wedontneedno-thoughtcontrol

"Something has changed within me

Something is not the same

I'm through with playing by the rules

Of someone else's game...

Too late for secong guessing

Too late to go back to sleep

It's time to trust my instincts

Close my eyes, and leap...."

A nagykörúton sietős léptekkel követtem a dobolást, és a tömeg mellett haladva fürkésztem egy harsánypiros kötött sapkát. Érdekes érzés volt kicsit félig kívülállóként szemlélni a tömeget és elnyargalni mellettük, ahogy az is kicsit furcsa, ahogy a zaj, a láthatóságis rendőrök, a jól ismert skandálások (és továbbfejlesztéseik), az ismerős látvány kezd meghitté válni. A néha hálás, néha felemelő, néha unalmas, néha kicsit ijesztő tüntetések hosszú órái mindig kicsit hasonló hullámzást mutatnak: néha megjön a nagy lelkesedés, néha apad, néha újra lángra kap. Lassan az arcokat is megjegyzem, a HaHás aktivisták némelyikének nevet is generáltunk (persze közülük a legfontosabb Kófic ^^), a menetelők közt is rendre tűnnek fel ismerős arcok és ismerős transzparensek.

Szeretek tüntetni. Jó érzés vonulni az utcán, sokan lenni, együtt valamilyen célért. A többiek szimpatikusak, van, hogy szóba elegyedünk egymással, az egyetemista humor meg ilyenkor kifogyhatatlan. Jó látni a nekünk integető-dudáló "civileket", akik támogatnak minket (bár sokan meg idegesek ránk és pörölnek velünk, de ezt is könnyebb elviselni együtt), a HaHa profizmusát, a szellemes molinókat. Skandálni is elég jó dolog (kivéve azt, hogy szabadegyetem, mert annak nincs értelme). Kicsit "necces helyzetben" lenni is jó.

Na nem mintha buliból járnék tüntetni, félreértés ne essék. Akkor is kimennék, ha nem lenne ilyen hangulatos. Valamivel kibebaszottul nem vagyok elégedett, és jelenleg ezt tartom a leghatékonyabb demokratikus eszköznek, hogy kifejezzem - mint pár napja is kifejtettem, kötelességemnek érzem. És talán már minden joggal elmondhatom, hogy volt értelme. De ha emellett azt mondanám, hogy nem jó buli, hazudnék.

Talán még mindig a legelső, a Petőfi-híd volt a legjobb. Sosem vettem még részt hallgatói fórumon, de mikor ez megtörtént az ELTE-n, nagyon élveztem, és egészen elámultam azon, milyen profin és gördülékenyen lehet egy ilyet lebonyolítani. A Petőfi-híd elfoglalásáról szóló vita majdnem megölte minden lelkesedésemet, de végül mégis határoztunk és ez volt a legjobb: nem tudtuk, mi történik, mikor kiléptünk az utcára, nem tudtuk, menjünk-e vagy maradjunk, meddig folytathatjuk ezt, az első kiérkező rendőr oszlat-e, vagy csak kísér, egyáltalán, milyen reakciót kapunk. A HaHások pillanatok alatt átváltottak józan moderátorokból lánglelkű vezetőkké, folyamatosan mozgásban tartva a tömeget.

Az eredmények felülmúlták a várakozásainkat. Tüntetések kezdődtek mindenhol, egyre több szervezet fejezte ki a szolidaritását, egyre több hallgató kapott kedvet a demonstrációkon való részvételhez. Bár én a Deák térnél lecsatlakoztam a tüntetőkről, mégis euforikus állapotban mentem haza. Álmomban sem gondoltam volna, hogy végre szolidarítanak velünk.

A szerdai tüntetésre már jött apraja-nagyja. A HÖOK viszont nem fórumot, hanem demonstrációt tartott, sok, változó minőségű felszólalóval, majd egy sokkal kevésbé karban tartott menettel a Parlamenthez. Sokezer embert megmozgatott, ami megint nagyon jó érzés volt, de Szonjával nem győztük hangsúlyozni, hogy a hétfői minden szempontból sokkal jobb, felemelőbb esemény volt. A szerdai nap egyértelmű fénypontja Ábrahám Máté megismerése volt, illetve a Parlament előtti roham, amikor egyszercsak azt láttuk, hogy az emberek ugrálnak át a virágládákon és szaladnak a főbejárathoz. Ott viszont megfeneklett a dolog. Az üresjáratot a Nemzetgazdálkodási Minisztériumhoz, a teljesen idióta fáklyás ötletet, a tömeg teljesen értelmetlen kivezetését a rakpartra a fütyülő szélbe nem fogom megköszönni a HÖOK-nak. Mégis, elértünk a parlamentig, a demostrációk folytatódtak.

Orbán Viktor nem jól reagálta le az eseményeket. A hétvégi ál-egyeztetése a fidelitasosokkal olyan ügyetlen volt, hogy szinte hálás vagyok neki, hogy ennyire bohócot csinált magából. Hétfőn a Humán Platform tüntetése pár szempontból bénácska, de jó volt, a java viszont egyértelműen ezután következett. Itt már többször is pengeélen táncoltak az események. A tüntetések alapvető "protokollja" ilyenkor már nagyjából kialakult, a skandált rigmusok közt kialakultak kedvencek és kevésbé kedvencek, de a felvonulók közt megjelent szép számmal pár futballistadrukker-szerű elem és 40-50 közötti kivénhedt Che Guevara is, akik azt hitték, hogy most majd jól megmondják a tutit a "kicsiknek". A HaHások emberfeletti erővel és az új fegyverrel, a kidekorált kicsikocsival igyekeztek egyben és békében tartani a tüntetőket a Magyar Rádió épületéig, közben a rendőröknek is megköszönve az együttműködést.

A Rádiónál nagyon elöl álltam, így nem tudtam, mennyire volt effektív a tömeg moderálása, de én annak éreztem. A felszólalók elismételtették velünk azt, amit a megafonba mondtak, hogy mindenki hallja. Egyszer az egyiküknek véletlenül túl hosszúra sikeredett az egyik mondat, és az elismétlése morajlásba fulladt. "Ez egy kicsit hosszúra sikeredett, bocsi!" mondta utána a srác. "Ez egy kicsit hosszúra sikeredett, bocsi!" ismételte utána a tömeg, mielőtt általánosan kitört mindenkiből a röhögés. :) A szónokok egy alkalommal azt is elérték, hogy egy percig mindenki néma kussban legyen, és azt is megoldották, hogy a 9 órás hírek a kicsikocsi erősítőiről mindenki számára hallhatóan szóljanak.

Az eredmények ismertek. Eredetileg 3 embert akartunk volna bevinni, hogy azonnal, élőben olvassák be a 6 pontot, ebből végül 1 ember lett és a 9 órás hírek, de a pontokat nem olvasták be. Mashall-erősítőkről szólt, ahogy a Rádió előtt lévő diákok arcába köpnek. A kiérkező csaj arról számolt be, hogy a pontok be-nem-olvasását a hírolvasó hibájának nevezték, és a 10 órás hírekben benne lesznek szó szerint. A Hazudtok-hazudtokat skandáló tömeget a HaHások gyorsan bevezették a filmművészetire, de ekkor mi már Szonjával hazamentünk. Otthon, a kolibüfében hallgattuk végig a tízórás híreket, melyekben utolsó hírként közölték, hogy demonstráltak hallgatók, de a követeléseiket nem adták át. Szonjával nem hittünk a fülünknek. Bár nagyon elkeserített ez a húzás, személyes véleményem szerint nem kellett volna hazudniuk, mert ezzel csak még jobban magukra haragították a hallgatókat, és az internetes médián pillanatok alatt elterjedt az igazság. A szolidarító demonstrációk száma meg egyre csak nőtt.

Hétfő és szerda közt sok víz lefolyt a Dunán, sok döntés és tervezet született, sokat ígért a kormány és sok egyeztetés-szerűség történt, 4-kor mégis demonstráltak, nem is kevesen. A Margit-hídig minden rendben is volt, utána viszont valahol a Lánchíd környékén kicsúszott a HaHa kezéből az irányítás. Értelmetlen volt megállni, és nagyon kár, hogy nem bírták kordában tartani a bajkeverő, izgága elemeket. A demonstráció viszont minden topaságával együtt zárulhatott volna normálisan, ha a rendőrök nem visznek el teljesen indokolatlanul néhány HaHást. Az nem indokolatlan, hogy bevitték őket - mármint felfogás kérdése, tulajdonképpen szabályt sértettek, de ennek ellenére szerintem mindenki jobban járt volna, ha békén hagyják őket, egyrészt mert eddig is békések voltunk és nem bántottak, másrészt az épp szétoszlani készülő tüntetés új erőre kapott és új célt nyert: irány kiszabadítani a társainkat. Nem tudom, mi volt a rendőrség célja ezzel, megfélemlítés vagy provokálás, de nem nagyon járt sikerrel. Bár én már rég hazajöttem, egy-kétszáz ember még ebben a percben is virraszt a rendőrség előtt és köszönik megvannak.

A pártok nyilván rárepültek a megmozdulásokra, Gyurcsány egy sértett kamasz logikájával vagdalkozik, jobbikosok, DK-sok vegyülnek a tömegbe, a Népszava üres címlappal szolidarít. Ez nyilvánvalóan szánalmas, a HaHások nem győzik lerázni őket, de talán elkerülhetetlen, hogy így legyen. Minden ellenzék megpróbálja a saját eredményének beállítani az eseményeket. Ugyanúgy, ahogy a kormánypárt ott ferdít és ott ködösít, ahol csak tud. Nincs kommentálnivalóm az eseményekre: aki kicsit is tovább lát az orránál (hogy Fannit idézzem a mai napról), az látja, mit és hol manipulálnak. Kérdés, hogy ki lát tovább.

Egészen a mai előállításokig bizonytalan voltam abban, hogy akarok-e tovább tüntetni. Most viszont már biztos, hogy igen, mert újra okot adtak rá. Sokan, sokféleképpen írták meg, hogy a hosszas kushadás és széthúzás után milyen felszabadító egy egységes, szolidáris, bátor tömeget látni az utcán, aki nem kér a demagógiából és a hatalmaskodásból. Bár nagyon büszke vagyok, erről felesleges ódát zengenem. Viszont tudni kell abbahagyni is: a kormány ígéreteket tett, amelyekkel nekünk kedvezett. Kicsi az esélye, hogy be is tartja őket, vagy összeszedettebbek lesznek a reformok az eddigieknél, de egyelőre nem tudni, mi lesz. Az erőszak, az viszont más. Ez az akció indokolatlan és buta volt, pontosan olyan hatalmaskodó, mint a reform, amely ellen kirobbant a tüntetés: és mi folytatjuk.

Mert tüntetni jó, tüntetni fontos, és nagyon is van értelme.

"I'm through accepting limits

'cause someone says they're so.

Some things I cannot change

But 'till I try I'll never know!

Too long I've been afraid of

Losing love I guess I've lost

Well, if that's love, it comes at much too high a cost!

I'd sooner try defying gravity..."