Éjfél van, én egy sehogy sem álló posztert hegesztek öt és fél óra tanítás és egy Fenno-Ugriás megbeszélés után, és töltögetem tele a naptáram mindenféle akart és nem akart teendőkkel.
Érzem, ahogy a munka jót tesz az önbecsülésemnek. Még akkor is, ha nehéz. Igenis át tudom rágni magam a szakirodalmon.
A communicated assumption that embeds the propositional content ofthe utterance under such higher-order description is called a higher-level explicature (see e.g. Carston 2002:377).
Mindemellett tudok zsonglőrködni hét magántanítvánnyal és egy csoporttal, egy közelgő világkongresszus által előidézett két fellépéssel, rám záporozó baráti (és nem csak baráti) megkeresésekkel és az általános létfenntartással. Mondtam már, hogy fél év múlva le kell adnom a disszertációmat?
Az életem egy háborgó tengeren hánykolódó vitorlás. És néha jólesne, ha tudnék érezni egyfajta biztonságot, hogy van kihez hazajönni. Van ki megért, van kiben bízhatok és van ki átölel akkor is, ha nem épp én vagyok a legszebb, legmagabiztosabb és legstabilabb. Ennek az érzésnek az emlékei olyan halványak, mintha egy másik világból származnának (tulajdonképpen így is van).
Tartuban nindzsaként járom a várost. Imar elkerülésében az a trükkös, hogy nem tudom, valóban elkerülöm-e a belefutást (hiszen nem történik meg), vagy csak feleslegesen nehezítem a saját életem. Ennek ellenére a múlt hétvégén minden áldott nap sikerült belefutnom, egyszer a karjaival Laura Vilbiks körül, gyengéden csókot nyomva az arcára. A lakása felé bandukoltak. Én tettem egy jól irányzott balkanyart.
Le vagyok selejtezve, kukába vagyok téve, nem vagyok már releváns.
Az egyetlen, amit Imar megérdemel, az az ignorálás. Csak ez nagyon nehéz, ha egyszer valamikor nem voltál ignorálva.
Utoljára húszévesen vágtam a földhöz a telefonom úgy, hogy maradandó nyoma maradt. Péntek éjjel, a földön saját könnytócsámban fekve, egyik sarokban a zúzódást szenvedett telefonnal, másikban a riadt macskámmal, úgy döntöttem, jobb, ha nem maradok egyedül éjszakára, mert még tényleg kárt teszek valamiben (mondjuk magamban). (És hangsúlyozom, amúgy járok terápiára.)
Munka. Fókusz. Kevesebb alkohol. Időben kelés. Testedzés. Kávé és víz. Csend a könyvtárban. Óbazmeg, valamikor régen pont itt egyszer belefutottam Laura Vilbiksbe.
Dolgozom ezerrel, de nem bírom túltenni magam rajta, egyszerűen nem bírom. Nincs fény az alagút végén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése