Don't stop, never give up, hold your head high and reach the top... *tümtürümtümtüm*
Tudja meg mindenki, hogy csak azért blogolok, mert nem tudok aludni. Egyébként... is megtenném, de talán mégis előtte megpróbálnék aludni. (Szerk.: végül mégiscsak aludtam, de csak azért, mert anyámnak kiírtam a gondom-bajom egy e-mailben. Néha mire nem jó egy anya. Most pedig csak azért blogolok, mert semmi kedvem kérdőívet szerkeszteni.)
Nincs is mit írnom. Illetve van, de nem tudnám megfelelően interpretálni. Miután leszívták a vérem, nagyságrendekkel jobban vagyok. Egyrészt jó volt valami kis saját küldetés, másrészt jó volt újra megbizonyosodni róla, hogy nem visel meg egy vérvétel.
(Egyébként jellemző sztori: Bogika olyan gyorsan közeledett a klinikához, hogy úgy gondolta, leszáll eggyel hamarabb a metróról, ugyanis nagyon nem szeret hamar érkezni. Neki is indult az Üllői út mentén, épp azon gondolkozott, milyen ügyes, pont odaér a 78-as számhoz mire fél 8 lesz. A 78-as számot azonban sehol nem találta, de gondolta, biztos az a nagy, kórháznak kinéző, égnek meredő téglatest lesz a megfelelő. Igen ám, de hiába kerülgette, nem talált rajta bejáratot. Aztán figyelmes lett egy apró cetlire, ami arra utasította, hogy a hátsó gépkocsibejáró felől tud behatolni. Na, neki is indult, épp ki volt nyílva az egyébként távvezérlésű kapu, nagy magabiztosan becsörtetett a hátsó kertbe. Ahogy viszont egyre inkább ágas-bogas és földutas lett a terep, egyre jobban elbizonytalanodott, hogy ez lesz a megfelelő útirány a laborhoz. Tétován megfordult és visszabattyogott a portásfülkéhez, ahol a portás már diadalmas vigyorral várta. Kisasszony, csak nem eltévedt? Hát, igazából a 2. sz. női klinikát keresem... Kisasszony, ez a kísérleti kutatóintézet, itt csak állatok vannak. Kiengedem a kapun, legyen szíves továbbmenni egy háztömbbel és máris egy egész sor klinikát talál. ... Nos, hát így is történt. Bogika megsemmisülten kibattyogott az állatkísérletek fellegvárából és rezignáltan konstatálta, hogy az utca túloldalán egy egész campus várja, tele klinikákkal, melyek nagy betűkkel hirdetik, miből szokták kigyógyítani az embereket. Észrevételéhez csupán annyit kellett volna tennie, hogy jobbra fordítja a fejét. Tekintve, hogy az említett fél 8 már vészesen sok idővel múlt el, Boginak nem volt ideje ezen bánkódnia, nagy lendülettel nekivágott a klinikakeresésnek, és rövid időn belül megtalálta a keresett labort, ahol szerencsére következmények nélkül, hamar sorra került.)
Tehát a kis kaland kicsit feltöltött, ahogy a keddi zsíroskenyér-est is, még akkor is, ha előtte szégyenletesen rossz arc emberek akartak megfűzni egy macifröccs fejében, hogy vigyem fel őket külsősként zsíroskenyér-zabálásra. Hát, végül nem vittem, a macifröccsöt azonban elfogadtam, há há, így alakult. Egyébként maga a zsíroskenyerezés szinte totális mértékben kiesett, de így jár, aki egész este privátol. No nem mintha bántam volna, nem hiszem, hogy tudtam volna jobb programot találni. Talán ez volt a highlight az eddig eltelt hétben, mert azóta sem nagyon találok olyasmit, ami megfelelően lekötne. Látni kellett volna tegnap Szonját és engem: ahogy totális agóniában fetrengünk, hogy nyööööööh, nem tudunk semmit sem csinálniiiii, múljonmárelezanap....... nem tudom... bulihiányom van?
Don't you know it's true what the say, things are sent to try you...
...ez esetben azt teszik próbára, meddig bírom a semmittevést két gondolatrobbanás közt.
A Bosszúállók jól bosszút álltak a keddi szégyentelen jókedvemért, de hát nekik ugye ez a dolguk. Meg kellett állapítanom, hogy másodszorra nézve már feleannyira sem buli, mint először, ráadásul Csaba sem volt ott, hogy jókat derüljek rajta, mennyire fájnak neki a tudományos tévedések. Ott volt ellenben Jézus (aki csak külcsínyben hasonlatos a názáretihez, belsőre erősen gyanítom, hogy nem), hogy következetesen beszóljon nekünk, de hogy is fogalmazzak, szinte már vártuk. Ellensúlyozta azonban egy rakás jó fej is (meg kellett állapítanom, hogy Szegi Andris a kedvenc gólyám), nem beszélve Viviről, akin jó volt látni az izgatott vidámságot a randija után. A tűzlépcső már annyi sztorit hallott, hogy a falak belepirulnak, ha csak meglátnak.
Én meg, miután hajnali 3-ig nem bírtam elaludni, csak idióta 2000-es évek eleji popszámokra dobálni magam, most Bassmentre készülök, hogy végre kicsit elfáradjak valamiben.
Aztán pedig, Magas-Tátra, Spišská Belá, nyugi, természet, Szerb Antal, georallye, Csaba, és semmi más: cseszheti minden és mindenki, az egyetem és a kollégium, meg minden, amit egyébként szeretek de már kicsit a fejemre nőtt, én eltűnök az éterben és semmire sem fogok gondolni. Felmegyek a hegyoldalba, amire tavaly is, lenézek a napsütötte kisvárosra, választok egy random ösvényt és élvezem, hogy semmi nincs körülöttem, csak a fák és persze néhány félvad kutya.
Bizony kérem, így lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése