A családom focirajongó, sőt részben focista, én azonban sosem szerettem sem a focit, és igazából más sportokat sem nagyon, és a szurkolás sem volt soha az életem része - igazából eléggé utálok meccsre járni, vagy azonosulni játszó emberekkel, akik végül is tök mindegy, hogy nyernek-e vagy sem, mert a hangulatomon kívül semmi nem függ tőle.
De most azért tényleg, ahogy Szirmai is mondta a nekem nagyon szimpi videójában... nem tudok nem örülni a magyaroknak, abszolút nem hagy hidegen az általános jókedv, mely az országra ráragadt, és a magyar csapat akkor is nagyon szimpi lenne és lelkesednék érte, ha nem pont a magyar lenne. A csapat, mely kb. 40 éve nem tette a lábát EB-re, most meg veretlenül csoportelsőként végzett, a maga kis hipszterségeivel, a szürke macinacival meg a 90-es évekbeli teljesen indokolatlan szurkolóslágerével, meg a csodajó hangulattal, amit adni tudnak, amikor a pályára lépnek - el kell fogadni, hogy jelenleg a foci az, ami ekkora tömegeket képes megmozgatni, és ekkora ünneplést tud okozni, és a magyar csapat okot is ad rá. Akkor is, ha néha ijesztőek a szurkolók, és túlnyomó többségük nem éppen szimpatikus. Inkább focidrukkban vezessék le a természetes agressziót, mint valami sokkal csúnyább és károsabb tevékenységben.
A mai meccs előtt egy ideig aggódtam a magyar válogatottért, de most már egyáltalán nem. Így is túlteljesítettek minden várakozást, megismertették magukat és az országunkat az élvonallal, minőségi meccseket játszottak, és nagyon szép perceket okoztak nekünk. Persze attól még örülök, ha nyernek, így a szülinapomon. :)
Köszönöm, magyar foci, hogy kihoztad belőlem a szurkolót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése