Tanja orosz kiejtését szuperkönnyű volt megértenem. A szavak csakúgy áramlottak ki belőlem, mintha mindig is tudtam volna oroszul. Andrist vigyorogva üdvözöltem, döcögtünk egy sort az orosz nyelvtan göröngyein, karaokiztunk egy mese betétdalára, Tanja pedig megállapította, hogy túl jól tudok oroszul a csoporthoz, járjak inkább a doktoranduszokkal. Reménykedtem ebben egy kicsit annak idején, de így, hogy most ki lett mondva, kedvem lett volna belebokszolni a levegőbe örömömben. Mégis volt eredménye annak a rengeteg tanulásnak! És Tanja, végre egy olyan tanár, akiről elhittem, hogy ő jól meg tudna tanítani oroszul.
Mitä kuuluu? bámult ránk Salánki tanárnő nagy mosollyal. Előugrott a finn, beszéltem egy sort Amerikáról, kicsit visszajöttek a régi pécsi, 16 éves hangulatok, amikor annak idején Biankával vadultunk magánórán, és olyan indokolatlan dalokat hallgattunk, mint a Mies jonka ympäriltä tuolit viedään (A férfi, aki mellől mindig elhúzzák a széket). Mercivel azonban teljességgel ott voltunk, amikor a Kutatók Éjszakáját beszéltük és az IFUSCO-s képkiállítás ötletén vihogtunk... vittunsuuskaja!
X nap intenzív finn-felelevenítés végül megtette a hatását. Elég jónak bizonyultam a finn haladó csoporthoz, és jókedvűen véstem fel a házi feladatot a füzetembe.
Jó napot kívánok, köszönt a nagyon megszeppent mongolista csaj az alknyelves folyosón. Nagy valószínűséggel tanárnak nézett. L. tanárnőnél vannak épp? - kérdeztem. Nem tudom, válaszolta, egyelőre erőt gyűjtök a bekopogáshoz.... Elmosolyodtam, benyitottam. A lány a nyelvmentor szakirányról érdeklődött L. tanárnőnél, remegett a hangja és össze-vissza tördelte a kezét a megilletődöttségtől, amiért L. tanárnő személyesen fogadja. Kapott némi felvilágosítást a nyelvmentor szakirányról és az alkalmazott nyelvészetről, én is meséltem neki egy kicsit, megköszönte a felvilágosítást és kiment. A tanárnő rám mosolygott.
-Milyen szimpatikus, hogy ilyen magabiztos és ilyen korán megkeresi a szakirányos felelősöket!
- Magabiztos? - nevettem. - Szegény majd' belehalt az izgalomba!
- Tényleg? - nézett rám L. tanárnő. - Észre sem vettem!
Beszélgettünk egy kicsit erről, összenevettünk, majd jól elbeszélgettünk másfél órát mindenféléről. Amerika, finnugor, sorsfordító emberek és helyzetek az életben, évkezdés, motivációk... néha egyenesen tüncögve néztem L. tanárnőt, ahogy hosszan-hosszan mesél az egyetemi tanári lét megpróbáltatásairól, múltbeli tapasztalatairól, érzéseiről, mint aki végre egy nagy levegőt kap a tanszékvezetői szerepek folyamatos elvárásai közt, és végre kieresztheti, hogy ő a szerepe mögött egy nagyon is mélyen érző ember. Nem tudom, hogy alakult, hogy ilyen meghallgatólény lettem neki, de nagyon élveztem.
- Épp ma beszéltem önről Bogáta, a férjemnek, mert tudja, nagyon emlékeztet a lányomra. - mondta.
- Érdekes tanárnő, hogy ezt mondja, ön pedig kezdettől fogva az édesanyámra emlékeztetett! - válaszoltam.
Na erről megint rém sokat beszélgettünk, és közben győztük elfojtani a vigyorunkat, amivel saját említett rokonunkra gondoltunk, vagy azon örömködtünk, hogy lám, hogy egymásra találtunk. Csak azért hagytuk abba a beszélgetést, mert már indulnom kellett a Nemzeti Múzeumba órára. Jaj L. tanárnő, milyen szörnyen jó, hogy megismerhettem!
Nagyon vicces volt szembesülni vele, hogy szinte a teljes harmadéves BA-s néprajzos csoporttal fogok Kerezsi tanárnő órájára járni (mármint azokkal, akik még nem végezték el ezt az órát). Öröm volt újra látni a tanárnőt és öröm volt újra a Néprajzi Múzeumban bolyongani, mint annak idején, és az is boldoggá tett, hogy még egy közös órám van Andrissal a fura néprajzos tengerben... nem győztünk elfojtani a vigyort, amikor a többiek gyanútlanul nem jelen lévő szaktársaikról kezdtek beszélni, mi meg tudtuk, kicsodák...
Kerezsi tanárnő szuper volt, mint mindig, és nagyon sajnáltam, hogy le kellett lépnem idő előtt. Milyen remek óráim vannak idén!
Egy kicsit vén csirkének érzem magam az ELTE-n, most, hogy az évfolyamom magyar szakát már majdnem mindenki elvégezte, alig látok ismerős arcokat, és gyakorlatilag minden órára nálam fiatalabbakkal járok. Ugyanakkor most kezdem élvezni. Még mindig egy kicsit otthonomnak érzem az alknyelv szakot (főleg hogy a tanszékvezetővel kvázi barátnői viszonyt ápolok), viszont épp eléggé felvillanyoz az új kezdet.
Egy kicsit magányos vagyok, az igaz, ugyanakkor könnyebb így, mint már annyi ideje bármelyik év kezdetén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése