emberek!!!!!!

Merci becsapódott mellém és nekiálltunk finn Moro újságot olvasni. Az óra vendége egy mongolista srác volt, aki az egész csoportot lealázta finnből, mellesleg elborzadtunk a múlt idejű igeragozástól, majd Merci random hozzám vágott egy finnektől rá hagyományozott 10-es BKV-gyűjtőjegyet és nekivágtunk, hogy cipőt nézzünk neki. A művelet sikerrel járt és még nadrágot is találtunk, Merci végül szuperboldogan mondott köszönetet az asszisztálásért, megjegyezve, hogy legközelebb is velem megy vásárolni (hehe, van egy-két már ilyen barátnőm :D ), és elballagott.

B-vel is összefutottam, aminek nagyon örültem. Helló, te Amerikán kívül is létezel? Fussunk össze valamikor! Nyilván... :)

Szonja szomorú volt és fáradt, így gondoltam főzök neki valami gombásat. Felpattantam a biciklimre, átverekedtem magam az utcákon tomboló Katrina hurrikánon és elköltöttem a fél vagyonomat rizottó-alapanyagokra. 

Csörgött a szint-telefon. Szólna Timár Bogátának a 709-be, hogy vendége jött? Hogyne. Kálmánnak nagyon megörvendtem, hogy újra látom a kis loboncos fejét, ő is nekem, és a rizottómnak is, aminek pillanatok alatt bevágta a felét, közben szublimált másfél üveg bor és egy rakás indok, nekem meg megfájdult a szám a sok nevetéstől. Bárcsak én is ilyen ember lennék, hogy megjelenek és máris felvidítok mindenkit! Miért is indokolt dolog paradicsomot zabálni egész nyáron?? Ki is az a Gulyásfőző Madárcsicsergő Tibor? Ja az, aki kiakasztotta a tepsit a ruhaszárító kötélre? ... Miért ne menjünk ki a sötét Városligetbe és akkor már ha itt vagyunk, miért ne másszunk fel a Király-dombra. ... Fenn a dombon a fütyülő szélben, némi maradék borral a kezemben, a város fényeivel körülöttem, suhanó rózsaszínes felhőkkel és pislákoló csillagokkal felettem, az egyik kedvenc emberemmel az oldalamon hihetetlenül szabadnak éreztem magam. Akkor mi most már örökre jó barátok maradunk, ugye...?

Szonja jót kacagott a számítógépéhez odaültetett, fülhallgatós Lalin (nyilván Kálmán műalkotása). Igen, menjünk még le egy macifröccsre és esküszöm, mindjárt indulok, csak még... ááááhhhh, ilyenkor miért nem lehet szétszakadni?? Végre egy rendes beszélgetés a parányi kis ablakban a jobb alsó sarokban, mennyire hiányzott már, te jó ég!!!... Megint jajdenagyon filozófiai mélységeket szántottunk. Aránylag ritkán mondják nekem, hogy szebb vagyok a húgomnál, és ezzel a kijelentéssel gyakorlatilag kenyérre lehet kenni, pedig nem is igaaaaaaz..... jól van Szonja, megyek már!!! Nevettünk egy nagy adagot az Alex Kalandjai a H&M-Üzletek Mélyén című folytatásos stand-up comedy legújabb epizódján, örvendeztünk egy kicsit azon, hogy ez a nap is milyen jó volt már, pedig nekem még egy bő fél óráig még annál is jobb volt. Egészen belekábultam... tán kezdtem elfelejteni, mennyire imádok is így beszélgetni??... Szonja alvásba menekült a rókás-nyunnyogós tüncögőroham elől, amivel elárasztottam a 709-et (örülök, ha a folyosó másik végéig nem érződött el...), és közben azon gondolkodtam, mennyire tolerálják a tüncögést az ír könyvtárakban.

Aránylag hamar elaludtam és aránylag késő hajnalban ébredtem fel, hogy egy pillanat alatt minden álom kiszaladjon a szememből. De nem is lett volna tovább érdemes aludni, mert 8:15-től mariiiii!!! Juhuuuuu!!! Tanján is nagyon látszott, hogy rémségesen élvezi, hogy taníthatja, de engem a tanuló-társam, a kezdő orosz szakos szociológus aktivista germanista végzettségű srác varázsolt el egészen. Van az úgy, hogy az ember kezet fog valakivel és már érzi, hogy jó arc. :3 Amikor pedig a tervezett haladásnál sokkal előrébb jutottunk, mert azonnal rá kellett kérdeznie mindenféle szerkezetekre és alakokra és szavakra, és a világ nyelveinek felét meg fel kellett sorolni mariul, hogy elmondhassuk ketten, hogy milyen nyelveket beszélünk, akkor az emberben már gyúlogatni kezd a tüncögőizom. Remekül szórakoztunk, a mari pedig király!!! Kifelé menet az óráról megtudtam, hogy T (aki mellesleg nagyon is F-nek tűnik) tanult már mindenfélét, de elege lett az egészből, viszont a finnugor teljesen elvarázsolta, hogy milyen zseniálisak ezek a nyelvek, és már erzául is tanult, és hogy ez a tanszék milyen hihetetlen jó hangulatú, és milyen kedves mindenki! Azt hittem, eldobom az agyam.

- És ne haragudj, ha néha így előreszaladok és mindent tudni akarok azonnal, csak ilyenkor annyira belendülök...

- ...hogy beindul rá az agyad és nem bír leállni? - fejeztem be helyette. A beszélgetés alaposan csiklandozta a humorérzékemet. - A legkevésbé sem zavar, ne aggódj, majd igyekszem lépést tartani!

- Jaj nem azért, csak tudom, hogy idegesítő, de annyira érdekel... - mentegetőzött. Alig bírtam visszarendezni az arcomat beszélőképes állapotba.

- Hidd el, nem bánom, sőt, kifejezetten feldob! Ami azt illeti, emlékeztet valakire, és ezért úgymond hálás vagyok...

Indokolatlanul körbebicikliztem a belvárost, mert nem bírtam mit kezdeni a rengeteg pozitív energiával. Mintha kitömték volna a fejemet konfettivel és csillagszóróval.

A postaládámban egy felkérés várt, hogy nem zenélnék-e egy countryzenekarban. Vétéháááááááá!!!!!!!

Nem tudom, most mi van, de tetszik.

Köszönöm emberek, hogy jó arcok vagytok!