advent harmadik vasárnapja

Megint egyedül égetem a gyertyákat, Szonja házon kívül van. Fuldoklom a teendőkben, de nem tudok koncentrálni.

Az agyam Óbudán van, a HÉV-en, álmos ölelésekben, ókori szerzőkben, Downton-Abbey-nézésben, közös kacagásban és mély szembenézésekben. Kékes-szürkés zöld, homozigóta recesszív?!

Az agyam a moziteremben, régi és új barátokban, nosztalgiázásban, várakozásban, csalódásban van.

Az agyamat lerohasztották, örökké kínoz a fáradtság, a nyúzottság, a szorongató határidők, az elfuserált idő.

Közben örömmel gondolok haza, anyukámra, tesóimra és elképzelt helyzetekre. Örömmel nézegetem magam a tükörben (kivéve a tönkretett frizurámat), jókedvűen szövögetek terveket. Erősnek, függetlennek, határozottnak érzem magam.

Az agyam a gtalkon, tengereken túl, múltba vesző helyzetekben, aggodalmakban, le wild SMS-ekben, blogokon és örömteli várakozásban van. Milyen jó, hogy jövő héten már jövő hét van!

Közben hátrafordulok, elhintek két szót, együtt káromkodok vagy tüncögök vagy gúnyolódok, belekortyolok valamibe és élvezem, hogy visszajött Szonja, így újra együtt a hallatlan kis csapatunk.

Lehet tovább indokolatlankodni.

Lassan visszahallgatom az elmúlt évben a blogomra kitett dalokat. És közben kirajzolódik bennem ez a hihetetlen, csodálatos utazás, amin végigvitt ez az elmúlt 12 hónap, a rengeteg öröm és bánat és csodálkozás, remény és csalódás, izgatottság és ismétlődés, minden ismerős dallammal, mintha a fülemmel lapozgatnék egy fotóalbumot, és fel-felnevetnék a ráismeréstől és a nosztalgikus ringatózástól, a végén kissé megszédülve a rám törő érzésektől. Auditív érzelmes kis éjjelilepke a gyertyafényben. Te jó ég!