Fekszem az ágyban és írom a nyelvelméletes beadandóm. Írnám, ha lenne rá bármiféle agyi kapacitásom.
Közben néha rásandítok a facebookra, és ellenállhatatlan nosztalgia fog el. Pedig nem szokásom nosztalgiázni. Mégis most nem tudok szabadulni attól a gondolattól, mennyire félgőzön működök most, ebben a nagy beadandóírásban és mindenben, amit épp csinálok, ettől a rém nagy nyomástól, ami rám nehezedik. Pedig éppenséggel élvezhetném is ezt a rém nagy nyomást, ahogy pl. az érettségit is élveztem, de nem, most itthon valahogy... annyival erősebb a múlt. Annyival nehezebb koncentrálni. És ha belebújok a múltba, mindig szégyenérzet tölt el. Itt vagyok, morcosan és meghízva sétálok föl-le a lakásban, és minden arra emlékeztet, milyen szép, vad és szabad voltam régen.
Pedig Pesten nincs így. Mert Pest a jelen és Pécs a múlt, ez nyilvánvaló. Mégis, mikor Pécsett kell beadandót írnom, százszor hajlamosabbak a gondolataim az elkalandozásra, mert annyival több lehetőségük van rá, és én nemhogy a pesti életérzést, de saját magam érzetét is elvesztem. Mintha önmagam kísértete lennék. Hirtelen olyan furcsán távolinak tűnik az, hogy nekem beadandót kell írnom és valóban létezik egy életem, ami nem pécsi és éppenséggel büszke is lehetnék rá, mert cseppet sem sivár.
De most mégis itt ülök a beadandóm előtt, a nagy nehézségek árán fenntartott akváriumom mellett, a 3 éve változatlan poszterek közt (talán a legutolsó változás az volt, amikor kihajigáltam mindent, ami a Nightquestre emlékeztetett), régi dalokat hallgatok és egészen közeli lelki rokonságot érzek egy nagy adag kutyagumival.
És ilyenkor mit nem adnék, ha újra a Babitsba járhatnék és Tamás mellett félszavakkal kritizálnánk a magyar tanagyagot!
Ha Égervölgyben bemenekülhetnék a zápor elől a menedékházba!
Megkérdezhetném az unokatesómat, tényleg gáz voltam-e a cuki copfos srác mellett a koripályán!
Nightwish-pólóban a gitárom mellett napozhatnék a buszmegállóban!
Egy kidobott trabantülésen romantikázhatnék a nagyárpádi dombok tetején!
Valami turnéhelyszínre hajtanánk épp a GFT (Gőcze-Féle Tragacs, teccenektudni) rendszámú csodajárgányban, Eluveitie-t bömböltetve és energiaitalnak hitt aforzidiákumot vedelve!
Ülnénk egy random város Tesco-jának járdáján, a nyitott kocsiajtón kifelé metál szólna, mi meg a padkán ülve zabálnánk a tarjás zsömlét!
Fűzőbe és hosszú szoknyába bújva sminkelném magam nagy műgonddal a Toxicba készülődve!
Szállingózó hóban maszív részegen szaladgálnánk a próbaterem előtt és üvöltenénk, hogy bodogújévet!
A Babits tehetségkutatóján megkapnánk az első tapsot a Nymphetamine után!
Motofesten önfeledten szaladnánk a Vág sekély vizébe!
A fiúk elképednének azon, hogyan vedelem a törkölyt!
A szétolvadófélben lévő Vienetta körül gyorsított szülinapi éneklést kapnék, mielőtt az egész a bús enyészeté lesz!
A dél-horvátországi tengerpart langyos sós illatában rónám a kempinget és nézném a fényeket a távolban!
Szandra festené a hajam!
Kisétálnék a SZIT-re és letelepednék egy szimpatikus társaságnál, mert biztos lennének kint ismerősök!
Várnám a NQ-próba végét, hogy nekiinduljunk a városnak, a Balokány felé!
Babits, a mellette fekvő lakótelep, koripálya, Megyeri tér/út, Matus, SZIT, Olympia üzletház alatti próbatermek, Mecsek, Toxic, Pokol, Égervölgy...
...és még annyi minden szépség és csúnyaság és mindenféleség, ami olyan izgalmas volt!
És mindezzel semmi probléma, mert az életemnek nincs vége és pontosan tudom, hogy az a múlt és nem kell visszasírnom.
Most mégis megteszem, két nyelvelméletes beadandó között.
Ó ha tudnád, hogy én mennyit küzdöttem ezekkel az érzésekkel... Néha még most is küzdök. Ott van az a szoba, ahol valahogy megállt az idő, és amíg otthon vagyok, kicsit még mindig gimis vagyok.
VálaszTörlésés milyen macerás ide kommnetelni, ejj :P
TörlésBogika, nekem is hiányoznak azok az idők, amikről most írtál és a BS-hez, NQ-ez kapcsolódik! Ha vissza akarnánk idézni ahhoz csak MI kellenénk..
VálaszTörlésCsak a MI rohadtul hiányzik a megvalósításhoz. :/
Hát Evike, attól tartok, hogy ez azért nehézkes, mert már a MI nem nagyon van meg hozzá! És ezt te is tudod, hiszen te is épp elég embertől eltávolodtál, elég tartós mértékben. Így aztán elég nehézkes lenne a dolog.
VálaszTörlésDe nem is ez a lényeg, mert mint írtam, egyáltalán nem érzem üresnek a jelenlegi életemet. Csak ha hazaérek, mindig egy kicsit lefagyok, mert annyira lerohan a múlt. Ennek az enyhítésében Rovácska mindig sokat segít, mert vele mindig le lehet lépni egy estére és ugyanúgy beszélgetni, mint régen. De ő ebben a kategóriában kivételes eset.
Ami elmúlt, azt sehogy sem lehet visszacsinálni, max. "frissíteni".
Igazság szerint nekem már nem kell a MI. Néha jól esik nosztalgiázni, de nem frissítenék azokkal, akiktől véglegesen eltávolodtam. Nekem így a jobb!
VálaszTörlésHát, ez esetben örülök, hogy eljutottál idáig. Mikor legutóbb beszéltünk, akkor még azért ha jól emlékszem, érződött, hogy aktívan hiányolod azokat az időket. Persze azóta sok víz lefolyt.
VálaszTörlésÉn azért veszteségnek érzek minden embert, akivel már nem tartom a kapcsolatot semmilyen szinten (vagy csak alig, akár haragban vagyunk akár nem). Attól függetlenül, hogy bennem is bőven maradtak sebek és még feldolgozatlan fájdalmas emlékek, és bizonyos emberekkel egyszerűen _nem lehet_ új fejezetet nyitni. Sajna.