I am what I am, I do what I want, but I can't hide

Egész eddig arról panaszkodtam, hogy milyen szar nekem. Szar is volt. De most, ha magamba nézek és ahogy beszélek a többiekkel... most épp fenejó dolgom van. Iszonyatosan érzem, hogy élek, hogy fiatal vagyok és nő vagyok és szabad vagyok.

Soha nem mertem ennyire. Kockáztatok és bejön. Kipróbálok valami újat és sikerül. Nincs határ, nincs kötöttség, és nincs akadály abban, hogy azt tegyem, ami a saját boldogságomhoz vezet.

De mikortól töri derékba ezt a hirtelen jött carpe diemséget a felelősség mások iránt? Mindig felvállaltam magam és azt, hogy sajátos vagyok, de mélyen nagyon fontosak nekem az emberek és az, hogy mit gondolnak rólam. Vannak helyzetek, amikor nincs jó döntés, most viszont talán lenne.

Nem támaszt ki senki oldalról és ez a szabadság őrületes érzés, de ugyanakkor kicsit meg vagyok ijedve. Most annyi minden rajtam múlik, és egy kis hiba, egy kis gyengeség is boríthatja az építményt, és akkor aztán kereshetem magamban az önbecsülést.

Első körben például tudnom kéne, mit akarok valójában.

Istentől kértem erőt, hogy túléljem az elmúlt pár hónapot. Ha akkor erőt kértem, most kétszer ennyit kérek, mert ezúttal nem a világgal kell megküzdenem, hanem önmagammal.

Kná.

tessékmondanimivanmár

Még nem tudom, mire, de asszem ma este leiszom magam.

it's just a thought... only a thought

Háthát. Képzeljétek, huszonegy éves lettem! :)

Erről írtam egy kis összegzést fészbúkon, ezúttal kicsit szélesebb közönséggel kívántam megosztani a gondolataimat... azazhogy ezt a blogot is akárki olvashatja, inkább úgy mondom, jobban az emeriség orra elé akartam tartani szellemi termékemet.

Változnak a dolgok. Én vettem egy nagy levegőt és újra belevetettem magam az MTT-be, Szonjám hazajött, Zsuzsim szakított kétévnyi kapcsolattal és most tüncög, befejeztem a félévet, jön a nyár...

Nóri gerillaakciója a hegedűs sráccal, hát az epic volt. XD Ilyen szülinapi ajándékot sem kaptam még senkitől... és életemben először élveztem, hogy egyedülálló vagyok és megtehetem. :)

Lehet, hogy lehettem volna menőbb is Líthason, de épp eléggé menőnek érzem magam így is. (Jót vigyorogtam azon, amikor Sissi először meglátott és első kommentárja egy „ajaj” volt :D) Nem volt éppenséggel fájdalommentes, de most megkönnyebbülve érzem magam. És poén volt. Főleg a catfight Minccel, remélem ő sincs vele másképp, én nagyon élveztem! :D Meg hát mekkora királyság beülni egy összejövetel közepére és megünnepeltetni magam. Bár mondtam Csabának, hogy ne csináljon felhajtást, de hát... *sóhaj

Voltaképpen szinte csak kettesben beszélgettem emberekkel, a kilátóban vagy az erdőben. De nem volt hiányérzetem... kellett és jót tett.

Szent Iván éjjele az az éjjel, amikor a skandináv országokban az orbitális berúgás mellett a házastársak meg hasonlók nem kérdezik meg egymástól, merre járt a párjuk. Képzeltem én cifra dolgokat erre az estére, arra viszont, ami végül történt, igazán nem számítottam. (pedig Peredhil előre figyelmeztetett... fel kell nőnöm még hozzá bölcsességben) Mindenesetre :)

Egyébként baromi jó volt a Peredhiles találkozóm. Városliget rulz. :)

Az a helyzet, hogy mostanában nagyon nőnek érzem magam és ez jó.

Facebookon hatvanvalahány szülinapi köszöntést kaptam (egyszer valaki azt mondta nekem, hogy gáz összeszámolni így most nem számolom össze), nagyrészt valószínűleg a szülinapi értesítő csodás találmányának köszönhetően, de így is jólestek. Nem vagyok hozzászokva ilyen mennyiségű észbejutáshoz. :)

És most mi lesz?

Letudtam pár dolgot. És most jöjjön valami új.

(Egyesek megkérdezték, mit dúdolok ott non stop a kilátóban. Ezt. Voltaképpen nem illik rám, de most mégis...)

medley

"Bogi, aki mindig olyan csinos, miniszoknya, kivágott felső, értelmes, értelmes gondolatai vannak, időnként kifekszik a parkba egy padon aludni és egyedül nekiáll pálinkát vedelni a vonaton!"

Köszönöm Eszti a jellemzést, szívet melengető volt. :D ^^

Azt nem mondom, hogy nem történt velem semmi, mert történt, csak nem álltak annyira össze bennem, hogy egy épkézláb bejegyzést össze tudjak rakni.

Újfent megjártam Prágát, ezúttal sikerült Bécs érintése nélkül hazaérni, még poén is volt másfél órát a folyosón fetrengeni, mire leülhettünk egy utólag a vonathoz csatolt kocsiban (azért paráztam Břeclavnál, amikor éreztem, hogy szétkapják a szerelvényt...). Hozott némi változást Prága, az én életemben kevésbé, de még így is... végül is ha meggondolom, az út nagy része számomra gondolkodásból állt. Csajszikkal azóta is sokat beszélgetünk, vitatkozunk kapcsolatokról, bűnről és bűnbánatról, mások véleményéről, jellemfejlődésről, önbizalomról, ezeket most még nem tudom kifejteni, egyelőre csak tapogatózunk.

Ez volt a hétfő achievementje.

A keddé az Ankalimonos találkozó volt, amiről a minap írtam. Ez nem achievement, de volt olyan a találkozóban, ami annak számít.

Tegnap az egyik fénypont az volt, hogy kiültünk Nórival a 415 ablakába, Vivit búcsúztatni, aki az út túloldalán ácsorgott a trolimegállóban, benyomtunk valami Katy Perryt és arra bugiztunk az ablakban, totál idiótát csinálva magunkból... a dolog pikantériája persze az volt, hogy Vivi nem egyedül állt a megállóban. Két pasi a hasát fogva nevetett rajtunk.

A másik meg Artemisz, aki este 11-kor a Városligetben felvette a kangoo cipőmet és olyan visongós tüncögéssel pattogott körbe-körbe, hogy felkeltette egy nagyobb falka külföldi srác figyelmét, akik skandálni kezdték, hogy "jump, jump!" XD

A mai nap achievementje az lehetett volna, hogy alig pár órányi tanulással lefeleltem Kenyeres bácsinál és így végeztem az idei vizsgaidőszakkal (és az eddigi legjobb félévem volt), de valahogy most nem érzem azt, hogy frídom és szánsájn. Leginkább kiütve érzem magam, pedig nem volt olyan megerőltető az elmúlt pár napom. A mai nap achievementje az volt, hogy nagyon jót és értelmeset beszélgettem Mokkával (akit szőnyegben leszart egy galamb és Kálmán ezen vihogott az este hátralevő részében...). Ez így leírva unalmasan hangzik, nem is tudom rekonstruálni, de képzeljetek el egy hosszú és élvezetes és tartalmas beszélgetést egy emberrel, akit ismertél eddig is de így még nem láttad megnyilatkozni és boldogan kiegészíthetted a róla alkotott képedet pozitív dolgokkal - na olyan volt. :)

Van annak egy hangulata, amikor este 7-kor bedöglök az ágyamba, rám tűz a nap, egy plüsslóval próbálom árnyékolni magamat és a szobatársam szappanbuborékokat fúj a fejemre. Ilyenkor érzem azt, hogy sehol máshol nem lennék egyetemista, csak a 415-ben.

plus ça change, plus c' est la meme chose

Ejj ejj.

Vannak dolgok, amik éppenséggel összejöhettek volna, de nem jöttek össze és valószínűleg így jobb, de mégis ott van a háttérben, hogy akár alakulhatott volna máshogy is.

És most kiélvezem, hogy valamiről nyíltan írhatok, hahh.

Minden okot megadtam a közvéleménynek arra, hogy pletykák röppenjenek fel rólam és Ankalimonról. Élveztem a dolgot (most is élvezem), és alapjuk is van, mármint aki ismert engem tavaly ősszel, annak nagyon süketnek és vaknak kellett lennie ahhoz, hogy ne lássa rajtam a vastag tüncögést, ami a közelében elfogott. Persze készségesen elhittem, hogy tök hülye vagyok, nagyokat vihogtam, mikor Meta és Patakfalvi Eszti szivattak vele Tolkienszemináriumon, időnként megmosolyogtatott, nagy feneket nem kerítettem neki, kihevertem. Nem igazán mondhatni, hogy fájt.

Tegnap azt mondta, az utóbbi időben több lány is eljutott nála a megtetszés szintjéig, ami eddig nem volt jellemző az életében. Tehát akivel el tudná képzelni. Megkérdeztem, én is köztük vagyok-e, mire azt felelte, hogy simán köztük lennék, ha kapott volna valamiféle pozitív visszajelzést a közeledésére felém.

Háthát. Tény, hogy nekem ez a kis crush-szerűségem inkább a tavaly őszre korlátozódott (azt mondta, ezt érzékelte, és nagyon tetszett neki, milyen méltóságteljesen kezelem a dolgot), kb. addig, ameddig nem jött Máté (tehát rám is érvényes a Minc-szabály, miszerint minden huszonéves lány, aki leül beszélgetni Ankalimonnal, bele is zúg), őneki meg akkor kezdtem igazán tetszeni, mikor idén tavasszal megsűrűsödtek a találkáink és kicsit mélyebben látta, hogyan működöm, de azért elcsodálkoztam. Úgy tűnik, elkerültük egymást. Vagy valahogy nem jött át a dolog, részemről akkor, részéről most.

Erre lehetne azt mondani, hogy egyikünk sem halott, sőt még foglalt sem, de én úgy érzem, ez a hajó már elment. Egy kicsit rossz érzésem van, ha visszagondolok rá, de nem tudom azt mondani, hogy bánom, hogy így alakult. Elég valószínű, hogy nem is lettünk volna mi jók. Mindegy, nem akarok spekulálni a volnákon, nekünk ez jutott. És nagyon jó, hogy ez jutott.

Szintet léptünk vagy ettől kicsit megkopott Ankalimon varázsa számomra? Majd meglátjuk. Poén volt azt látni, hogy jobban zavarban van, mint én. :)

két dolog

Utálok csalódni emberekben. Főleg ha kifejezetten olyan céllal közeledek hozzájuk, hogy megnyugtassanak, megértsenek, stb. Utálok utálok utálok csalódni.

Jogtalan megkönnyebbülés, érdekes érzés. Egyrész örülök neki, másrészt viszket az arcom, hiányol két pofont. Majd biztos megértem, de addig is valahogy furán görbül a világ.

ocean soul

Fázósan összegömbölyödtem a széken, lecsaptam a könyvet és rágugliztam a tételekre. Lőrincz Andi az 5. emeletről főzött nekem Mate teát. Enyhe fintorral kortyolgattam.

Másfél óra tiszta alvásidő után hajnali fél 5-kor úgy csipogott a telefonom, mintha egy egész csapat ember üvöltene a fülembe. Újból nekiugrottam a nyelvészet történetének, ellenállva a még meleg ágyamnak és frissen felgyűrt takarómnak, meg annak is, hogy kinyissam az ablakot, mert Nóri még aludt.

Mikor felébredt, kijött velem tojást sütni, denevérként lengetve sárkánymintás köpenyét virágos pizsamája fölött. Nekem már zúgott az agyam a sok adattól, és olyan fáradt voltam, hogy fogat mosni sem tudtam felkelni az ágyról. Nóri erre befogkrémezte a fogkefémet, a számba dugta és az ágyon elkezte megmosni a fogam.

Reggel 8-ra mentem vizsgázni, fél 11-kor kerültem sorra és háromnegyed órát nyúzott a tanár. Azt hittem, nem választhatom a kedvenc tételemet, így gőzerővel nekiálltam tanulni egy másikra. Végül mégis választhattam a kedvenc tételemet, bár addigra már csak töredékei voltak meg a fejemben. Józan paraszti észből feleltem négyesre.

A postafiókomban két üzenet várt, a blogomon két komment. Elgondolkoztam, mit fogok válaszolni rájuk, miközben hazafelé ballagtam.

Megkaptam a kollégiumi bizottság határozatát, miszerint elfogadták a fellebbezésemet és újra felvettek az Ajtósiba. 415 reloaded!!!

Szerettem volna aludni egyet délután, de Eszti elhívott az Ibolyába. Fél 3 helyett fél 2-re emlékeztem mint időpontra, így volt egy fölös órám. Bevásároltam, könyvtáraztam, majd kifeküdtem a Károlyi-kertben egy padon és ott szunyókáltam egy negyed órát.

A boltban megakadt a szemem egy pletykalapon, amely épp László Attilával kapcsolatban "fedezett fel" valamit. Elöntött a pulykaméreg. Ha ezek kikészítik ezt a helyes gyereket, én levadászom őket!...

Csajokkal boldogan terveztük Prágát, én kissé becsíptem mert alig ettem valamit egész nap, majd hazafelé vettem az irányt. Az esőillatban a Stefánia úton végiggyalogolva átpörgettem magamon a gondolataimat és elmosolyodtam. Igen, pont ez kellett.

Nórival kiwit szeleteltünk és "erdei boszorkány" teát főztünk az esti filmezéshez. Széttüncögtük magunkat Heath Ledgeren a 10 dolog amit utálok benned alatt majd hisztérikus röhögésbe kezdtünk a végén, annyira nem tudtuk levezetni a feromont. Romantika, romantika...

Hirtelen ötlettől vezérelve éjfélkor felkerekedtem és nekivágtam a környéknek. Tettem egy háztömbkört, a Stefánián és a Thökölyn át, a Cházár András utcán végig, visszajutva az Ajtósi Dürer sorra. Zenét nem vittem, csak szívtam az eső- és hársfaillatot. A bennem kavargó gondolatok ha nem is vidámak, egyenesek és nyugodtak voltak.

Most már tudom. Most már rendben.