Ültünk hárman kint a Roosevelt Széchenyi téren, néztük Budát, a várat, a kivilágított épületeket, söröztünk, beszélgettünk, nevetgéltünk, és közben mindhárman megfogalmaztuk magunkban, hogy nekünk van a legjobb dolgunk a világon. Eszti mellett mindig elkap egy kecses, lányos, széplelkű életérzés, melytől úgy érzem, már a puszta létem pozitívum a világnak.
A térről hazafelé menet nem akartam felszállni a 2-es villamosra, inkább gyalogoltam az Astoriáig. A langyos, Duna- és hársfaillatú esti szélben átszaladtam a rakparton, a szobor körüli füves részre, ott gázoltam a harmatban, míg a tutyim teljesen el nem ázott - ekkor levettem és mezítláb tipegtem tovább. Elsétáltam azon az útvonalon, amelyen anno néhány haramiával és barátnőjével tettem meg szinte pont egy éve, rápillantottam arra a klubra, ahol Tamás anno meghívott egy pofátlanul drága vodkanarancsra, beértem a Deák térre, a padon bandázó fiatalok közé, nem is volt kedvem bekapcsolni a zenét a telefonomon, egy darab Weöres-vers járt a fejemben, a Kaláka által megzenésítve.
Rózsa rózsa, rengeteg
Lányok, lepkék, fellegek
Lányok, lepkék, fellegek
Illanó könny, permeteg
Lángoló menny, alkonyat
Csupa vér az ajakad
Csupa vér az ajakad
Ha csókollak, védd magad
Minden árad, fut, remeg
Rád néz, aztán ellebeg
Rád néz, aztán ellebeg
Csak az Isten érti meg
Messze libben a hajad
Nevetésed itt marad
Nevetésed itt marad
Mint kendőd a szék alatt
Hatalmába kerített az egy évvel ezelőtti felszabadult lendület, keserédes érzelmek, agyalás, melynek értelme nincs, mégis izgat, boldoggá tesz, hogy létezik, és le tudom foglalni magam vele. Érzékek, érzések, logika, gondolat, belátás, indulat, megnyugvás, bölcsesség, emlékeztetés arra, hogy akármi is történik, továbbra is büszke maradhassak magamra.
Hirtelen minden problémám lényegtelennek látszott. A lényeg a derűlátó nyitottság, mellyel befogadom ezt a gyönyörű várost, a két lány, akit a villamosmegállóban hagytam, és még sokan mások, az önbecsülésem, az emberszeretetem, a szerencsém, hogy elsétálhatok a Roosevelt Széchenyi térről az Astoriára, ilyen gondolatokkal.
Bánthatsz, világ... de nem gyűrsz le.
Még sosem éreztem magam ilyen erősnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése