...and all that counts is here and now

...nem is, tulajdonképpen ez nem igaz, mégis frappánsan összefoglalja az estét.

Hosszú és picsás készülődés előzte meg a visszatérést a Morrison's 2-be, se Nóri, se én nem jártunk ott évek óta, Seyda meg pláne nem. Hamar érkeztünk, mégsem elég hamar a koktélakció befejeztéig. De végül azért mégiscsak koktéloztunk. Aztán táncoltunk.

Én rettenetesen úgy éreztem magam, mint a rút kiskacsa a két hattyú között (ezért a véleményért szerintem holnap megcsapnak), de ez nem állított meg abban, hogy állati jót bulizzak, fönn álltunk a párkányon és diktáltuk az ütemet a plebs-nek =D Mikor megérkeztünk, olyan tömeg volt, hogy gyanítottam, hogy nem fog menni annyira ez a party queen-kedés, de ehhez képest... bizony feldobtuk a bulit!

Tegnap jó volt. Erről nehéz írni, mert annyira saját kis intim öröm volt a hegyekben a séta, meg a közös kis zenére főzés otthon, úgy, hogy végre csak ketten voltunk egy légtérben. de jó volt. Comme une évidence.

Fura dolgok ám ezek. A facebook ma is fun. Ezúttal egy kicsit Csaba blogjában turkáltam (ami valamiért nem kompatibilis velem, mert ha én vagyok épp a képben, akkor is csak más lányokról képes írni), és a találtak némi vigyorra késztettek (nem, azok sem rólam szóltak). A pokolra jutok érte, de megérdemlem.

jóság :)

SZAKDOLGOZATI BÍRÁLATI LAP

Timár Bogáta: Nyelvhasználattal kapcsolatos attitűdváltozások serdülőkorban

Timár Bogáta szakdolgozatában érdekes és életközeli szociolingvisztikai témát választott: a serdülőkorú fiatalok viszonyulását vizsgálta saját nyelvhasználatukhoz. Sajnos, a fél oldalnyi bevezetőben a témamegjelölésen túl nem találni világosan megfogalmazott problémát, a hipotézisállítás pedig hiányzik a munkából.

A dolgozat szövegéből és a kérdőívekből úgy tűnik, a vizsgálat célja azt feltárni, hogy a serdülők vélekedése szerint miképpen változott saját nyelvhasználatuk a korábbiakhoz képest, illetve mi befolyásolja saját nyelvhasználatukat különböző informális kommunikációs szituációkban. A kérdésekből kivehetően a vizsgálat elsősorban a szülőkkel és a barátokkal folytatott társalgások megítélésére irányul.

A bevezető után a munka a szerző a kutatás elméleti hátterét vázolja fel: a serdülőkori önállósodás pszichológiai folyamatát és a szociolingvisztika rövid történetét. A témák azonban túl nagyok a szakdolgozat kereteihez és a rájuk szánt összesen négy oldalhoz képest, így (főleg a pszichológiai részben) meglehetősen esetlegesen kerülnek elő nevek és irányzatok. Azzal a megállapítással sem lehet teljesen egyetérteni, hogy „a kamaszkor nem tartozik a pszichológia központi témái közé” (3. oldal), hiszen ezt könyvtárnyi irodalom cáfolja. A dolgozatban felsorolt szakirodalom azonban bőséges, noha például Kis Tamás szlengkutatásait érdemes lett volna belevenni. Az irodalomkezelés elfogadható, bár nem minden hivatkozott munka szerepel az irodalomjegyzékben, és jó lett volna lapszám szerinti hivatkozásokat is látni.

Az 5. oldaltól a dolgozat a szerző saját kutatását mutatja be. Timár Bogáta három pécsi középiskolában két különböző korosztályhoz tartozó gyerekekkel végzett felmérést. A szociolingvisztikai változók közül a nem, a kor, a vallásosság, a család társadalmi státusza, szerkezete kerül elő. Hogy ezek pontosan mit befolyásolnak, nem mindig derül ki, mert a szerző csak annyit jegyez meg, hogy „nem tudhattam, igazam van-e” (6. oldal).

A vizsgálat előzménye a szerzőnek egy hasonló témájú korábbi vizsgálata volt, ennek alapján véglegesítette a kérdőívet és a kérdőív felvételének mikéntjét. Igen rokonszenves a dolgozatírónak az a módszere, hogy az olvasót őszintén beavatja a kutatás történetébe és saját kutatási dilemmáiba, döntéseinek hátterébe, így magáról a kutatási folyamatról is pontos és személyes képet kapunk. A feltett kérdések ügyesek, a kérdőív megfogalmazása a korosztályhoz közeli és életszerű (megfigyelői paradoxon!), az elemszám is tekintélyes.

A kapott eredmények kiértékelése azonban némileg aggályos. A szerző ugyanis az említett szociolingvisztikai változókat egymástól függetlenül kezeli. Így például a válaszokat nemek szerinti bontásban vizsgálva minden más tényezőtől eltekint, egységesen kezelve a különböző korú, társadalmi helyzetű, családi hátterű fiatalokat, holott lehet, hogy egy adott válasznál a nem helyett valamelyik másik tényezőnek fontosabb szerepe lehetett. Ugyanez érvényes máshol is. Szerencsésebb lett volna a válaszokat egyszerre több szempontot is érvényesítve elemezni. Ennek a hiányosságnak a kiküszöböléséhez nem is kellene újabb kutatás, elég lenne a meglévő adatok újraelemzése, még akkor is, ha így kisebb elemszám szerepelne egy-egy alosztályban.

A strukturált interjúk szerencsésen egészítik ki a kérdőívet.

Mivel a bevezetőben nem szerepelt hipotézis, így a befejező részben formálisan nem volt mit megválaszolni. Lényegileg azonban a vizsgálat eredményes volt, amit a szerző így foglalt össze: „A feltételezett nyelvi eltávolodás az otthoni normáktól eltérő mértékben, de létezik” (30.oldal). Ez a megállapítás egy izgalmas kutatás sarokpontja lehet, amit másik oldalról az „otthoni norma” megállapításának kell majd kiegészítenie.

Összefoglalva: Timár Bogáta friss szemmel, lendületesen és bátran nyúlt egy ígéretes témához. Jól megtervezett, önállóan kivitelezett saját kutatásával sok adatot gyűjtött. A kutatás módszeresebb leírása, az adatok további bontása, a fogalmazásbeli és gépelési pontatlanságok kijavítása kis fáradsággal még jobbá tenné a dolgozatát. A kutatást pedig feltétlenül folytatni kellene.

Munkáját jelesre (5) értékelem.

Budapest, 2012-05 08.          

                                               Vladár Zsuzsa adj.

ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék

warning: post too personal

A jó franc.

Miért tud ennyire megférni egymás mellett a biztonságos megszokás, és a felfedezetlen izgalom? Miért jön ez, aztán random az, és hogy merészel összemosódni a kettő?

Hiányzol, a fene vigyen el, pedig ma látogattalak meg.

Life has a twisted sense of humour, ahogy mondani szokás, és most akárhogy röhög rajtunk, van benne valami elégedettség is. Megelőlegezett elégedettség. Vagy nem. Vagy rosszul döntöttem, de most nem akar ilyennek tűnni a dolog. Nem cseszi az agyamat, hogyúgymondjam. Mondhatni semmilyen, annyira default. Comme une évidence. Nem az életem magasabbra emelése a célja, hanem egyszerűen a fenntartása. Hogy ne kelljen folyamatosan egy lyukat tömködnöm magamban, amit tömködök azóta, amióta igényem támadt egy társra.

Pedig még ez sem igaz! Hanem az az igaz, hogy nem tömődött be minden lyuk, csak valahogy most nem hiányzik semmi más. Pedig hiányozhatna. De most mégsem.

Hanem csak te. A kis hülyeségeiddel, meg amiben partner vagy, amiben nyitott vagy és szerethető, és hiszel bennünk és bízol bennem, és minden fura dolgodban, amit nem értek, de tökéletesen hozzád illik, és mindenben, amit miattam kezdtél el csinálni, és mellettem fedeztél fel, és nem miattam, hanem magad miatt, és megtaláltad magad benne, és mindenért, amit értek benned és arra késztet, hogy elszundítsak az öledben, és álmomból felriadva hozzád bújva keressek menedéket, és mindenért, amiről nem is tudod, milyen szellemes és vonzó benned, és minden lány vonzalmáért, és minden gáláns mozdulatért, és minden őszinte mosolyért, és azért, mert mindez csupán magától értetődik.

Bárcsak bízhatnék újra benned!

Az elmélet mind a jelentésrendszer, mind a szintaktikai rendszer, mind a forma- (ill. eset)rendszer esetében hangsúlyozza a mögöttes, közvetlenül meg nem jelenő összefüggések szerepét a lineáris (saussure-i értelemben vett szintagmatikus) sorok közvetlenül adott viszonyai mellett.

Tudom, hogy száz éve nem írok, de az a helyzet, hogy már hülyét kapok az írástól. Annyi minden lóg a vállamon, hogy ha belegondolok, hogy megint gépelni kell és fogalmazni, elkap a hányinger. Pedig szeretek fogalmazni... és már nincs sok hátra...

najó, de.

(Ma végiglapoztam Máté blogjának néhány bejegyzését (főként azokat, amiket rólam írt). Aztán rájöttem, hogy ezt a statcounterben úgyis lenyomozza, és akkor majd röhög rajtam egy sort, hogy nocsak, elragadott a szentimentális hangulat. Hülye 21. század, semmit nem tehet már az ember titokban. Ezért is írom ezt most le: igen, én voltam, én! Egyébként is, csak azért olvastam bele, mert már kínomban semmit nem tudtam kitalálni, hogy ne a beadandóimmal foglalkozzak.

Egyébként érdekes dolog ez a Mátéblogja, mert anno szinte függő módon epedeztem a bejegyzéseiért, amikben szó volt rólam (vagy sejtettem, hogy rólam van szó). Aztán a szakításunk után a blogja volt, ami a legjobban megnehezítette az ő elengedését - egyrészt hiányoltam a bejegyzéseket rólam (mármint a pozitív hangvételűeket), másrészt elviselhetetlen volt számomra a gondolat, hogy most már másnak ír ilyeneket. Shit happens. De pont ezért még ma is félve nyúlok hozzá, de inkább nagy ívben kerülöm. Most meg... - hiszugyanmár kedvesBogáta nepicsujjámáritt bridzsitdzsónsz-módra - hát, fura volt. Nosztalgikus. Meg egy kicsit komikus is, a nagy láng elmúltával. Ha belegondolok, Csabának tényleg nincs könnyű dolga ennyi vadromantikus Máté után! És még nem is gitározik.)

Fene ebbe az ábrándozós fejembe! Ábrándoznék inkább a szerves-dialektikus nyelvelméletről, akutyamindenségit.

on a street of dreams

Mindfuck. Mindfuck. Mindfuck.

Húzzatok el, hülye érzelmek!

Legszívesebben körbe-körbe szaladgálnék addig, ameddig egy poros sarokban (neadjisten a radiátor mögött) megtalálom a józan eszem, ami ijedtében azonnali hatállyal emigrált belőlem.

and all my stumbling phrases never amounted to anything worth this feeling

Kész.

Köszönöm mindenekelőtt a konzulensemnek, Ladányi Máriának, hogy finoman cseszegetett folyamatosan és még jobban az ELTE-s anyukámnak érzem, Kiss Barbarának azt, hogy szinte második konzulensemmé előlépve a szülés előtt pár nappal is fáradhatatlanul szervezte nekem a vizsgálandó osztályokat és biztosította az interjúim alanyait, Sebestyén Csabának a rengeteg lelki támaszték mellett azt a varázsképességet, ahogy pillanatok alatt rendet rak abban az adattömegben, amellyel én órákig szenvednék, Tarnai Gábornak, Dombiné Borsos Margitnak, Réfi Mártának és minden egyéb tanárnak, hogy rendelkezésemre bocsátották az osztályukat, Szedmák Nórának, hogy megértéssel és türelemmel viszonyult ahhoz, hogy én egy ideig hisztis szakdolgozó voltam, Selmeczi Szonjának, Tóth Eszternek és Vörös Zsuzsannának azt a képességet, hogy úgy tudták elvonni a figyelmemet a szakdogámról, hogy később nagyobb kedvvel ültem újból neki, Vágner Ildikónak, aki az anyukám, a bizalmat és az időnkénti seggberúgást, a Mood Cafénak a nyugalmat és a vajas pirogot, és hogy elbújhattam benne a világ elől, a Kamara Cafénak a kedvességet és törődést és az utánozhatatlan melange-ot, Faludi Andreának a szakirodalom-tippet (a Pszichológia pedagógusoknak hatalmas segítség volt!), a Ráday utcai kedves szakdoga-kötőknek, hogy május 1-jén este negyed 11-kor is kiszolgáltak, Zolinak a sok kávét és macifröccsöt, a Hell energiaital gyártójának azt, hogy hatékony terméket gyárt, Katának, Esztinek és Katinak, hogy remek interjúalanyok voltak...

Meg majd talán még kiderül, kiknek. Kajak nem hiszem el, hogy sikerült.

gondolatok szakdogaírás közben

[ide a szakdogaírás különböző fázisai során ébredt gondolatokat írogattam, amikor nem bírtam magamban tartani őket.]

Tulajdonképpen én ezt most élvezem. Szakdolgozatot írni menő!

Imádok öniróniával nyilatkozni magamról. Feldob minden száraz tényt.

L. tanárnőnek igaza volt a stílusomról. Olyan sűrűn írok, hogy saját magamat nem értem. De legalább lehet még széjjelebb húzni a dolgot.

Durva, mennyire másképp akarok fogalmazni. A régi énem volt a kisiskolás, én meg most az okos felnőtt. Persze egy év múlva megint ez lesz a helyzet. (jesszus, két év múlva megint nyomathatom ezt, csak nagyban!! Nyöeh! Már ha felvesznek, ugye...)

Tulajdonképpen mesét írok. "Bogika elment kutatni és találkozott a gonosz Szent Mór 7. osztályával...."

Vajon miért formázza magát önkényesen a word-öm. Az nem jó, hogy hirtelen duplára teszi a sorközt és én azt hiszem, hogy már kész vagyok tök sok mindennel, aztán pedig nem...

Anya azt mondta, csak legyen valami, amit leírok, később azt sokkal könnyebb újraírni. Hát, akkor most az első változat elég szubjektív lesz. :D

hülyeeeeeeeee idiótaaaaaaaaaaaa statisztikaaaaaaaaaaaaaaaaaa

Bazzeg kávé, sör és oolong tea után már úgy pörgök, hogy már azért nem tudok szakdogát írni, mert állandóan pattognom kell, és még van egy energiaitalom!...

Remélem a szomszéd szoba lakói hazamentek már vagy imádják a zsidó világzenét, főleg késő este... mert már lehetőségük nincs!

Szép idő, nyitva hagyott ablakok, égve hagyott lámpa... nyilván elkezdtek gyülekezni a sáskafélék a plafonomon, fasza... hát mantrázzatok bébik, ameddig akartok, a végén úgyis az arcomra fogtok hullani az éjszaka közepén.....

...és tényleg az arcomra hullottak! A frászt hozták rám az éjszaka közepén!!!

Ez az oolong tea ez egy csodák csodája. Apám totál vakon vette Taiwanban, de már többször megmentette az életemet vele. Minden bivaly energiaitalnál többet ér.

Miért.Ezt.A.Mammutfenyőt.Akarom.Kivágni.Ezzel.A.Heringgel. Komolyan, egyre bonyolultabbnak tűnik ez a dolgozat minden egyes beleírt betűvel.

Asszem ideje átváltoztatnom a profilképemet egy orbitális főgyökérzetre, hogy megmutatkozzék igazi énem......

Az ember kimenne egy kellemes zuhanyzásra két mondat között, erre mindkét zuhanyzó foglalt. Nem láttam ilyet az itt leélt 3 év alatt még egyszer sem. Ez is csak azt üzeni, hogy a poszt-vernakuláris átrendeződés tanulmányozására vagyok ítélve....

Fele kész. Felének a lúzer első változata kész.

Knááááááá de jó érzés is az, amikor kiderül, hogy rossz adatokkal dolgoztál oldalakon keresztül és újra kell írnod az egészet!!!....... Ezért nem volt érdemes felkelni.....

Percre pontosan hajnali 5-re leütöttem a negyvenezredik karaktert. Kétharmad kész. Örülünk, Vincent?

4 oldal van hátra. L. tanárnő leb*szott, hogy 10 oldalnyi kiértékelés után egy depressziós roham keretében ne oltsam széjjel az egész kutatást. Najó, a végét újraírom. :D

Azért nem bírom elemezni az interjúimat, mert képtelen vagyok elviselni a saját hangomat. Nem bírom őket visszahallgatniiiiiii!

Word. Megölöm a wordöt. Sóval hintem be a romjait.