ezen a tajgán nincs maradás

Na vajon megfáztam vagy megfáztam?

Who cares?

Azért jöttem vissza Pestre, hogy kellemesen introvertálódjak és magammal törődjek, hát kevéssé alakul így. Amikor az ember egy ártatlan boltbamenést sem intézhet úgy, hogy ne legyen belőle majdnem Caravaggio-kiállítás, akkor bizony a bánat egy nagy pöttyös ocelot meg minden... :D

Sajnos a napom eleve úgy kezdődött, hogy próbára lett téve az idegrendszerem és a szociális tűrőképességem, így kevésbé tudtam friss és kedves és produktív lenni, amikor jó lett volna, de így is derűs gyönyörűséggel szemléltem a mellettem utazó úrfit. Szeretem, amikor ilyen lelkes és vidám. :)

Szeretem, amikor nem tudom, mi fog történni, és rábízhatom magam egy másikra. Bár már rég megbeszéltük, hogy zombira fogunk vadászni, az erdő misztikus ködössége úgy fogadott minket, mintha az időjárás is ránk várt volna. Furcsa módon nem igazán féltem. Tetszett a fülledt, tompa, nem evilági légkör, ami beborított és eltakart minket, egyedül a csillagok felé nyitva meg a kilátást, és egy párhuzamos, ősi hangulatú valóságba transzponált minket.

Ha beborít a köd, és akármerre fordulsz, csak ágak sziluettjét vagy a közeledben tátongó szakadékokat látsz, nem tudsz úgy gondolkodni, mint a civilizáció fényeiben. Csönd volt és a szürkéskék ezermillió veséig hatoló árnyalata. Kicsit elfogott a klausztrofób pánik. Kedvem lett volna hirtelen belekarolni Gergőbe, hogy biztonságot keressek, de nem tettem. (Egyébként is, ő gyakorta inkább ugrált.) Nem kellett volna begubóznom. Akkor sokkal jobb társaság lettem volna. A képi hangulat azonban csönddel és ugrálással együtt újra elvarázsolt.

Miután sikeresen lehenteltük az összes zombit, irány a zajongó család és a forró kakaó, és az elmúlt 7-8 év karácsonyisütizabálás-lemaradásának pótlása. Hirtelen nekiálltam falni mindent, amit csak elém raktak, zavarom leplezendő, hogy hirtelen itt enyhén szuggesztív környezetbe kerültem pillanatok alatt, és a fészbúkon is lecsekkoltak sokszor Amerikából... jólvanhát, tudom, én vagyok Bogáta, a celeb, ismer engem Kápmegyer apraja-nagyja, de legalább én is őket, háhá, mert mindig mindent és mindenkit megstalkerkedek! :D Képektől blogokig, meg minden! :D Hát, mindenkinek kell egy káros szenvedély.

Ó, megint milyen fáradt vagyok. Ez a hét egy szédült szék, és minden, amit érzek, nem tudom, meddig lesz hasznomra.

Nem akarom, hogy vége legyen 2013-nak. Nem hiszem, hogy valaha lesz még egy ilyen jó évem, és 2014 első hetét elnézve egész biztos nem a következő lesz az.

Most pedig sóhajtva ledobom magam és összelegózom a benyomásokat.

Szép vagy Bogi é értékes és az emberek szeretnek. (Vagy nem.) Mantra mantra mantra.

Bulizzunk egy nagyot még ezen a télen, mert bár ezen a tajgán nincs maradás, a legviccesebb dolgok mégiscsak a tajgán történnek és a csípős hideg elől menekülve a meleg kis kunyhókban! :) A vacogás összehozza az embereket.