Jóestét, szeretnék bejelenteni egy vendéget, aki járt már itt, és Antal Gergelynek hívják...

Miután hazaértem, két dolog vett erőt rajtam kivédhetetlenül: ólomsúlyú fáradtság és vad, röpködő boldogság.

Már tegnapelőtt óta nagyon tüncögök, de teljes joggal. Miközben a hidegben loholtam, a kivilágított Hősök tere majdnem olyan szép volt, mint amikor Amerikából hazaérve ámultam a városon. Megint rám szakadt, milyen hihetetlen érzés ITTHON lenni!

A világnak másodpercek kellettek csak, hogy a helyére billenjen.

Nehéz lenne elmondani, milyen érzés volt nekilódulni a Városligetnek, beszélgetni, az Ajtósiban bejelenteni mint a vendégemet, és az a tény, hogy ott van, itt van, velem, látom az arcát, és nem kell más közvetítő a beszélgetéshez, csak a levegő... mondjátok, hogy pink meg nyál meg minden, de akkor is megfelel a valóságnak. Igen, lehet így érezni.

Szonja zavartan mosolygott, én körbemutogattam a szobát. A kilátás ugyanolyan sejtelmesen ragyogott ránk, mint tavasszal (csak az ING főépülete lett csillámfaszláma), és mi is olyanok voltunk, mit a két kisgyerek, akik annak idején belógtak az izsór terembe pápákról beszélni és kitalált hangváltozásokat firkálni a táblára.

Hirtelen előkerültek a plüssállatok, magyarázatot nyert Rudolf halovány színe (tudtam, hogy Rudolfra fog rácuppanni :) ), az antiszociális rénszarvasomnak rögtön lett neve és személyisége (bár egy rénszarvast a legnagyobb fantáziátlanság Poro-nak keresztelni, de legalább könnyebben alkalmazható rá, hogy miből lett és mivé lesz...), szegény gnóm-macskámat meg le sem írom, milyen inzultusok érték... Lali, a friendly horse. Hogy ez eddig nem jutott eszembe!

"Utálom, amikor ülök az ágyon és Odola autista rénszarvasokkal dobál. " De ha egyszer olyan jólesett! Órákig elnéztem volna a beletörődő fejét, ahogy épp egy adag pata landol rajta... kicsit a Where You Stand klipje jutott eszembe róla. :)

Szonjának az a kb. háromnegyed óra is elég volt az MBTI-ből és egyéb indokolatlanságokból (csipszes hátú bagoly? Rájöttél, hogy van hajam, ügyes vagy!), amíg jelen volt, de mi vagy 5 és fél órán át nyomtuk, ameddig arra nem jutottunk, hogy száműzetésbe kellene vonulnunk egy saját királyságba...

"Napfény, pitypang, kenderspárga,

Legyen ez a patkány ISFP!"

- mondta Peter Pettigrew, akinek az ujja a kukában volt.

Vidámság, agymenés, komolyság, mesélés, gondolkozás, lelkendezés (pardon, öncölködés). Elmentél te valaha egyáltalán??! Persze, igen, tudom, el. De most itt vagy.

Fáradt voltam már nagyon és ő is, alig láttunk már ki a szemünkön, mikor indulni kellett. Mégis hosszan néztem még a villamos után, miután az egy figyelmeztető csörgéssel felparancsolta magára és elindult.

Ezúttal nem gondoltam és nem vártam semmit, mielőtt találkoztunk. Formátlanul lebegett előttem, mint egy szellem, egy nagy halom betű a kijelzőn, egy jellegzetes hang a telefonban. Csak érezni éreztem, azt, hogy jó lesz. A várakozásnak azonban vége, és az előttem álló alak olyan ismerős volt, mint a saját árnyékom.

A vacogós, eseménydús, kalandoktól megfáradt, éveket öregedett Ajtósi Dürer sorra kicsit visszatért a tavasz.

És belém is, és el sem tudom, mondani, most így mennyivel jobb!