régimódi történet

(nem, nem olvastam sosem Szabó Magdát.)

Imádom a karácsonyt, de annak vége. 24-ére jellemző egy misztikus, fennkölt, kicsit nem evilági hangulat, ami még mindig lefoglalja az egész napot és még mindig nem tudok egészen, tökéletesen kifejezni, bármennyire szeretem az efféle kihívásokat. Talán jövőre...?

25-e és 26-a azonban a pihenésé. Süppedős, régimódi, díványon fetrengős, társasjátékjátszós, otthonsütős, könyvolvasós pihenésé. Mi nem megyünk családlátogatni, mert már 24-én együtt ünnepel az egész család. De az internet ilyenkor halott, semmi nincs nyitva, tehát nincs más választásom, mint végre kialudni magam és a körülöttem lévőkkel törődni. Rám fér.

(ja, tegnap kb. 16 órát aludtam. Mikor este fél 6 körül, kócosan és csipásan kikászálódtam az ágyból és megindultam a családom felé, az unokatesóm barátnőjével találtam szemben magam, aki szokásához híven gyönyörű, teljesen kiöltözött, illatos és tökéletes volt, tökéletes mosollyal. Attól tartottam, már attól összekoszolom a hamvas arcát, hogy adok neki két puszit. Majd elkezdett kellemetes hangon bájcsevegni a húgommal, én meg nem győztem néma maradni. Mégis hogy tudnak az emberek bájcsevegni??? Mikor Zs-t megkérdeztem erről, azt mondta, sok gyakorlás és jó nagy adag érdektelenség kérdése. Hm, hm, valószínűleg én sosem leszek ilyen édi.)

Talán rosszat tesz nekem, hogy felváltva Jane Austent olvasok és Downton Abbeyt nézek, mégis egy kicsit "makes me sit and wonder", hogy talán nem volt-e mégis egyszerűbb, hogy az ember megismerkedik új emberekkel és az észérvek meg a megérzései döntenek csupán, hogy kihez megy hozzá. És ha nem nagyon fiatal vagy totál bolond, jó esélye van jól dönteni.

Nem szokásom visszavágyni a múltba, mert biztos vagyok benne, hogy sokkal többször érezném magam rosszul egy régebbi korban mint jól, de néha elgondolkozom, tulajdonképpen mennyi pár tudna jó és működőképes egységet alkotni, akik valahogy mégsem próbálják meg vagy szakítanak, mert nem a tökéletes... mert olyan nagy a választék, és olyan nagy a nyomás, és olyan sok a visszaút, és nekem is olyan kell, mint xy barátnőmnek... nincs bátorságuk elfogadni azt, aki van.

Mert nem volt elég a vonzalom, vagy mert van ez a nüansznyi idegesítő tulajdonsága...

Persze velem az élen.

Hm, hm... talán jobb lenne Kreutzer-szonátát olvasnom, vagy mi... nyüssz.