Kirobbantam a teremből. Két óra tömény csapongó magyarázat, pedig nekem jaj de nem órán járt az agyam! A fülemre tapasztott telefonnal kiviharzottam az A épületből, ki a napsütésre.
Tétován körbenéztem a KK környékén, váltottam néhány szót Esgallal. Majd megadtam magam a bennem rejlő indokolatlan lénynek és bevettem magam az I épületbe.
Kicsit úgy éreztem magam, mint egy betörő, egy kalandos lelkű gyerek. Mindig kicsit kínos, ha semmi dolgom nincs valahol, mégis ott vagyok. Elsétáltam az alagsor folyosóján a termek mellett, majd föl, a lépcsőfordulóig. Ott volt minden, a jellegzetes, kellemes hűvös, a nagy ajtók, a félhomály, a málladozó, de még mindig gyönyörű boltíves mennyezet. A fotelek üresen tátongtak, a kartondoboz a helyén árválkodott.
Hát nem értitek? Február óta kicsit más az életem. Február óta kedvesen beleszivárgott ez a kapocs, ez a homályosan derengő szenvedély, felmelegítette kicsi, fásult szívem és apró ragyogást gyújtott valahol bennem. A finnugor tanszék, az emberek, akiket megismertem! Február óta ezekben a fotelekben voltam a legboldogabb.
Folytatnom kell. Nem bírom nem folytatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése