Most, hogy itthon ülök, és az elmúlt másfél napot olyan emberek társaságában töltöttem, akik életszemlélete messzemenően kompatibilis az enyémmel (lévén a családom, és rajtuk keresztül tanultam meg szocializálódni), több dologra is rájöttem. Meg nem csak ezért, és nem csak rájöttem. Volt pár dolog, ami szimplán eszembe jutott.
Nem igazán érzem át ezt a karácsonyt. Valahogy nincsenek elsöprően király ötleteim, és nem is nagyon van kedvem belevetni magam az embertömegbe. Persze anya mellett mindig minden ember visszataszítóbbnak tűnik, de amikor a halálra zsúfolt Claire's-ben válogatunk Hello Kittys kacatok közt, rákiabálnak a tömegben anyámra, hogy "ne lökd már fel a lányom!" (esküszöm, olyan anyai ösztön-szerű agresszió bugyogott fel bennem ilyenkor a saját anyám védelmében, hogy azt hittem, nekimegyek ököllel ennek a parasztnak, aki be mert szólni az én anyukámnak), a boltban a mellettünk lévő vásárló minősíthetetlen hangnemben nyafog az eladónak, hogy nincs-e más színben az adott termék.... és az a rengeteg fölösleges és nagyon drága dolog! Egyrészt a kreativitásom a haját tépve zokogott a karácsonyi ajándékkínálat láttán, másrészt felmerült bennem az a kérdés, ami ruhavásárlás során is gyakran előjön: kinek_van_ennyi_pénze?? Ez kicsit prolisan hangzik, de én a mi családunkat jó anyagi helyzetűnek tartom. Amire kell, van pénz, nagy házban lakunk, el tudunk tartani 5 gyereket, van pénz szép ruhákra, gondtalan budapesti egyetemista életre, nyelvtanulásra, zenére, sportra, és a nővérem kisegítő iskolájának támogatására is. De ilyen szintű pazarlásra... ennyi méregdrága, fölösleges holmira... azt hittem, sírógörcsöt kapok, és a mindig racionális, mindig a használhatóságot néző anyám mellett ez az érzés szinte meghatványozódott. Én hiú vagyok és szeretek pénzt költeni, de ezt még az én gyomrom sem vette be. Esküszöm Pécsett szánalmasabb a karácsony, mint Pesten.
"5 dolog, amit a pasik először megnéznek a lányokon", "Celebek, akik megúszták a félredugást"... kénytelen vagyok azt is belátni, hogy az internetes ettől-leszel-valaki típusú okosságok egyre kevésbé tudnak megmozgatni. Bármily furcsa, hogy magamról mint határozott, támogatásra nem szoruló egyéniségre tekintsek, mégis leginkább ezt az érzést erősítik bennem az ilyen cikkek. Fura, mert elvileg azért vannak, hogy én általuk megvilágosodva jobban tudjak élni, valahogy mégis inkább azt érik el, hogy banalitásukon megrökönyödve saját magamról jobb véleményem legyen, amiért baromira nem hatnak meg.
Hát, van ez így. Bár a player.hu még indig jó: kénytelen vagyok belátni, hogy a kor előrehaladtával egyre inkább hasonlítok a bölcsész-hipszter huszonévesre (főleg mióta intenzíven főzök), de azért talán valahogy elkerülöm a skatulyát - ez mégiscsak az egyik lételemem.
Furcsa, de most sokkal nyugodtabb és elégedettebb vagyok az életemmel. Nem vagyok se szebb, se sikeresebb, se menőbb, mint eddig, csak most jobban élvezem azt, ami van. A férfiakkal az lesz, ami lesz. Érdekes, mindig úgy éreztem, hogy a Csabával való szakításom nem fog egy kis külső "megtámasztás" nélkül menni, és talán nem is tévedtem. Itt nem egy "settenkedő harmadikat" kell érteni, inkább váratlan és ahhoz képest meglehetősen sokat adó kapcsolatot. Ami nagyon-nagyon jó - kicsit helyreálltavilág-érzésem lesz tőle. És egyébként is. Talán sosem voltam még ilyen nyugodt. Végre leráztam magamról azokat a szellemeket és nyomasztó gondolatokat, amik miatt folyamatosan elégedetlenkedtem magammal. Talán ezért is nem megy jól most a karácsonyi vásárlás. Nem érzem azt a motivációt, hogy valami új szerzeménnyel jobb lesz az élet. Jön, ami jön, minden igazodik, és örülök annak, ami azért mégiscsak van. Általában nagyon jellemző rám, hogy párkapcsolaton kívül nagyon rosszul érzem magam, de ennek most nyomát sem látom. Örvendezek és drukkolok együtt a barátaimmal, érdekel, ami történik velük, minden irigység vagy szomorúság nélkül. Tele vagyok örömforrással, és jól érzem magam.
Kicsit bennem van ez a kozmikus egész. Egyelőre nem érzem magam felkészültnek arra, hogy erről rendesen írjak, bár nagyon szeretnék, de most megint úgy érzem, hogy minden mindennel összefügg, Saussure párbeszédet folytat Eco-val, aki pedig Thomas Szasz-szal és az egyházi spiritualitással, ami nekem az egyik legelemibb tapasztalatom, és csak most jövök rá, milyen mélyen formált. Az angolszász individualizmusnak mennyi köze van a protestáns neveltetésemhez, az általa alakított pszichológia iránti affinitásomnak az alapvető emberképemhez, az alapvető értékek kereséséhez, az irodalmi ízléshez, és bár a háló már rég rácsatlakozott önmagára, újabb és újabb irányokba bomlik, melyek egyre árnyaltabban festik le a személyiségemet, motivációmat, ízlésemet, ameddig teljesen fel nem oldódok az egymással összefüggő hálózatok kozmikus igazságában - mert mindenben, amibe belekaptam, amiben megláttam a szépet, valahol valami metafizikai igazságot fedeztem fel, és mint ilyen, egymással összefüggésben adja meg azt, miért és mi célból vagyok ilyen.
Jó, tudom, felszállt a filozófiai hőlégballon, és már a sztratoszféra külső rétegeit hasítja, de jólesik. :)
Azt hiszem, be is fejezem. Holnap újra egy kis Hobbit, majd néhány örömteli találkozás, pár jó sztori és egy kis izgulnivaló. :) Jó is ez bizony.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése