cicaverzum

(a címet Szonja ihlette, aki így nevezte el a threadless-pólót, amit tőlem kapott karácsonyra :) )

Mily' jó lenne évösszefoglalót írni. De nem biztos, hogy sikerülni fog.

2012 tovasuhant mindenféle szépségével és jóságával, örömével és bánatával. Szebb lezárása nem is lehetett volna, mint az elmúlt pár nap.

Az elmúlt pár nap, karácsony után (mely a lehető legjobb karácsonyi ajándékkal, egy reménybeli unokatestvérrel zárult), másról sem szólt, csak szívemnek nagyon kedves emberekkel való találkozással. Éjszakai ökörködések Gyerekkel, néhány nagyon-nagyon szép óra Cinegével, városozás és könyvtárazás Vivivel, ebéd a Borsban, csajos beszélgetés Esztivel a Szatyorban, majd az ír kocsmazene-koncert Zsuzsiékkal a Silenusban, az ajándékaim átadása (amik jól sikerültek ^^), borozás Szonjával majd NAPRA koncert, kibékülés Kálmánnal, tánc Katona Dáviddal, random sörözés Z. Mátéval, fetrengős-csajos ökörködés Nórival (és a java még hátravan!), teaházas beszélgetés Ankalimonnal, majd egy váratlanul becsúszó év végi mise a jezsuita templomban. Egy kis random, egy kis tervezettség, fiúk, lányok, gasztro, régiek, újak, zene, kultúra, buli, lazulás. Alig van gond, ami most épp nyomaszt vagy bosszant, de ami van, azt is elfeledteti ez a hatalmas év végi pozitívélmény-dömping, melynél szebb lezárást nem is tudnék elképzelni ennek az izgalmas, sokszínű évnek.

A miséről kifelé menet újra megszállt a hatalmas nyugalom, hogy minden szép és jó, minden úgy alakul jól, ahogy van, és nem is vagyok olyan szörnyen rossz arc. Pedig azelőtt a teázóban Ankalimonnal erre a konklúzióra jutottunk. Kicsit megszállt a széptündérország olyan juhászgyulásan (biztos a hipszter-vászontáska teszi, amit Esztitől kaptam :D), és végiggondoltam, milyen gyakran voltam bunkó és elviselhetetlen az elmúlt évben és arra gondoltam, legszívesebben mindenkitől üvöltve bocsánatot kérnék, akinek bármikor is indokolatlanul kellemetlenséget vagy szomorúságot okoztam. Ezt hazaérve egy-két esetben abszolváltam is, és most már tényleg megnyugodott a lelkem.

Ja, sok új élményt hozott 2012, megint sokat keményedett a fejem az a bizonyos lágya, a felnőttség érzésével talán az egyik legerősebb tanulság, ami ért, a kicsiség-érzés. Kicsit kiszabadultam a Bogi-univerzumból, és jobban átéreztem, mennyire is vagyok jelentéktelen, vagy egyszerűen vannak emberek, sokan, akik számára nem vagyok egy jelentős szereplő. Ez nem baj, nem megbántottságból írom ezt. Mondjuk inkább úgy, hogy most már ezt el tudom fogadni és vidáman tudom kezelni. Sokat tanultam figyelemről, együtt töltött időről, szükséges és szükségtelen beszédről. Talán az egyik legérdekesebb élmény volt rájönni a Cinegével folytatott beszélgetések során, hogy valóban mennyit változtam és fejlődtem. (Ő is.) 19 éves korom óta legalábbis, de talán rövidebb idő alatt is. Nagyon örülök ezeknek az élményeknek. A legszomorúbb pedig nyilván Mamika volt, akivel bár az utolsó hónapokban újra virágba borult a kapcsolatom, sajnos a sírja fölött kénytelen vagyok szembesíteni magam azzal, hogy ő eddig is itt volt, eddig is szívesen mesélt, és bár a végén okoztunk pár szép percet egymásnak, sajnos többet nem tudunk. Fuj, giccs, tudom, akkoris. De talán most már tudom mivel vigasztalni magam, és fel tudom dolgozni a halálát.

Nem volt problémamentes abszolválni az év tanulságait, pl. ezt sem, de abszolút megérte. Ki tudom jelenteni magamról, hogy elfogadtam, amit el kellett, és tetszem magamnak. Jó volt felnőttnek lenni, amikor újra belevágtam a kapcsolatomba Csabával, mely gyökeresen különbözött az eddigiektől, amikor hetekig tartó intenzív pokoljárás után lediplomáztam, amikor egyedül felügyeltem Gyerekre Toszkánában, amikor őszintén és teljes meggyőződéssel kijelentettem, hogy más véleményen vagyok az élet pár dolgát illetően, mint édesanyám, amikor frufrut vágattam magamnak, amikor szomorkodások és próbálkozások után nyugodt szívvel elengedtem a párkapcsolatomat, amikor az utcára vonultam és demonstráltam az országomért. Új, jelentős és felszabadító érzések voltak ezek.

Ritkán van, hogy év végén valóban úgy érzem, hogy vége az évnek. Most így van, bár nyilván ez is egy életszakasz, nem valami átmenet, de most úgy érzem, jobbkor nem is jöhetne egy olyan ünnep, amikor megünneplem az elmúlt párszáz nap eredményeit.

Harmadnapra feltámadott halottaiból.

Jó volt. :)