egy fiktív személynek
Mert neked természetesen mindent szabad. Mert ha neked fáj valami, azt nem igaz, hogy a világ nem érti meg, hiszen fáj, érted, fáj, és mint József Attilának, ezt a világ minden teremtményének érzékelnie kell, hiszen juj milyen rossz érzés, és természetesen téged a szerelem és a fájdalom feljogosíthat minden gerinctelenségre, amit csak megtehetsz az életemben, hiszen először is én vagyok az a rohadt szemét, aki a te fájdalmadat okozta, ráadásul én is tudnám feloldozni, de nem teszem, ezért nyilvánvalóan én duplán vagyok a rohadék, mert hagyom, hogy fájjon, hát csesszem meg, és te vagy a mártír, amiért még mindig szeretsz ennek ellenére, hiszen te csak a korábbi rossz tapasztalataid miatt vagy most ilyen és nem tehetsz róla, amiért rám projektálod az összeset tömbösítve, de én értsem meg, hogy miken mentél keresztül, és amikor ezeket mind hozzám vágtad, akkor csak a többi hulla gonosz nő ármánykodása miatti sebek beszéltek belőled, meg ha ettől menekülnék akkor rögtön "nem úgy gondoltad", ha meg nem menekülnék, akkor kérjek bocsánatot még azért is, amiért Éva leszakította azt a rohadt almát, és bizonygassam neked, hogy örökre hű leszek és ez tuti, ennyi jár neked, hiszen te annyira szeretsz, nem igaz, hogy nem látom, nyilván a megállapodásainkat lazán megszegheted mert nem bírod ki a nagy szenvedésben, aztán megsértődhetsz, amiért ezt a szemedre vetem, hogy nem így beszéltük meg (hiszen én igazán megérthetném a te feneketlen fájdalmadat), nyilván szórakozhatsz mások érzelmeivel, mert az engem biztos nem zavar, nézhetsz nyilvánosan levegőnek, kibaszhatsz közös projektekből, és még így is lazán elfelejtheted a találkozónkat, mindegy, hiszen nekem tudnom kell, hogy mindezt miért teszed, viseljem a vállamon a teljes felelősséget, mintha csak én csinálnám, mert ha te exkluzívan az én fülembe suttogod, hogy én biztos megértem, akkor majd én bekajálom, hogy szinte megtiszteltetés, hogy személy szerint velem baszol ki.
Tudod mit? Hát mondjuk lehet, hogy ebből kurvára elegem van.
Legközelebb felgyújtod a házam és közlöd, hogy értsem meg?
Persze, mert én mindig értsem meg, én mindig viseljem el, én mindig heroikus küzdelemnek lássak minden ilyen csapkodós őrjöngést, ha te csinálod és "értem csinálod", én mindig viseljem el hogy végső soron én leszek hibáztatva, és közben csillogó szemekkel nézzek fel rád, hogy micsoda férfi vagy.
Hát hadd lepjelek meg. És a lelki terror sem a szerelem egyik formája.
A kurva életbe most már, minek nézel te engem.
Ja, nőnek.
"Persze, mert én mindig értsem meg, én mindig viseljem el, én mindig heroikus küzdelemnek lássak minden ilyen csapkodós őrjöngést, ha te csinálod és "értem csinálod", én mindig viseljem el hogy végső soron én leszek hibáztatva, és közben csillogó szemekkel nézzek fel rád, hogy micsoda férfi vagy." <-- Ennél szebben és jobban még senki nem fogalmazta meg, hogy miről szól valójában ez a helyzet. Szerintem. Amikor ő oda-vissza keresztülhajthat rajtad buldózerrel, mert neki ez "jár", mert te szenvedést okoztál neki, ő bármit megtehet. És ja, ezt ő nem úgy gondolta, ez nyilván soha nem éretlenség és nem egy sértett óvodás igazságtalan vagdalkozása, hanem ahogy te is írtad, heroikus szenvelgésének és küzdelmének materializálódása, amit nyilván egyedül TE nem értesz.
VálaszTörlésSzeretnék ezzel mindent kiplakátolni. Nagyon ráférne nagyon sok emberre, hogy ezt így az arcukba ordítsák, hogy voltaképp mennyire álszent, önző és gyerekes ostobaság ez, és nem az a vad, hősies férfiasság, aminek ők képzelik.