Halad-halad a meló és a mókuskerék. Megdicsérte a szövegeimet Ancsi és a főnök is, a mobilgondozásos cikkem (mely már akkor a kedvencem volt, amikor csináltam, merthogy teljesen saját kútfőből hajigáltam össze) lájkolási rekordot döntött és 17-en osztották meg, "nagy igazság" meg "érdemes elolvasni" megjegyzésekkel, szóval most hízik a májam, ennek fényében azóta is alig csináltam valamit, lúzer vagy Bogikám.
Most fülelek a tévére. És minden reklámot szövegíró szemmel figyelek, milyen ütős. Hajaj, mi lett belőlem!
Igyekszem tüncögni. Igyekszem lelkesedni. Igyekszem megtalálni gyerekkorom tiszta érdeklődését és bizonyosságot, hogy az életben vannak abszolút és megfellebbezhetetlen tények, amikhez lehet tartani magam. De a felnőttség azzal jár, hogy elfogadom, hogy nem így van és így is tudom mihez tartani magam. És így is tudok lelkesedni és persze gazdálkodni az időmmel!
Rájöttem, hogy nem lenne már szükséges finnugrisztikára járnom és szenvednem három nyelvvel. De akarok. Ha nehéz és gyakran púp a hátamon és időrabló, akkor is. Nem tudom, lehet-e egyszerre több dolgot jól csinálni, de az ember vagy jól csinálja, vagy sehogy. És közben lecsúszik egy-két macifröccs, mert lazítani azt kell.
Eszti a pillecukros kávé mellett mesélte, milyen kellemetlen volt, amikor egy sráccal a búcsúzáskor jöttek rá, hogy egyikük sem igazán olyan, amilyennek mutatta magát, és talán ha nem mutatták volna magukat olyannak, akkor jobban passzoltak volna. Hm, hm. De a megnyugvás olyan felszabadító! Egészen más távlatok nyílnak meg tőle.
Szétcsúsznak az esték és az éjszakák. Rég ágyban van már a helyem, mit keresek még mindig szanaszéjjel a városban?!
Csütörtök este fél tizenegykor felvonszoltam magam a szobámba és beájultam az ágyba. Ott helyben elaludtam, ruhástul meg minden, csak hogy hajnali 3 körül a rezgő telefonomra ébredjek. Félálomban próbáltam megfelelni annak a jóleső érzésnek, hogy valaki hajnalok hajnalán engem keres, de az agyam visszacsúszott az igazak álmába. Az első átaludt éjjel a héten... ja, mégsem...
Kénytelen vagyok rájönni, hogy nekem is véges a türelmem, és van, akire/amire nem vagyok kíváncsi. Utálok nemet mondani de egyre kevésbé fáj.
Pörgetni kell, tovább.
Szeretetből, vágyból, kíváncsiságból, kényszerből, versenyből, türelemből, fáradtságból, megszokásból.
De talán leginkább még mindig szeretetből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése