Ma valahogy teljesen ok nélkül, egy reggeli váratlan találkozás és néhány teljesen megszokott mozdulat döbbentett rá végérvényesen, hogy akire/amire gondolni szoktam, már rég egy múltbéli jelenség. Már nincs, csak akkor volt, ahogy én sem vagyok az, aki tavaly, maximum szeretnék az lenni. De szeretne valaki olyan lenni, akiről tudja, hogy csak átmenetileg tud az lenni?
Egy új emberrel beszélgetni azért élmény, mert az vagyok, amilyenre sikerülök. Továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy egy mély és jó beszélgetésnél jobb dolog nem történhet senkivel sem... de ezeken kívül is rendkívül üdítő érzés egy sokadik rövidital, egy hosszú, alkoholmentesen, ellenben annál tartalmasabban töltött szeánsz... ilyen esetekben az ember egyszerre örül, hogy megismert egy új jó fej valakit, másrészt boldog, hogy leépítheti a vele szemben jogosan vagy jogtalanul felállított előítéleteket. (És ő a velem kapcsolatosakat.)
Egy régi jó baráttal az a jó, hogy akármikor akármennyit beszélgethet, nem kell zavarban éreznie magát. Mégis mennyire értem őt! Bárcsak többet és alaposabban mesélne! De ehelyett megetetem 709 módra készített tojásrántottával, és közösen ismert zenékre táncolunk ezen az 5 négyzetméteren... mégis majd' megőrülünk a jókedvtől. Mert ő nagyon drága és imádom, neki meg mennie kell de, azóta is régen beszélt velem egy alaposat...
úristen úristen úristen mennyire jó volt ez így, ahogy sikerült!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése