Ma főként csak megnyitók voltak.
Mindenki beleizzadt a népviseletébe, és mi közben százszor
elátkoztuk magunkat, amiért nem hoztuk magunkkal a sajátunkat. Pedig mennyit
lehetett volna fényképezkedni…!
Helyette szűk kisestélyiben ácsorogtam végig a napot, és
próbáltam eldönteni, mit jelentenek a rám vetett pillantások. Csinibe vágtam
magam, félig fölöslegesen, megérdemelt jutalomként Barbie babának éreztem magam
egész nap. Gyalogoltunk, csiszolódott a sarkunk és a lelkünk, elfáradtunk nyolcszor,
vért adott a liba és ittuk a borgejzírt. Ilyen-olyan rabbik jöttek.
Meghallgattunk három államfőt. Olyan biodíszlet voltunk,
hogy ihaj. A finnugrisztika fiatal magyar képviselői… ehheh, és mit esznek, és
kell nekik karám? :D A tudományról így is hiába beszéltem az engem megszólító
delegáltnak, rögtön azt kérdezte, miért nem csinálok valami hasznosat is.
Mit is mondtak otthon Tücsiék a kongresszusról?
- az oroszok k hosszan fogak beszélni, és az lesz a lényeg, hogy minden csupa szép és jó és ők a legkedvesebb anyaország a világon. Check.
- öreg, undorító és szexista vénemberek próbálnak meg tapizni és/vagy kioktatni. Check.
- Mindenki cukin fog énekelni, táncolni, stb. Check.
Illetve nem lesz bátorságom senkihez sem hozzászólni. Check!
De valahogy sikerült annyira szem előtt maradnom/sóvárogva ácsorognom, hogy
végül maga talált meg néhány arra járó lélek, és minden azonnal értelmet nyert!
Imádom a különböző nyelveket, imádom a színes forgatagot,
imádom az egymásra fordított figyelmet, a szetu néptáncot a Vesijärvi partján,
a csodálkozó arra járókat, a csapatunkhoz verődő embereket, a sokat mondó
összekacsintásokat, a finnugor világot. Lahtit még mindig nem szeretem, de a
Sibeliustalo most pár órára nemzetközi mindenkiföldje lett.
Csak a marik! Csak hozzájuk mernék szólni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése