"A magunkfajtákkal úgysem az szokott lenni a baj, hogy nincs elég szellemi kapacitásunk, hanem hogy lusták vagyunk kifejezni azt!"

Szeretek Ankalimonnál lenni. Kütyürészik, dolgozatokat javít vagy teáskészletet mosogat, ameddig én végigfutom a szemem a sok filozófiai-teológiai-természettudományos könyvén, és már a gerincek olvasásától okosabbnak érzem magam.

A gyanúsan kiirthatatlan megilletődöttségem még mindig munkált, de határozottan enyhébben.

És a teaszertartás jó ám. ^^

Aztán meg ja. Mindig nagy élmény egy ilyen rokon lélekkel beszélgetni, témától függetlenül. Vagy ha nem rokon lélek, jól titkolja. :D És most kivételesen nem azt éreztem, hogy kalapálják a lelkemet egyenesre, hanem simán szellemi szeretgetést kaptam.

Aha... már megint azon voltam, hogy írjak arról, milyen volt nála. Aztán megint arra jutok, hogy izé, jó. :P

-Annyira idegesít, hogy sosem én kereslek?
-Izé, megbékéltem, hogy így van ez a dolog, de azért eléggé jól esne...
-Tudom, hogy nem hiszel nekem, de tényleg mindig akkor hívsz, amikor már épp én is hívni akartalak...
-De szivem, én mindig csak akkor kereslek, amikor már komolyan úgy érzem, hogy már baromira de nagyon ideje lenne...
-Pedig én szívesen találkozom veled gyakrabban is!
-...na ja, és végképp le mondhatok arról, hogy neked eszedbe jusson felhívni engem...
-... ehh, úgy tűnik választanod kell, mi a fontosabb...
-kösszépen, erre asszem már én is rájöttem!

now I'm here, blinking in the starlight

Lágyan zengett a fülembe a másik szobából, ébresztőként vagy csupán bátorító zeneként egy kiegyensúlyozott, összeszokott pár számára, a nap kezdéséhez. Nem mintha nem lettem volna egyébként is ébren, az álom és az ébrenlét közti egyensúlyozás teljes skáláján korcsolyáztam már órák óta.

Feküdtem és a megszűnésben reménykedtem... vagy talán nem is. Nem mintha szégyelltem volna magam. Erről szó sem volt, csupán belülről kettérepesztett a helyzet és a dallam kontrasztja.

Nem tudok könnyek nélkül beszélni a vágyakozásról, az irigységről, hogy vannak, akik hosszas tévelygések és bizonytalanságok nélkül (vagy után de végre) ilyen biztosan, ilyen bizalommal kelnek minden nap, tudván, hogy az életük egyik legnagyobb feladata sikerrel járt.

És mégis, nem akarom, hogy ez velem most így legyen.

Tele vagyok törött álmokkal... szétszórtam magam emberekbe, helyzetekbe, építettem, hittem és reménykedtem, és alkalmazkodtam, hogy értsem és értsen ő is, és együtt megtaláljunk valamit, amit egyedül nem találnánk.

Fáradt vagyok... halálosan belefáradtam az elhivatott barátnő szerepébe. Amióta az eszemet tudom, vágyom rá és vágyni is fogok. De most olyan fáradtságot érzek, mely a bizalmatlansággal rokon, és ilyen még nem volt. Nem arról van szó, hogy 21 évesen nem szívesen kötök kompromisszumokat. Kötök én, ha van miért. Öt kapcsolatom végezte a kukában, pedig bizisten egyik sem egy nyári kaland volt. És most elég...

Olyan időszak jön, amikor minden erőmmel magamra kell koncentrálnom. Nem mehet tovább így, ahogy eddig ment, bármilyen kényelmes is volt. Muszáj lesz szintet lépnem, és ehhez most kicsit örülök, hogy nincs ott valaki, aki bár szeret, mégis, máshogy számít neki, hogyan teljesítek, mint a családomnak és a barátaimnak.

Magamat nézem, magamat figyelem, és valószínű, hogy ezzel a lépéssel minden eddiginél közelebb kerülök a révbe értem-stádiumhoz, minden téren, akármi is jön utána.

Minden tiszta és érthető, csak ijesztő. Totál kész vagyok rá, sokkal készebb, mint eddig bármikor, tudom. De nehéz a küszöbön állni és nézni a ködöt. És mitől félek? Magamtól? Talán nem tartom magam képesnek valamire?

Nem egyszer és nem kétszer rágtam át magam ezen az elmúlt napokban. Kicsire gömbölyödve ezen a reggelen is ezek a gondolatok jártak a fejemben, és égetett a vágy, hogy már túl legyek ezen a hegyen, végre igazán átérezzem ezt a dalt, akaratlanul is felugráló kérdőjelek helyett, úgy, ahogyan már sokan körülöttem, bár úgy tűnik, nekem hosszabb utat kell bejárnom érte...

Legalább egy barát velem lenne... valaki, aki ugyanezt érzi, ugyanezekkel kell megküzdenie, annyit segítene, ha nem csak egyedül nekem kéne törnöm az utat, mint annyiszor már...

Annyi váll van, amelyre most bizalommal borulhatnék, de már egyik sem nyugtat meg teljesen.

but you ain't takin' that from me

Nem, tök király az, hogy találkozunk, és szerintem is tök jól elvagyunk.

Oké, nem akarod elmondani, mert mások számára kínos. De nem ismerem őket, és valószínűleg egyébként sem élnék vissza vele.

...persze a te dolgod, hogy kivel és mivel kapcsolatban érzel lelkifurdalást.

És a meggondolatlanság is a te dolgod, attól függőn, hogy meggondolatlanságod tárgya mennyire egyezik bele. De ha én vagyok, akkor az álszentséget nagyon nehezen viseli. Csinálj úgy már mint egy férfi, aki tudja, mit akar, és a következményeit is.

De hogy is várhatnék el ilyet tőled... régóta tudom, hogy sokkal gyerekebb vagy, mint én, akármi is történt veled vagy velem. Ettől függetlenül szívesen elmondom, ahogy te is a sajátodat, de ha azt várod... vágom, hogy javítaná az egódat mindenfajta közeledés, de ne degradálj azzal, hogy ennyibe veszel, képzeld el, ami régen veled volt, azon túl vagyok, és ezen nem segít semennyi bepótolt csók. Fogd fel azt, amennyi vagy, ne próbáld kívülről pótolni magad.

Nem is hiszem el, hogy itt tartok, és komolyan kell veled beszélnem - vagy akárki mással - erről. Mintha másban nem reménykedhetnék...

Történetesen igen, kamasz kiskutya módon beléd voltam szeretve, de neked ez akkor nem kellett, és valahogy túltettem magam rajta. Találtam mást. Aztán még mást. Abbahagytam a közös zenélést. Az életem továbbra sincs romokban, és mégis minek gondolod magad, hogy azt hidd, hogy ezen változtatni tudj... nálad sokkal nagyobb kríziseket is átéltem már, to say the least.

Szeretnéd, hogy a sárban fetrengve a te megváltó ölelésedre várjak? Tudok egyebet tanácsolni?

Nőj fel.

És nem azért, mert a legkisebb is mértékben mérges lennék rád.

congratulations, you... wait, what?

És akkor most jó neked, kedves Bogáta? 

Vagy netán rossz?

Büszke vagy magadra, ügyesen csináltad?

Vagy bánsz valamit?

Vagy netán mentegeted magad? És ha igen, melyik részét?

Esetleg nem lenne kedved elásni magadat valami gödörbe és leghamarabb áprilisban kijönni (megúszva a márciust)?

(persze a szakdogámat közben írja valaki)

Ó baszki, valaki keverjen már le nekem egy tockost, mert zárlatos az agyam.


(Edit: biztosan ezt a tiltást is meg fogom bánni. De most úgy érzem, nekem is kijár egy kis nyugalom, hogy mások tapintatlanságán ne idegesítsem magam fölöslegesen.)

Facebook. Making breakups harder since 2004.

Holnap felviszem Pestre a biciklimet és addig tekerek vele, ameddig látok.

Sürgősen találnom kell egy energialevezetőt, különben a fészbúk előtt tépem ki az összes hajam.

Szeretném most olyan erősnek érezni magam, mint a Mátéval való szakítás után.

Vagy valami! Csajócák! Hegedű! Nóra!!! Vagy essen az orrom elé egy kamion, hogy elterelje a figyelmemet, nőjön ki tószörnye a koliudvarból, támadjon meg egy gigantikus gorilla...

Itt Pécsett, amikor Rovácskáékkal dumáltam (főleg külön vele - hihetetlen, mennyit elpofázok azzal az emberrel) meg Fannival (na ez a nő is hihetetlen) meg anyával (na ez kevésbé volt kellemes, önbizalommaradványaimat szeretetteljesen szerteszéjjel fújta), addig jó volt, csak az irodalomelmélet valahogy kevésbé jó gondolatelterelő.

Komolyan nem tudom, mi lesz velem.

...who knows how to love you without being told

Akarok olyat is, amibe én írok, nemcsak mást daloltatok, de Natasha Bedingfieldnél most én sem tudok többet mondani.

Eszti biztos boszorkány, hogy ezt a dalt linkelte nekem, hogy ismerem-e, de ez most triplahúszas a darts-táblán (ha már ma volt a világbajnoki döntő).

Ez egyébként egy éppen-elhagyom-magam állapot. Még eléggé fejbekólintva érzem magam ahhoz, hogy ne tudjam, tulajdonképpen jó-e nekem vagy rossz.

De akkor is. Minden elhatározással együtt valami mélyen nagyon lebombázódott bennem.

(ráadásul Csaba-szája van ennek a rohadt nőnek, hogy menne a fenébe...)

Incompatible, it don't matter though
'cos someone's bound to hear my cry
Speak out if you do
You're not easy to find

Is it possible Mr. Loveable
Is already in my life?
Right in front of me
Or maybe you're in disguise

Who doesn't long for someone to hold
Who knows how to love you without being told
Somebody tell me why I'm on my own
If there's a soulmate for everyone

Here we are again, circles never end
How do I find the perfect fit
There's enough for everyone
But I'm still waiting in line

Who doesn't long for someone to hold
Who knows how to love you without being told
Somebody tell me why I'm on my own
If there's a soulmate for everyone

If there's a soulmate for everyone

Most relationships seem so transitory
They're all good but not the permanent one

Who doesn't long for someone to hold
Who knows how to love you without being told
Somebody tell me why I'm on my own
If there's a soulmate for everyone

Who doesn't long for someone to hold
Who knows how to love you without being told
Somebody tell me why I'm on my own
If there's a soulmate for everyone
If there's a soulmate for everyone

all this burden is killing me

Azoknak, akiket érdekel: igen, szakítottam Csabával.

Ha váratlanul jött a dolog, elnézéseket kérek. Tulajdonképpen tényleg nem sokat írtam arról, mik a bajok köztünk, és amiről írtam, az is még a kisebb bajok közé tartozott. De persze az ember ne a blogján teregesse ki ezeket.

Mivel viszont gyanítom, hogy ez az esemény általános kérdőjelbuborékokat gerjeszt, gondoltam mégiscsak írok valamiféle beszámolót, hogy ha valakit érdekel, feljöjjön a jó kis blogra, és megnézze.

Nagyobb baj, hogy úgy tűnik, Csabának sem sikerült lekommunikálni az intő jeleket. De már nem láttam értelmét egy nagyobb beszélgetésnek és hozzáállás-frissítésnek. Mégis, zavar, hogy a bánathoz döbbenetet is sikerült csatolnom.

Nem bírtam tovább. Rém sok hitem és akarásom volt ebben a kapcsolatban az elején, és sokáig minden jól is ment. Pont azért sokáig nem tudtam mit kezdeni az érzelmek gyors hűlésével, mert nem tudtam, miért kezdtek el hűlni. Mindenféle nosztalgiakísérletet megpróbáltam már, de nem találtam azt az embert a jelenben. És ezt nagyon sajnálom.

Semmi kedvem szakítós drámához. Messze nem vagyok most elég erős ehhez, és a hátam közepére kell. Pláne nagyközönség előtt. De még mindig így könnyebb, mint erőltetni a mosolyt.

Néztem Csabát és azt kívántam, bárcsak újra a kapcsolatunk elején lennénk. Kétségbeesésében újra az a férfi volt, akibe beleszerettem - de mikor nincs ez így. Újra reménykedni akarok, találkozni a városban, másoktól véleményeket hallgatni róla, csókot lopni, kelletni magam, felfedezni a világát... de ez már nem jön vissza, nem lehet megismételni.

Valahol mélyen nem akarom elveszteni.

De most muszáj. Minden további próbálkozás öncélú, hiábavaló sebvakarás. Szakítani tudni kell, még ha nehéz is. Sok minden, főleg családtagok, nagyon fog hiányozni.

(hm, jó, hogy itt van még ez a Merlot, és jó, hogy már nincs meg az egész üveg)

Nem volt könnyű hazamenni. És persze mikor mit tud az ember biztosra. De ha tényleg nekem való, akkor azt egyedül kell bebizonyítania, nem velem.

Felszálltam a 105-ös buszra, és magam mögött hagytam Angyalföldet. Magam mögött hagytam a takaros-elhanyagolt társasházakat, a napi rutint, a holnapi ebéd és a villanyszámla befizetésének tervezgetését... esti fáradtságot, reggeli ébresztőt... biztonságot, egymásra nem figyelést.

Száguldottam, a Béke téren és a Városligeten át a koliba, Zuglóba, az álomba illő kilátáshoz, a hajladozó fák és a döcögő trolik közé... vissza. Vissza a légvárak, a fél-gyermeki állapot, az elvont ábrándok közé, ahol a mókuskerék ismeretlen fogalom, a jövő pedig csupa ábrándokkal kevert szorongás és bizonytalanság, ezer gáncsoló tényezővel, amely rémként lebeg a fejünk fölött. Oda, ahol a képzelet határtalan, egyetlen dologra nem képes csak: a barátok elhanyagolásának gondolatára. Oda, ahol az lehetek, amivé teszem magam, nem az, amibe csöppenek, és pláne nem az, amit főzök vasárnapi ebédre.

Ó, mit meg nem tennék, hogy ez az egész csak kettőnkről szóljon... és nem vinne a hátán barátságokat, ismeretségeket, közös élményeket velük... és nem okozna pletykákat és találgatásokat az MTT-n belül... ha ez az egész bejegyzés senki mást nem érdekelne Csabán és rajtam kívül.


~