mindig arról ábrándoztam, hogy a kis barátnőim meglepnek valamivel, vagy valami kellemes meglepetés és velük, vagy kifejezik, hogy szeretnek, vagy eleve, valaki népszerű és közszeretetnek örvendő valaki leszek, és együtt tüncögünk arra, hogy milyen jó barátnők vagyunk. Tisztán emlékszem rá, amikor az első kis ajándékot megkaptam az akkori barátnőimtől, váratlanul, alsóban. Azóta is az egyik legszebb emlék.
Azt hiszem, ugyanaz a kislány vagyok, a belül megbújó kis királykisasszony, aki kék paripáján száguldozgat a "bálba", keringőt jár a jól ismert "hercegekkel", főúriasan terpeszkedik a székében, mintha azt csakis neki tartották volna fenn, nem pedig az irodalomelmélet jegyzetek foglalták volna neki érkezéséig, és a kedves kis barátnőivel, mint holmi hírességek, elegánsan iszogatja a kis italát a "nép" között. A meghittséget tapintani lehet.
"De mielőtt elmész..."
Mindig is arra vágytam, hogy legyenek szavaim szavakkal nehezen kifejezhető érzésekre. De erre nekem sincsenek, és nem is keresek.
Egy pillanatra örültem, hogy már korábban lesírtam az összes sminkemet. A kis ajándékcsomag, a sok gondolat, a szeretet, amit fektettek bele, csak hogy én örüljek neki...! Szonja, Eszti....! A legeslegcsodálatosabb barátnők a világon, és ó teremtőm, milyen iszonyú, hihetetlen szerencsés vagyok, hogy ők barátul választottak engem!!!
A langyos estében a szavak cserbenhagytak, csak ölelgettem ezt a két dinka lányt, akik valóra váltották az álmomat. "Bogi, mikor hazajössz, minden pontosan úgy lesz, mint most!" Nektek el is hiszem, hiszem mikor csalódtam bennetek?...
Fájdalommal telve, ködös szemmel, mégis határtalan boldogságban csaptam bele a pedálokba a zsinagóga lábainál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése