Amikor megérkezem a lépcsőfordulóba, és látom a többi kis izguló MA-jelöltet.
Amikor random beszélgetésbe elegyedek egy nagyon szimpi, nagyon okos kolozsvári finnes lánnyal.
Amikor a szemem sarkából meglátom Andrist, mert ő is a bizottság tagja. Összevigyorgunk, ünnepélyesen leellenőrzi a személyi igazolványomat.
Amikor mindenki jókedvűen jön ki, mégis a torkomban dobog a szívem, amikor behívnak.
Amikor egy emberként vigyorog rám a vizsgabizottság.
Amikor elém tolják az írásbeli dolgozatomat, és Pomozi tanár úr megjegyzi, hogy ezt érdemes nézni, mert kiemelkedően jól sikerült (és hangot ad abbéli gyanújának, hogy ez és a pár nappal utána írt, kiemelkedően rossz észt irodalmas vizsga közt található némi összefüggés...)
Amikor utána elmagyarázza, hogy a mari mikor nem mehet szaunába (egyedül és sötétben, tudniillik ilyenkor nyilván megnyúzzák és felakasztják a szellemek).
Amikor Simon Vali tanárnő nagyon bátorítóan kérdezget a finn nyelvi teszt alatt.
Amikor Pomozi tanár úr összenevet Andrissal, mikor a történeti-összehasonlító nyelvészeti kilátásaimat taglalják.
Amikor kiküldenek majd Csepregi tanárnő visszahív azzal, hogy rossz híre van: csak a maximális pontot értem el.
Amikor megpengetik, hogy lesz alkalmam jóvá tenni a gyalázatos észt vizsgámat... mire még odaszólok, hogy jövök eggyel a Tanár Úrnak, amin mindenki felnevet.
Amikor Tücsivel összeakadok a vécében és finnül beszélgetünk egy sort arról, hogy hogyan sikerült, és mik a nyári tervek.
1 éven át küzdöttem az átlaghoz képest némivel keményebben, hogy elérjem ezt.
Még mindig nem merem elkiabálni, de most így szinte biztos, hogy felvesznek.
Most aztán tényleg nagyon boldog vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése