Hazajöttünk a síelésből. Eredetileg arról akartam írni, de mivel az élet egy nagy drámakirálynő, felülírta.
A böjt elvileg a lemondásról szól (egy hosszú távú, jobb célért). Ja.
Öreg vagyok én már ehhez. És rettenetesen fáradt. A bűntudathoz, a sajnálathoz, a tehetetlenséghez, az önvádhoz. Fáradt vagyok ahhoz, hogy megint fázzak a fűtött szobában, gúnyosnak érezzem a tavaszi napot, butának a környezetemet (akik úgysem értik), tehetetlen kupacnak magamat, és irritálónak az életemet.
Nassfeldtől Pécsig kb. 7 óra az út. Fejben háromszor megkerültem Európát.
Akarom a barátnőimet, esti beszélgetést, figyelemelterelést, nevetést. De még Pécsett vagyok, és holnap is fel kell kelni és emberek közé kell menni, pedig ott van reggel az ismerős érzés, hogy bárcsak beszippantana a paplan. És már nem tudom, hányadik helyzet ez, hogy rosszul vagyok a munka gondolatától is, mert épp odavan a lelki békém.
Bárcsak... nem is tudom, mit csinálnék!
Egy párhuzamos univerzumban...
...mezítláb táncolnék a lauttasaari strandon, és egy általa varrt sátorban aludnék. Házi pálinkát hordanék a bőröndömben Finnországba menet, és nem félnék végre a volánnál mellette. Napi szinten beszélnénk 3-4 nyelvet, és élvezném, és közeli kapcsolatot ápolnék a mari szakirodalommal. Élvezkednék a keresetlenül praktikus finn lakásban, vastag gyapjúzoknit mosnék, és újra sokat túráznék az erdőben. Lappföldre mennénk ketten és a tunturin húznánk elő a laposüveget és a házisonkát, együtt járnánk a finn-magyar baráti társaságok összejöveteleire, lenne egy csomó kedves és fura közös ismerősünk, és rengetegszer hallgatnám végig, hogy miért szörnyű a MAFUN, és eleve, milyen nehéz szót érteni az oroszországi drámakirálynőkkel. A domboldalról bámulnánk az újévi tűzijátékot, Tallinnba túráznánk át művelődni és indokolatlanságot beszívni, és órákig nézném, ahogy ő fúr és farag, vagy az óráira készül. Örömmel szívnám be a friss északi levegőt, és mondanék neki mindig "napi szót", és bejárnám vele a kedvenc magyar tájaimat (nemcsak az alföldi nagyvárosokat!) és tüncögnénk az IFUSCO-kra és a jakut tanítványokra, meg a régi HÉV-szerelvényekre, és a balatoni lángosra, és a nyakunkba kapnánk néha a tájat, és mariul írnánk a vendégkönyvekbe.
Őszintén örömmel fésülném a hosszú barna haját és főznék neki a zacskós barnamártásnál tartalmasabb kaját, hogy utána együtt kacagjunk valami filmklasszikuson, és én örülnék, hogy ő elment boltba mielőtt hazajött, és ő örülne, hogy szépen be van ágyazva mikor belefekszik, és elfordítanánk a Gyűrűverset marira, és fényképeket küldenénk, ha hiányzunk egymásnak, meg mesét írnánk egymásról, és Johnny Cash-re ballagnánk az erdőben, hátunkon a túrafelszereléssel. És mesélnénk egymásnak, amíg ki nem folyik a könnyünk a nevetéstől, és kellemes finnes hallgatásba nem burkolózunk, melybe csak az fér bele, hogy niin, meg hogy az van.
És mindez nagyon-nagyon jó lenne.
De ez nem az az univerzum.
Így most felcsomagolom ezeket az álmokat és élményeket és terveket, megölelem utoljára és lerakom aludni.
:'(
:( majd mesélj szerdán
VálaszTörlés