E.

Lófaszt sem tudok.

it's hard to look right at you, baby

A jobb fülem fölött kivirágzott a bazsalikom. Az éjjel berepült bogár a levelei alatt alszik. Szívmelengető mikrokozmosz. Már teát is ittam és kávét is, a hermeneutika mellettem mégis trollfejjel vigyorog. Egyre kevésbé hat meg. A tenyerem újra kiizzad, 3 napja ezt csinálja, félpercenként törölgetnem kell.

Rájöttem, hogy biciklizés közben vagyok a legboldogabb. Ekkor felmentést kap az agyam az alól, hogy "tanulni kéne". Ilyenkor berakom a Call me maybe-t és mosolyogva nekiindulok a világnak, és arra gondolok, amire csak akarok.

Még akkor is, ha zuhogni kezd az eső. Nyilván állati szar, hogy nincs nálam semmi és egész úton haza verni fogja a hátamat, de ugyanakkor ezekért érdemes élni. Bőrig áztam, ronggyá ment a cipőm, amiben államvizsgázni akartam volna, és valószínűleg totál idiótán néztem ki, ahogy ázott rókaként a drága zsorzsettszoknyám fodraiba töröltem az arcom a piros lámpánál, de... a végén már én magam mentem bele a nagyobbnál nagyobb pocsolyákba.

- Nahát Bogáta, akkor jön, amikor jólesik? - hangzott a kötelező poén Gyuritól, a portástól. Sapkát nyomtam az ázott hajamra és lecsoszogtam a kolibüfébe, ahol Zsuzsa és Zoli tejszínhabos kakaót csináltak nekem, hogy kicsit megmelengessem magam. Közben elolvastam Vörösmarty költészetének jellemzőit.

Most meg már kb. nyugi van. Épp a youtube kellemes hipszter oldalát fedezem fel, nagyon jól lehet rá tanulni. No meg persze amatőr grafológusként időnként kibogozom, sógornőm mit vetett a félbehajtott papírlapokra 3 évvel ezelőtt. Legalább figyelmesen olvasok! :D Nem mintha nem lenne óriási segítség, akárhogy is ír.

Furcsa dolog, hogy bár bűntudatosan és fáradtan érkeztem a Meta-icke szülinapi buliba, mégis az hozta meg nekem azt a kis lelki feltöltődést, ami már nagyon hiányzott. És bizony ez is sokat számít.

Holnap Szonjánál kapok pálinkát, Eszti pedig hoz rágót (és lapot :D). Szociális forrófürdő. Ahogy a most kapott sok támogatás és biztatás is.

Már mindegy, hogy sikerül.

Najó, nem. :D

Nesztek, tinglitangli tinizene. Eszképizmusom jelenlegi fő eszköze, Lottival, a kétkerekű terapeutával együtt.

mese a szétszórt bölcsészlányról

Ezt a kis mesét anyukámnak írtam ma reggel közép-európai időszámítás (GMT+1) szerint reggel 9 óra 56 perckor, de gondoltam megosztom a nagyközönséggel is, mindenki gyönyörködtetésére és okítására.




"Bogi hétfőn fél 4-kor azon kapta magát, hogy még nem abszolvált. Ezt nem tartotta eget rengető nagy bajnak, viszont amikor eszébe ötlött, hogy a TO. 4-kor bezár, kedden nem lesz nyitva, szerdán reggel 10-kor meg már vigyázzban kell állnia a záróvizsga-bizottság előtt, kicsit megijedt. Felpattant a biciklijére lefénymásoltatni a nyelvvizsga-bizonyítványait és kitöltetni a könyvtári tartozásokról szóló űrlapot, de sajnos a Kari Olvasóban 15:57-kor a könyvtárosnénit felhívta egy kedves barátnője, így a hétfői abszolválás terve füstbe ment.
Minderről végül kiderült, hogy nincs jelentősége, mert kiderült, hogy a Pedagógiai és Pszichológiai kar könyvtárába is el kell zarándokolni, hiába nem járt ott soha főhősnőnk. Ráadásul bosszankodva konstatálta, hogy 3 nyelvvizsga-bizonyítványából csak egyet sikerült értelmesen lefénymásolnia, a másik kettőt rosszul helyezte bele a másolóba.


Bogi, aki már tetemes elmaradásban volt az irodalmas tételei kidolgozását illetően, úgy döntött, hogy kedden már reggel 8-kor felkerekedik, elintézi a pedagógiás könyvtárat, tanul egy kicsit a nyelvészkönyvtárban, majd a Szabó Ervin felé veszi az irányt. Az indexét majdnem kivette a táskából de gondolta biztos ami biztos, sok helyet nem foglal, hátha nyitva lesz a TO.


Reggel fél 10-ig minden flottul ment, Bogi épp a beszédészlelés modelljeit jegyzetelte, amikor is megcsördült a telefonja, de nem látta, ki hívja, a betört kijelző miatt. Kiszaladt a könyvtárból, felvette.
-Bogáta, hol az indexe?! - kiabált bele egy energikus hang a kagylóba, melyről Bogi azonnal felismerte a TO ultrahatékony munkaerejét és a magyar szakosok őrangyalát, Burgerné Szűts Évát.
-Eeeeh... a 2. emeleten, a nyelvészkönyvtárban... - dadogta Bogi az igazságnak megfelelően.
Burgerné elnevette magát.
-Na azonnal hozza le!


Bogi kétszer fordult ki és be a nyelvészkönyvtárból, amíg minden szükséges papírját össze nem szedte, sajnos a maradék nyelvvizsga-bizonyítványait nem tudta megfelelően lefénymásolni, mert az alagsori másoló zárva volt. Azért csak bement a TO-ra, ahol a mindig 200%-on dolgozó Burgerné két telefonálás között beragasztotta az abszolutóriumát a hőn áhított indexbe. A telefont lerakva közölte Bogival, hogy megveri, amiért csak most jött, majd mellékesen odavetette, hogy egy nyelvvizsgabizonyítvány-fénymásolat is elég az abszolváláshoz.
-Remélem, nem izgul! - mondta hősnőnknek majd mosolyogva elbúcsúzott tőle.


Így esett Bogika abszolvációja. Most pedig megy vissza a beszédészleléshez."

kora reggel

Én: Köszönöm!
Seyda: Teşekkür ederim!
Nóri: Thank you!
Én: Merci!
Seyda: Danke!
Nóri: Domo arigatou!
Én: Grazie!
Seyda: Gracias
Nóri: Gratiae!
Én: Cpacuba! (most nem tudok jobb cirill ábécét rittyenteni ide)
Seyda: Vítajtye!
Nóri: Hvala!
Én: ... eh! Pedig tudtam! Most nem jut eszembe... mi a 'köszönöm' finnül? Áááááá.......


Hetekig gondolkodtam rajta, újra és újra előkerült az agyamban, de az istenért sem jutott eszembe. Pedig tudtam, hogy tudom, másfél év finntanulás meg a sok Nightwish után ne tudnám... de nem jut az eszembe... nemigaaaaaazz.....


-Kiitos! - mondtam ma reggel Nórinak ösztönösen, mikor visszaraktam a körömreszelőt az asztalára.


Majd lekevertem egy implied taslit magamnak.

szakzáróvizsga előtt

Már megint blogolnom kell, hogy egy kis szünetet tartsak két tanulás TERVEZÉSE között... más jegyzetéből tanulni nem fun, mert nem úgy írja, ahogy én írnám. Támpontnak jó, de csak emlékeztet arra, mi mindent KÉNE még olvasnom meg mindenféle...közben a szoba egyre kisebb, állandóan felpattanok, hogy valami mást csináljak, mint amit azelőtt akartam és közben hatszor leizzadok... és vizes leszek és megint az leszek és megint, olyan párás és fülledt az idő, de ha nincs nyitva az ablak, megfulladok... ez a legrosszabb időszaka a napnak, direkt a gépemre süt a nap, nem látni a monitort. Sötétítőfüggöny nyilván nincs. Félóránként elalszom a jegyzeteim (Ildikó jegyzetei) fölött.

Ja és közben felfáztam és a gyomrom is újra fáj - de már az a csoda, amikor nem fáj.

Szégyentelenül végigbuliztam a hétvégét, és alig élveztem. Mármint élveztem... csak... out-of-place érzésem volt mindenhol, legszívesebben elbújtam volna a világ végére, miközben hánytam saját antiszociálisságomtól. És persze azzal csesztem magam, hogy nem ezt kéne csinálnom.

Fogalmam sincs, mit kezdjek az államvizsgával. Nem tudom elképzelni. Nem tudok egy képet kialakítani róla, aminek függvényében elgondolhatom, mennyit és hogyan tanuljak rá. Gebedjen meg a világ... és én persze lépten-nyomon elbőgöm magam, főleg anyának és Csabának.

Körbekérdeztem minden államvizsgázót, akit csak találtam, hogy milyen volt és mire lehet számítani, de ettől csak egy akkora rémítő információhalmaz szakadt rám, hogy végképp összezavart. Talán a legmegnyugtatóbbak Meta és Máté voltak, meg persze anyám.

Úgy érzem, az előző napok vizsgái annyira leszívtak, hogy most már egyszerűen nem tudom komolyan venni az államvizsgát. Már kiakadt az ingerküszöböm, immunis vagyok mindenre.

Legszívesebben üvöltve szaladnék el messze, és addig elő nem jönnék, ameddig le nem fogytam 10 kilót, meg nem főztem egy iszonyatnehéz mediterrán ételt, nem úsztam legalább egy kilométert (de inkább többet), nem bicikliztem legalább százat, nem álltam meg félúton fröccsözni, nem szaladtam a kutyával egy harsányzöld réten, úgy, hogy nem foglalkoztam senkivel és semmivel, nem alkalmazkodtam és nem ügyintéztem, nem terveztem és és nem stresszeltem.

Anya azt mondta, hogy akárhogy is lesz, ő mindenhogy nagyon büszke lesz rám. Ez megnyugtató. És azt mondta, minden okom megvan rá, hogy hisztis legyek. Ennek ellenére nem szeretek hisztis lenni, de most egyszerűen nem bírok mást.

A tegnap estéből nem sokra emlékszem, csak arra, hogy jó volt, orbitálisat privátoltam Mátéval. Rá kellett jönnöm újfent, hogy az jó dolog, csak ritkán csináljuk, merthogy. Még úgy is jó volt, hogy azt mondta hogy nem is vagyok jó emberismerő. Kínos. De valahogy már ez sem tud érdekelni, bár az is igaz, hogy rég foglalkoztam már pszichológiával. Most kb. semmivel sem foglalkozom...

Hiányzik a pasim.

Valaki mentsen meg.

gondolatok a hajrában

Muszáj erről is nyitnom egy ilyen thread-szerűséget, mielőtt kiokádom a vizsgadrukk-pszichózisomat egy kevéssé alkalmatos felületre (pl. a gyanútlan szobatársamra).

Nem mintha ő éppenséggel gyanútlan lenne, szerintem a csodálkozása egyre inkább nő, hogy miért nem vetettem ki még magam a 415 gyönyörű kilátást nyújtó ablakán.

Már kétségbeesetten rohangálok a lakásban, hogy valami, VALAMI fontosabbat keressek, mint a tanulás, amíg úgy érzem, hogy a könyvek halálos haraggal csapkodják a hátamat. Mind a 14, amit épp kivettem.

Mennék inkább kapálni, felásnám az egész Városligetet egy kettesért! Még ebben a viharban is... hátha agyonb*sz egy villám.

Az Ervinből kijövet földbe gyökerezett lábbal konstatáltam, hogy lelopták a kosarat a biciklimről. Aztán némi haraggal és megkönnyebbüléssel láttam, hogy a kosaramat csak "félig" lopták el: leszedték ugyan, de behajították a többi parkoló bicikli közé. Egy cifra, hangos és nőietlen káromkodás keretében visszaillesztettem a helyére és elindultam: ekkor tűnt fel, hogy az elülső lámpámat lefelé fordították úgy, hogy akadályozta a féket a keréken - nos ezt is vissza lehetett fordítani, de nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy valaki szándékosan és értelmetlenül "megbecstelenítette" Lottit. Vagy tán valaki ennyire utál engem? A nevem ugyanis rá van írva a biciklimre.

És mindezt a Szabó Ervin Központi Könyvtára előtt. Hát gratulálok.

Persze írhatnék rá egy optimistább forgatókönyvet: egy randalírozó huligán banda nekiment a biciklimnek, megpróbálták ellopni róla a lámpát (miután a zárjával nem bírtak), majd észrevették, hogy leszedhető a kosár és azt is el akarták vinni, de egy hősi lelkű 56-os veterán társadalmi összefogással nekiment a nép eme szörnyű elfajzottjainak, akik rémületükben elhajították a kosarat és mindent otthagyva megszégyenülve elmenekültek a helyszínről, ahol ilyen elszántan védelmezik egy ártatlan biciklista magántulajdonát.

Én pedig, bár nem voltam tanúja a jelenetnek, forró hálával a szívemben őrzöm a biciklim megmentőjének hősi emlékét.

Ránézek a mellettem tornyosuló könyvkupacra és fizikai hányinger fog el.

Ahogy hányinger fog el az épp aktuális könyvemben olvasott ausvicctől is. (találjátok ki, milyen kollektív háttértudásra alapoznak ezek a "viccek", azaz kis rigmusok)

Ja, jut eszembe, tegnap megtekintettünk egy Jobbik-tüntetést, persze nem direkt, csak keresztezte az utunkat hazafelé. Több volt a zsaru, mint a "turulfióka" (kopirájt szöveg by Nyitrai T. :D). Tulajdonképpen megkíméltem volna magam a látványtól, mert nagyon felidegesített, mégis volt egy hangulata a dolognak.

(Nem a ti nagyanyátok menekült egy szál kofferrel a világháborús Erdélyből, mégsem rázom itt az öklöm, ahogy egyik felmenőm sem, hogy vesszentrianon!)

Eszti biztos végigtüncögte volna az utat. A Stefánia Palota előtt egy csapat unatkozó rohamrendőrbe is beleszaladtunk, akik persze hálásak voltak ezért a tényért. Nagyon udvariasan vigyorogtak ránk.

A könyv azt javasolja, hogy obla-di obla-da. Na ez legalább egy jó ötlet. Úgy tűnik, a Beatles márcsak az én hajtós zeném.

2 óra alatt 180 oldal. Megtanultam gyorsolvasni? Na ezt majd meglátjuk, ha Scheinnek is értelmesen be tudok számolni róla.

Épp bocsánatkérési roham jött rám. Legszívesebben Nóritól is bocsánatot kérnék, amiért itt égetem a villanyt, amikor ő már lefeküdt. De sajnos muszáj, mert muszáj olvasnom. Asszem kezdek hajlamos lenni a szélsőségekre. Az önsajnálatra is...?

Nem baj, ez azért az én blogom, hogy annyit önsajnáljam magam benne, amennyit nem szégyellem. Még nem szégyellem. Háhá.

Különben is, anyám tegnap képes volt úgy beszélni velem, mintha nem a család szégyellésre méltó eltévelyedett báránykája lennék. Csodásmesés! Azért még lehet, hogy visszakerül ebbe a helyzetbe.

A holnapi vizsgámra olvasom az üzenetet, amit régebben kaptam a tanáromtól: "Amikor úgy érzi, felkészült, kérem, jelezze e-mailben. (Nem gondolom, hogy nagyon szigorú vizsgának kellene lennie, de ingyenjegynek sem.)

Üdvözlettel,

Györi Miklós"

Ez most olyan érzés, mint amikor a kórházban megkaptam a hőn áhított extra adag nyugtatóinfúziót.

Most elteszem magam (azaz csak Tóth Krisztinát és Mészöly Miklóst olvasok), aztán holnap kezdődhet az ungabunga. Juhéjj!

Alk. pszicholingvisztika 3-as. Legalább megvan.




Nem. Nem vagyok hajlandó több szexjelenetet nézni. A Jadviga párnáját gondoltam, megnézem filmben, de 40 perc után kész, ennyi. Utálom ugyanis a szexjeleneteket. Nem bírom elviselni. És nem azért, mert egy frigid zárdaszűz vagyok, hanem azért, mert nem vagyok kíváncsi rájuk. A Trónok Harcát is ezért nem tudom megnézni. Jadviga párnájában az 5. aktusnál egyszerűen lecsuktam az egészet. Ha ezen bukok meg, kiröhögöm magamat.


Komolyan, jelenleg a legnagyobb félelmem, hogy bemegyek Scheinhez és ott helyben elbőgöm magam. Kezdem az idegkimerültség jeleit mutatni.


Egyébként azért jó zuhany alatt sírni, mert nem érzed a saját könnyeidet.


"Ó ne aggódj, ha mindent tudsz, biztosan átenged!"
"Ó nála biztos átmész, szerintem én vagyok az egyetlen, aki kétszer bukott nála!"
- Nem is tudom eldönteni, melyik hozzászólás megnyugtatóbb!


Komolyan, jobban félek ettől a vizsgától, mint az államvizsgától. Jelenleg. Schein az, akinél igazán nem akarok beégni.


That awkward feeling, amikor semmitől sem félsz annyira, mint ettől, mégis alig várod, hogy eljöjjön.


...És ha átmegyek? Jöhet még egy áttanult nap.




Guess who can't sleep. Álmomban már rímeket gyártok. Valahol a Nap előtt a Vénusz épp átvonul, de sajna képtelen vagyok belenézni, tűz az arcomba.


Zsuzsi már megint kiírt egy depressziós bejegyzést. Nem tudom, mit gondoljak. Van mit, csak nem akarok kora reggel fölöslegesen negatívkodni. Épp elég negatív, hogy ma Schein.


Reggel 6 van, a gyomrom pedig már készül olyan méretekre gyűrni magát, hogy szinte akadálytalanul kihányhassam. Nem tudom, nem lenne-e jobb, mert itt belül elég kellemetlen.


H.L. kisasszony feltöltött egy fotósorozatot magáról és a párjáról. Én meg újabb értelmetlenségét érzem az életemnek ennyi tökéletesség mellett. Ilyen szépséget be kéne tiltani.


Basszusklarinét, úgy gondoltam, 10 előtt nem megyek be az egyetemre, de már annyira nem tudok magammal mit kezdeni, hogy muszáj bemennem!


Schein 5-ös. Nagyon nagy mázlim volt, beszélhettem arról, amiről akartam, és föl sem tűnt neki, hogy 4 kötet helyett csak hármat olvastam el. Kilimandzsáró-méretű szikla legördült a szívemről...


...csak egy kicsit mégsem. Scheinnél valaki akartam lenni. Megkérdezte, miből írtam a szakdolgozatomat, majd azt is, mivel akarok foglalkozni felnőttként. Én meg csak nyökögtem, nem tudtam mit válaszolni. Láthatóan nem tettem elég mély benyomást... persze most már tudom, mit kellett volna válaszolnom, de hát... Schein elúszott, vele együtt a legjobb egyetemi előadások is, és én érdektelen maradtam az egyetlen irodalmár számára, aki számára nem akartam az lenni. Sóhaj. De legalább 5-ös.


Gintlire ott együltő helyemben elolvastam ~120 oldalt. Azt hittem, túl vagyok a felén. De... mint kiderült, nem. Így aztán most, hajnali fél 4-kor is bőven van mivel szórakoztatni magam.


Elkértem Ildi kidolgozott záróvizsga tételeit. Azt mondta, teljesen megérti, mellesleg Ádámmal megjegyezték, hogy eléggé kikészültnek tűnök. Francba, ennyire látszik?


Csaba elhúz. Holnap vagy holnapután (holnap=amikor fölkelek azután, hogy elaludtam). Shit.


Pedig én megkértem Nórit, hogy dobjon ki az ágyból, ha 5 perc múlva is ott vagyok. Nem dobott. 3 órát átaldutam... most meg éjjel pótolok. És persze blogolok. Mondtam már, hogy nem érdekel, milyen hatással volt Nietzsche Babitsra?


De még ez a kisebb baj. József Attilla Eszmélet c. verse menő. A magyar líra egyik csúcsteljesítménye és mint ilyen, rengeteg elemzésre és értelmezésre ad okot.
De.
Az, hogy arról kelljen olvasnom, hogy ez a vers tulajdonképpen vers-e vagy ciklus, az számomra felér egy durva inzultussal. Mert József Attila megírhatta volna ezt kódex-széljegyzetként, vagy graffitiként a MÁV-telepre, akkor is a magyar líra kiemelkedő alkotása lenne. De arról vitatkozni, hogy ez a 12 szerencsétlen versszak ciklus-e vagy önálló vers, az olyan vérlázító mértékben érdektelen, hogy komolyan megbántva érzem magam.


"Fagyosabb és kristályosabb a téli szerelem", olvastam a Füst Milán-tanulmány példái között. Ez mosolyt csalt az arcomra. :)


Gintli 5-ös, Varga-Haszonits baromi meglepő módon 5-ös. Végeztem. Kajak végeztem. Mehetek abszolválni.


Gintlinél ki lehetett kb. számolni, kinél kit fog kérdezni. Ezek szerint nekem Füst Milánból kellett volna felelnem, jól át is néztem. Erre bemegyek, Gintli meg elkezdi, hogy akkor nekem most mindenféléből kérdezni fog, mert nincs ötlete... tehát a Hunn, új legendában miféle ars poetica fogalmazódik meg Ady költészetében. Azt hittem, leesek a székről. Erősen gyanítom, hogy összesen két dolognak köszönhetem a jegyemet (mert egyébként csak nyökögtem össze-vissza, Gintli beszélt helyettem): annak, hogy olvastam A láthatatlan embert, illetve hogy jókor, jó helyen benyögtem, hogy "Komjáthy Jenő" (merő tippből).


Varga-Haszonits tanárnő azt mondta, nem akar faggatni minket. Ugye mindannyian elolvastuk a szakirodalmakat, amiket az 1. órán megadott (nem adott meg semmit). Hevesen bólogattunk, közben rendkívül igyekeztem nem nézni a társaimra, nehogy kitörjön belőlem a röhögés, aztán meg mindenki kapott egy 5-öst. Jéj.


Helló abszolutórium! Amint megjelenik etr-ben, hogy anyám átutalta a kolidíjat, nyomathatom. 4,15-ös átlag most is játszik - és igen, büszke vagyok magamra! Húzós volt az utóbbi időszak (ezután is húzós lesz még egy ideig), de ez most akkoris eredmény. Még apám szerint is.


(ezt most abbahagyom de még majd írok)


Folytköv.

breaking the glass of my windoww

Azért blogolok, hogy ne kelljen tanulnom. Legalábbis rövid időre.

Mert tanulni szar, tudjátok. Három évet leéltem az egyetemből úgy, hogy csak egészséges időközönként b*szott agyon a vizsgahajtás réme, és a napjaim többsége szinte gondtalanságban telt - vagy ha voltak is gondjaim, nem olyan jellegűek. És nem állt fenn annak a lehetősége, hogy elvesztem a becsületem.

Mert tehetek amit akarok, lefekhetek fél Budapesttel, habfürdőt önthetek a Feneketlen-tóba, kipróbálhatom a heroint, annak nincs jelentősége. Ha esetleg fél évet csúsznék a BTK-n, az örökre rajtam maradna. 

Beraktam Nórinak egy Top Tracks for Justin Bieber playlistet. Igen, túl vagyunk már 2 sörön.

Tanulás helyett alternatív program berúgni, és elfelejteni az okát. Persze ehhez kevéssé szerencsés blogolni, hiszen most épp az okokról akarok írni. Vagy nem.

Sok minden jut eszembe, de egyik sem éri el azt a szintet, hogy neki szenteljek egy blogbejegyzést, főleg így a 3. sör után.

"Úgy várom már, hogy végezz a dolgaiddal! Annyira meglátszik rajtad! Ha nem nyomaszt valami, csakúgy sugárzol!"

És ezt nem én mondtam, hanem más nekem. Én is várom a végét. Nem is az a legrosszabb, amikor a vizsgán vagyok, hanem az a pár nap, amikor nem tudom, hova kapjak és mihez kezdjek.

Kb. február óta nincs olyan napom, hogy ne frusztrálna valami teendő.

De ha ezt a szorgalmi időszakot túléltem, minden sikerülni fog. Még egy olyan államvizsga is, amire összesen 5 napom lesz tanulni. Meglátjátok.

Egyébként meg bezárt a Mood Café, az egyik kedvenc helyem egész Pesten, a szüleim továbbra is utálnak, Zsuzsi közölte velünk csajokkal, hogy a továbbiakban nem érdekeljük őt, Csaba pedig elhúzott a halál f*szára. Lájfszgúd. Értem én, hogy a Jóisten csak olyan feladatokat rak elénk, amikkel meg tudunk birkózni, csak miért b*ssza el velük a fél 21. életévünket.

Pedig annyi mindenen gondolkoznék. Annyi mindent csinálnék ebben a gyönyörű időszakban.

Nem tudom, hogy jutott eszembe Baba Yagát hallgatni. Furcsa és imádnivaló, magyar, orosz és ír egyszerre, apám mutatta meg még kb. 12 éves koromban, és a végén még azzal is megbékélek, hogy Jamie Winchester. Ami nem Jamie Winchester hibája, aki király, csak... tudja, aki tudja.

K. Zs. két darab képből álló albuma egészen megrendített. Nem is tudok azóta másra gondolni. Cause there is a moment somewhere in time when you meet your match. He/she might not come expected, but when he's there, there's no option. You get captured by every move, every proof that he gets you. He knows you the way you don't even know yourself, and either he cares or doesn't care, it's just done. Because he proves that you're not everything. And yet, you have the right answer. The right answer he doesn't misunderstand.

Nothing is more creative than nature making these relationships go wrong. It's the rarest case they end up togehter. Yet, they remain there.

Ady Lédájától Sherlock Adleréig millióan megénekelték ezt az érzést. És még ha nem is a tiéd, még ha rég különváltatok is, valahol jó tudni, hogy van, létezik, valahogy alakul az élete - mert ő a volt  legizgalmasabb dolog, a szín a világban.

A bőrömön éreztem a gyászt a két, egymásnak nyomott arcú fiatal és a gyászjelentés fotója láttán. Pedig ők sem voltak "együtt" abban a pillanatban. Mégis a világ ezentúl más, mert te, TE nem vagy már itt.

Butaság azt mondani, hogy részvétem, mert nem lehet igazán részt venni a gyászban. Mégis én úgy érzem, valahogy tényleg érzem a részét az egésznek, amibe bele tudom élni magam és egészen átmegy rajtam a tény és a megmásíthatatlanság, és a tehetetlen gondolatfolyam, amely bárcsak egyszer kiapadna.

Jaj de jó, hogy élsz és jól vagy.