Szél fújt a rikító zöld fű között az észt nagykövetségen, közben pasztellszínű ruhák és öltönyök suhogtak (meg persze néhány fekete...), poharak koccantak össze. Húha! Hát ez már nem a jó kis mocsár! Sosem gondoltam volna, hogy Szonja ilyen helyre visz... függetlenségi napi bankett a Rózsadombon... kezet ráztunk a nagykövettel, torkunkra forrt a szó, aztán megpróbáltuk nem nagyon megilletődötten érezni magunkat. Néhány tanárral találkoztunk, meglepetten bámultak ránk. De hát elvileg volt meghívásunk... Hozzánk csapódott még egy kis elveszett lélek, így már hárman voltunk értetlen egyetemisták a banketten. (Bocsánat, Szonja már nem egyetemista...) A welcome drinkként kapott erős vörösbor összehúzta a szám. Szinte már azon aggódtam, hogy a fejembe száll a napon. Vajon fényképezkedni mennyire gáz egy ilyen helyen...?
Hát, ilyen a felső tízezer. Tiszta, kellemes, mosolygós, és végletesen pedáns. Húzdkimagad...
Kerezsi tanárnő harsányan becsapódott hozzánk az ebédért váró sorba. Nem vagyok biztos benne, hogy tudta, ki vagyok, de hangosan bizonygatta, hogy hogyne emlékezne rám, és hát persze nyilván nincs meglepve, hogy ilyen jól sikerült az MA felvételim... felelevenítettünk kedvenc hanti sztorijainkat, meg újra elmesélte a kalandot, amikor a mari boszorkány megpróbálta megtenni utódjának... lassan sorra kerültünk, kihalásztam a salátából magamnak egy lapulevél méretű bazsalikomot, és a Tanárnőék invitáltak, hogy együnk egy asztalnál. De végül mégis inkább leálltak valami nagykövetekkel beszélgetni, így mi odébb sodródtunk, hogy elfogyasszuk a bajor kolbászkákat meg a Toblerone mousse-t...
Na jó, Kerezsi tanárnőre lehetetlen haragudni...
A mosdó kilincsét lenyomva két váratlan dolog történt. 1. az ajtó zárva volt, 2. Csepregi tanárnő hangja szólt ki belülről, hogy bezárta magát és nem tud kijönni, hívjak segítséget. Hoppá! A kiáltozásra elősietett Pomozi tanár úr a szomszédos szoba félhomályából, és felhasználva az említett zárral kapcsolatos lakatosismereteit, távsegítséggel kiszabadította a tanárnőt. :) Hát ilyen is történt velem, közreműködtem a tanszékvezető kiszabadításában a mosdóból...
Szétnéztünk a szépséges, halványsárga villában... békebeli magasságok, masszív lépcső, elegáns ajtók. Nem mertünk felmerészkedni az emeletre, pedig...
Levettük a magassarkúnkat, és a fűben hűsítettük fáradt talpunkat. Szonja és Kátya, újdonsült társunk észt cidert iszogattak, és közös ismerősökről, meg persze Észtországról beszélgettünk. Nem, nem voltunk ide valók, ekkor viszont már megnyugodtam, és úgy élveztem a langyos szellőt és a rózsadombi fákból érkező friss levegőt a tökéletes gyepen, mint egy ritka, különleges ajándékot az élettől.
Még egy szép emlék, amiért hálás lehetek. :)
(egyik kedvenc észt nyelvű számom :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése