A vonósok húzták a hatalmas kereszt alatt a baptista templomban. Akárcsak tavaly, most is meghallgattuk anya zenekarát a nagypéntekre virrasztó éjszakán, halk és néha hangos zenével, közbeszúrt bibliai részletekkel, néhány kórusművel.
Gyerek ma megjegyezte, hogy a tavalyi alkalom élete egyik legszebb napja-estéje volt. Akkor én is éreztem, ahogy a templomba igyekeztünk, hogy ez egy különlegesen áldott és harmonikus idő. Igen, most visszagondolva világos, hiszen akkor ő is izgatott, szeretettel és reménnyel teli állapotban volt épp, és én is.
Most, 2014-ben minden sokkal realistább, és bennem is a jelen problémái kergetőztek, mint az álmodozások és lehetőségek kellemes társasága. A fal, amit azóta magam köré önvédelemből húztam, szinte engem is sért, majdnem annyira, mint amennyire megvéd. Így minden másképp fest, de a feketébe öltözött zenészek, a kivetítőn futó passiószöveg és a fel-felbukkanó felolvasások ugyanúgy eljutottak a bőröm alá, és szinte magamon éreztem a korbácsot, a gúnyból felöltött palástot, az áruló csókot. Nem tudom biztosra, de úgy érzem, ahogy öregszem, úgy tudom egyre jobban átélni a Húsvét eseményeinek jelentőségét. Sokáig nem tudtam mit kezdeni a megváltás intézményével, és most sem egészen tudok, de most már megérintett valami. Igen, pontosan tudom, milyen, amikor a többi ember kigúnyol és megaláz, erről mindig kicsi korom jut eszembe. Alig bírtam hallgatni az evangéliumot. De most már azt is hozzá tudom kapcsolni, hogy mennyire tud fájni a bűntudat a sok bántás és mulasztás miatt, amit elkövetek nap mint nap - és milyen felszabadító érzés tud lenni valóban, ha valaki leveszi ezeket a terheket a vállamról.
Persze ezeket én veszem le a saját vállamról, amikor figyelek, és nem mulasztok, és megbocsátok, és gondolkodok, és segítek, és megerőltetem magam, hogy jót tegyek, de hát mi ez, ha nem Isten követése (akár bevallottan, akár tudattalanul).
Nagypéntek már csak ilyen spirituális, én meg fáradt vagyok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése