Lö random orosz út 1.

Lassan bezötyögünk Izsevszkbe, én pedig próbálom a gyomorgörcsömet enyhíteni saját figyelmem elterelésével. Még mindig nem tudom, mi a fene fog történni ebben az elkövetkező két és fél hétben, őszintén szólva halvány fogalmam sincs, de megpróbálok felfeküdni az élet ritmusára, és megbízni az Oroszországban szerzett rutinomban, illetve önmagamban. Most így visszagondolva nem egészen vagyok biztos benne, hogy mit is keresek ööö *kipillantok az ablakon* ja, szóval már Izsevszk agglomerációjában.

Fájó hassal, fejjel és szívvel vánszorogtam ki reggel a Ferihegyre, a wizzairesek megcibáltak (csak applikáción megjelenítve jó a digitális beszállókártya!), egy mogorva csajszi hátraparancsolt a sor végére. (Végül is nem baj.) Anna, akivel Moszkvában talizni akartam, ezúttal sem ért rá (persze elfelejtett szólni), cserébe rám eresztett egy horda marit. Nem baj, legalább láttam szép részeit is az amúgy valószerűtlenül csinosra kipucevált Moszkvának, és teáztunk egy jazzbárban. Maradék energiámat is elvitte a 3 nyelven (mari, orosz, angol) folyó társalgás, de szerencsére még mindig van sör a KFC-ben, és egy aranyos kis pelmenyizőhelyet is találtam a Kazanyszkij pályaudvarának labirintusában.

Egyre jobban megszokom Oroszországot. A kultúrsokk a szovjet jelképek, a díszes metró, a sodró tömeg, a teában való fuldoklás közben egyre kevésbé erősen üt meg. A rozsdás vezetékoszlopok és a málló vakolatok mögött egyre jobban ott látom a normalitást, azt, hogyan működik az élet itt a szorgos kis orosz hétköznapokban. A csomagmegőrzős fiaalember nem ijesztő, a pelmenyit készítő néni akár Magyarországon is lehetne. Senki nem fog bántani.

Szeretek felmászni a placckart felső alvóhelyére és láthatatlanná válni. Ez a kemény matrac az elkövetkező egy évre kiegyenesíti a gerincem, a két óra alvás, a moszkvai megpróbáltatások, a bőröndráncigálás után maga a megváltás elnyúlni ezen a ropogósra fehérített lepedőn. Lehúztam a redőnyt, mostantól senki nem lát, a vonat zötyögése ez a 17 óra alatt udmurtra rázza az agyamat.