A város fényei ragyognak, az ég odafent olyan, mint egy vízfestmény. Én futok, mert ügyes vagyok, és karban tartom magam, és a januári hidegben is igenis lemegyek a szigetre és futok. (Arról ne beszéljünk, mit műveltem az elmúlt héten evés és ivás címen.)
Az otthoni pihenés leeresztette a légballont, amivel eddig röpültem, visszafejlődtem gyerekké, feleséggé, kutyatulajdonossá, esténként hintán lengedező elvarázsolt nagykamasszá. Öcsém és apám is megvert Scrabble-ben, de legalább ki tudtam rakni, hogy vót, és megakadályoztam egy szabálytalan rakást, merthogy az csak egy ragozott ige. Véletlenül kezembe akadt egy Bárczi Géza-tanulmánykötet, jól meg is tudtam belőle, hogy a magyar -ne szuffixum magánhangzója az elbeszélő múlt *-j jeléből eredeztethető. (Vagy nem, Bárczi szerint mindenesetre igen. A tempus-modus interferencia tulajdonképpen elfogadható, de akkor mit jelöl az *-n?)
A fél napomat orosz újévi (Olívia-)saláta készítésével töltöttem, és még csak nem is lettem kész vele időre. Indulni kéne Ankalimonékhoz lassan, de jelenleg úgy érzem, nincs energiám a társasághoz.
Fannival találkozni azért jó volt. 3 óra egy pillanat alatt suhant el, és még a Széchenyi tér sarkán mentünkben is az életünk fonákjait hadartuk egymásnak. Illetve egyszer remélem, hogy együtt rántunk kardot a Sötét Nagyúr ellen. A Gambrinusban rám hajtott egy horda neonáci.
Megterveztem az észt út nagy részét, és már a téli egyetemre keresgélem a szállásokat. Meg az epikus mari kiküldetésemet tervezgetem. Alekszej kérésére lefordítottam a parasztház helyiségeit mariról angolra.
Várom már ezt a 2019-et.
Nincs semmi okom rosszul érezni magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése