Egyébként meg bőven van más is, olyasmik, amik máskor bőven lekötnek. Például a politika. Talán itt is egyszerűbb pontokban beszélnem. Ami azt illeti, ez a téma érzelmileg most nagyon fölzaklat, de azért igyekszem "csak úgy" írni róla.
1. Nagyon örülök a tüntetéseknek. Először érzem azt, hogy ennek az országnak aktív állampolgára vagyok, nem pedig csak "elszenvedője", ha már ide köpött ki a föld és ide fűznek érzelmi szálak. Nagy helyen könnyű elveszni, Goethe nem véletlenül írta, hogy falun jobban gazdálkodnak az emberek, mint városban, és városból is jobban gazdálkodnak a kicsiben, mint a nagyban - mert látják a struktúrát és valakinek érzik magukat. Na, most én először tapasztaltam meg, hogy talán valaki vagyok ebben a szerencsétlen politikai manifesztumban, ami Magyarország. És jólesett. Jó volt látni a reakciókat is, amiket kiváltott. Nyilván a Fideszét nem, de hát no, mit vártunk.
2. Sokat tudnék mesélni a tüntetésekről, nagyon sok gondolatom van velük kapcsolatban, de most nincs kedvem. Azt viszont kicsit bánom, hogy nagyon heves érzelmek kezdtek fűzni az "ügyhöz", és veszítek a tárgyalóképességemből, mert nem vagyok elég tájékozott, annál inkább elkötelezett. Most épp lánglelkű-üzemmódban vagyok, ami kicsit rossz, mert könnyen leszek ideges és rosszkedvű, mert most van valami, amire büszke vagyok, és érzékenyen érint a kritikája.
3. A HaHa ötvenszer többet ér, mint a HÖOK, ami egy reprezentatív pojácakollekció. Előbbi szívből csinálja a dolgot, utóbbi arcból. A hétfői tüntetés, bárki megmondja, aki ott volt, ezerszer színvonalasabb és emberibb és átélhetőbb volt, mint a szerdai, amin ugyan éreztük a hatalmunkat, mégiscsak egy nagyszabású hallgatókínzás lett belőle különösebb eredmény nélkül - ellentétben a hétfőivel, amikor jóval kevesebben voltunk, de egy egység részének érezhettük magunkat. Amikor kivonultunk a Petőfi-hídra, nem tudtuk, mi lesz, legázol-e minket az autó vagy nem, vagy az első érkező rendőrautó oszlat-e (amit simán megtehetett volna), vagy nem. A HaHások úgy vezették végig a tömeget, rekedtre ordítva magukat a megafonokba, hogy nem ők tervezték vagy kezdeményezték a megmozdulást. Úgy hallgattak meg minden trollt a fórumon, hogy megtartották az esemény formális és tiszteletteljes keretét, és úgy koordinálták a népet, hogy senki sem érezhette, hogy ők minket kihasználva arcoskodni kívánnának. Ezek hihetetlenül nagy dolgok egy olyan hallgató életében (aka én), aki eddig csak azt hallotta, hogy kuss, és ha nem kuss, akkor is mi megmondjuk, hogyan tiltakozz.
4. A nihilistáktól ments meg Uram minket. Nyilván ez összekapcsolódik ez a 2. ponttal, nem nagyon tudok érzelem nélkül vitatkozni, de amikor ad hoc kimegyek a Petőfi híd csúcsforgalmába blokkolni azt, ellógom az óráim, egymás arcába lógva hallgatom a végtelen beszédeket, hosszú kilométereket gyalogolok a röpködő mínuszokban, rekedtre üvöltöm magam, kockára fagyok a süvítő szélben a Duna-parton, szabálysértést követek el, nekimegyek a Parlamentnek, saját magamtól veszem el az időt amikor már rég a Hobbiton kéne lennem, akkor könyörgöm, térden állva, hogy. Olyan emberek, akik nem tájékozottak, nem követik figyelemmel a dolgot, otthon ülnek a melegben és az Indexről tájékozódnak az eseményekről, legyenek szívesen és mellőzzék az elnéző mosolyokat meg a buksisimiket, hogy milyen cuki kis szánalmas droid voltam, hogy szétfagyattam magam a nagy büdös semmiért. Ne bizonygassák nekem, hogy ezt valahol fent már úgyis rég eldöntötték és tök értelmetlen az egész. Nem is igazán az igazságtartalom érdekel. Az érdekel, hogy én egy felelős állampolgár vagyok, aki egy országban lakik, ahol van véleménynyilvánítási joga. A közgazdász anyám és az üzletember apám ma este számolgatták, hogy nem fogják tudni megengedni maguknak a három kistestvérem továbbtanulását, pedig mi nem is élünk rosszul. KÖTELESSÉGEMNEK érzem, hogy kimenjek és tiltakozzak. Aki ezután lenéző mosollyal szemléli (anélkül, hogy valaha látta volna közelről, milyen egy tüntetés), hogy milyen kis hülye vagyok, és közben kurvára bölcsnek hiszi magát, az a legmélyebben megsért, és nagyon kérem, kíméljen meg a véleményétől. Cserébe én is megkímélem a sajátomtól. Nem nagy áldozat. Gondolhat, amit akar, csak legyen szíves, ne kényszerítsen olyan érzelmekre, amiket nem akarok érezni se iránta, se más iránt.
- beszív-kifúj -
ehh :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése