióban lehetetlen rendesen dolgozni, érdeklik őket az érzelmek, és kezelni is tudják őket. (Ellenben egy T-vel, aki ha érzelmi akadállyal szembesül, inkább megpróbálja racionalizálni, vagy szimplán menekülőre fogja.)
Egy érzelemdomináns típusnak (amilyen pl. én is vagyok - a domináns azt jelenti, hogy az érzés-gondolkodás-érzékelés-intuíció négyesből az érzés a legmeghatározóbb faktor a működésemben) az érzelmi motiváció a minden. Ettől függ, hogy tudok-e dolgozni (és mit), vagy nem, és ha valami nagyon megkavarja a lelkemet, napokra, hetekre le tudok bénulni, és semmi mást nem csinálni, mint hajtépve szaladgálni körbe-körbe üvöltő zenére. Teljesen a rabja vagyok annak, hogy mit érzek adott dolgokkal kapcsolatban, és ettől nem lehet eltekinteni, mondván "azok csak érzelmek", mert nekem az érzelem a működési üzemanyagom.
Bocs.
Viszont épp ezért az F-ek elképesztő munkát képesek elképesztő rövid idő alatt elvégezni, és másokat is inspirálni, elbűvölni az elhivatottságukkal.
Tudni kell azt is, hogy egy F morálisan nem feltétlenül stabilabb, mint egy T. Mármint persze, a személyes értékrend baromi fontos minden F-nek, és ehhez igazítják az életüket, de az elragadtatásnak és a kísértésnek is jobban ki vannak téve (kivéve ha az ESTP-kről, ill. ENTP-kről beszélünk, ők semmivel sem stabilabbak ezen a téren, mint az F-ek).
Gyakoriság tekintetében kicsit több a T, mint az F. Ennek ellenére mind a leggyakoribb (ESFJ), mind a legritkább típus (INFJ) közéjük tartozik.
PERCEIVING vs JUDGING
És akkor az utolsó betű, a P (Észlelő) vagy a J (Megítélő). Ez elsőre furcsának tűnhet, hogy hol itt a dichotómia, hol állnak ezek szemben egymással, de megmagyarázzuk jól. Szóval itt a lényeg az, hogy hogyan szervezi az ember az életét. A J szeret tervezni, és a tervek szerint haladni. Általában nagyobb a rend a fejében mind teendők, mind értékrend tekintetében, és akkor boldog, ha az eltervezett teendőket higgadtan végre is tudja hajtani. Ettől még egy J is élhet nagyon káoszos életet, de általában az elvhűbb életvitel és a kísérletezési kedv alacsony szintje ekkor is jellemzi.
A P meg ennek az ellenkezője. A P-k azok, akik felkelnek reggel és nem zavarja, ha nem tudják, hogy mi fog történni velük aznap. Könnyen alkalmazkodnak ahhoz, ha változás áll be a tervben, és nyitottak az új impulzusokra. Jellemzően távol áll tőlük az ítéletnyilvánítás ( vö: ki vagyok én, hogy jobban tudjam). Én nagyon-nagyon P vagyok, könnyen tűnhet úgy, hogy semmit sem csinálok egészen az utolsó pillanatig - de mindezt csak azért teszem így, mert tudom, hogy ha hamarabb nekiállnék, akkor azzal csak azt érném el, hogy újra kell kezdenem többször, a megváltozott körülmények miatt. Ennek ellenére általában össze szokott jönni minden időre, legfeljebb a frászt hozom addig mindenkire.
Jellemző, hogy a legtöbb munkahely jelentősen preferálja a J módra történő életvezetést, így sokan lehetnek, akik úgy érzik, hogy P-k voltak de az élethelyzetük J-vé tette őket... nem, nem tette őket azzá, hiszen ha munkahelyet váltanának vagy elvesztenék azt, akkor hamar visszamennének az "eredeti" állapotukba - mindenesetre megeshet, hogy egyeseknek átmenetileg nem a "természetes" felépítésűk tűnik reálisabbnak.
EGY KICSIT AZ IDEALISTÁKRÓL (is)
Az MBTI-típusokat 4 nagy csoportra szokták osztani.
A Gondviselőkről (.S.J) már volt szó. Ők lennének a társadalom kb. 40%-a. Érzékelő és Megítélő személyiségjegyek jellemzők rájuk, normakövetők, családcentrikusak, megbízhatók, kiszámíthatók, jobbára kiegyensúlyozottak. A társadalom nagyra értékelik őket. Férjem, Csaba például ISTJ (mintapéldány): hűséges, stabil, őszinte, szereti a rendet, tud tervezni, relatíve könnyen kezeli a mindennapok kihívásait, és örömet okoz neki az, ha szerettei számára jó körülményeket teremthet.
A Gondviselőktől azt lehet elvárni, hogy melegséget és stabilitást vigyenek az életünkbe. (Meg lelkifurdalást.) Falrengető innovatív ötleteket és végtelen kalandot - azt nem.
Az Életművészek (.S.P) szintén Érzékelők, de emellett Észlelők. Őket a kaland, az érzékek, az adrenalin, az esztétikum mozgatja, az érzékelhető világ, a szépség, a hangok, saját maguk és mások megjelenése, a világ számukra potenciális élvezetek gyűjteménye. Bár ugyanúgy a jelenben és a tapasztalható világban élnek, mint a Gondviselők, minden jellemző rájuk, csak a rendszeretet és az ítélkező gondolkodás nem. Az a helyzet, hogy engem igen kevés Életművésszel hozott össze a világ, legalábbis nehezen maradnak meg az életemben, a mostani ismerőseim közül talán Imart merném ide helyezni (ESFP) (de ebben sem vagyok nagyon biztos).
A Racionalistákba (.NT.) gyakran belebotlunk az akadémiai életben. Intuitív gondolkodók. Nem nagyon érdekli őket a társadalmi norma vagy a nem érveken alapuló ellenvélemény. Feltétlenül megbíznak önnön logikájukban és intellektusukban, cseppet sem bánják a vitát, könnyen átlátnak nagyobb összefüggéseket, így szinte vizionáriusnak tűnhetnek, akik előre megjósolták a jövőt (különösen az INTJ és ENTJ jeleskednek ebben). Többségük, főleg ha introvertált, nem bánja a magányt sem, de azt egész biztos nem, ha egyedül marad a véleményével. Agya gyakran a legmélyebb összefüggéseket kutatja, miközben a felszínen (szintén: főleg ha introvertált) esetleg elfelejt enni vagy aludni. Makacs, gyakran infantilis, esetleg "életképtelen", sajátos dolgokat képes élvezni vagy viccesnek tartani. HF például szerintem mintaszerű INTP, ahogy Cz.A. említette is, hogy az. Ditta kevésbé tipikus, Bradley úr (szerintem) tipikusabb példa az INTJ-re. A Racionalista a legritkább típus, alig 5-8%-a az emberiségnek. (Mégis állandóan körülöttem szaladgálnak.)
Sakkor vannak az Idealisták (.NF.), akik szintén intuitívok, de érzők. Belőlük sincs sok, 15-20%-a a társadalomnak, de az idealista általában idealistával veszi körül magát, tehát az én (INFP) életemben pl. bőven felül vannak reprezentálva, főleg az ENFP-k. Szóval az Idealistákat is hidegen hagyják a társadalmi normák és a materiális javak, és igen, gyakran tűnnek "bolond hippinek" a többi ember közt - de közben meg, ha megtalálják a számításaikat, akkor egészen ellenállhatatlanok és irigylésre méltó az életük, hiszen a boldogságuk belülről jön. Egy Idealistának belső igénye az, hogy valamivel jobbá igyekezzen tenni a világot. Ez kb. kimerül abban, hogy izé, legyen világbéke, de ha alá tudják rendelni magukat valamilyen "ügynek", akkor élnek igazán.
Az én INFP típusomat például igen gyakran tartják némi lesajnálással a legidealistább, legelvarázsoltabb típusnak, akik kb. semmire sem jók, csak arra, hogy izé, írók, költők, zenészek legyenek. Nem, szó sincs róla, egy INFP szinte bármilyen munkát el tud végezni (legalábbis egy ideig), ha az nem sérti az értékrendjét, és érzelmileg jók a körülmények (=kedveli a munkatársait). Amit nem tud elviselni, az a kényszerítés és a szabadság hiánya. Egyetlen idealistának sem szabad erőszakot tenni a lelkén.
Szóval például az sem igaz, hogy az Idealisták nem valók az akadémiai világba. Egyrészt zseniális tanár válhat belőlük, másrészt az akadémiai környezet nagyszerűen megvédi őket a "valós világ borzalmaitól", ameddig ők relatív szabadságban alárendelhetik magukat valamilyen ügynek.
Sok ENFP-t ismerek, legtipikusabbjuk talán Heini (de ott van pl. Anika kisasszony is, és szamojéd legyek, ha Iida nem az). Van INFJ is, de ők titkolózók, és nem mind szeretik kiteregetni a világ elé a személyiségtípusukat, és persze van egy csomó INFP is, például Dima. ENFJ-t ismerek párat, de kiegyensúlyozott példánnyal még soha nem találkoztam. (Na az a típus az egy nagy franc. Jürgent merném idesorolni például.)
PÁR SZÓ A SZEMÉLYISÉGTÍPUS HASZNÁLATÁRÓL
Egy-egy ember személyiségtípusának megsaccoláshoz segítséget adhat az, ha lebontjuk az egyes típusokat betűkre (introvertál a delikvens vagy extravertált? stb), de végső sorban érdemes inkább komplexen nézni a képet. Egyes betűk felerősíthetik egymást, és félrevihetik az embert. Szerintem jobb módszer, ha mind a 16 típusnak kb. ismerjük a főbb jellemzőit, és már magában a típusban gondolkozunk, nem az egyes komponensekben.
Vannak emberek, akiknek a lelkük sérült. Sajnos. Ezen emberek gyakran egész másmilyennek adják ki magukat, amilyenek valójában, és ehhez az imágóhoz ragaszkodnak. Az ő "valódi" személyiségtípusukat baromi nehéz meghatározni, és gyakran értelmetlen is, hiszen éppen elnyomják a valódi természetüket. Sokan, akiknél úgy tűnhet, hogy egyik típusba sem illenek igazán, ilyesmi állhat a háttérben.
Ha valaki azt állítja magáról, hogy valamilyen (pl. introvertált), és nem értünk egyet vele, ne teremtsük le, ne oktassuk ki. Sok-sok idő és beszélgetés kell ahhoz, hogy valakinek kibukjon a személyisége, és valószínűleg ő jobban ismeri magát, mint mi őt. Itt a cél a jobb megértés, nem pedig az OCD-nk és a besorolási ösztönünk megnyugtatása, hogy mindenkit sikerült a megfelelő dobozba helyeznünk. A legkülönbözőbb emberek tudnak azonos típusba tartozni, és gyakorlat kell annak felismeréséhez, hogy mi az, ami valóban számít.
Ennyit most a jó öreg MBTI-ről. Ismerkedjetek vele, olvasgassatok a típusokról, mert hiszem, hogy érdemes!
És remélem, hasznos volt ez is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése