Ó, minő boldogság így éjfélkor (ami elvileg csak este 11) egyedül a jó öreg szódával az egyre hűlő lakásban, teli hassal (hús!) visszaolvasni a tavaly ilyenkor, húsvétkor írt dolgaimat és megállapítani, hogy mennyivel jobban érzem magam most!
A szél belekap a hajamba az új, kék kis paripám alatt, aminek zörög a fékje, a Nap néha kihunyorog a nehéz felhők alól, Mézi századszorra is összesározza a nadrágomat. A hiányzás egyre erősebb karmokkal tép a monitoron keresztül, egyenes arányosságban a türelmetlenséggel. Kisiskolás rajzok és hagymahéjjal festett tojások mosolyognak rám az egész házban, a családom tagjai nagyokat nevetnek a kanaszta, egy természetfilm vagy a vasárnapi ebéd fölött. Én indokolatlan dalokat hallgatok, néha csakúgy lelépek, nagyokat sétálok, a konyhában garázdálkodok (és elrontom a tiramisút, ami elvileg rutin... midőn némi hisztisség kerít hatalmába), lélektani típusokat fejtegetek Fanni kisasszonnyal (és módfelett elszörnyedek az eredményen :D), Mamika székelyruhájában gyönyörködöm magamban, indokoltan(!) böngészem az Operaház műsorát, esőben hintázok és absztraktokat olvasgatok. Meg még ki tudja.
Tavaly ilyenkor a húsvét egy kudarcélmény volt, bizonytalanság önmagamban és a cselekedeteim helyességében. Most, visszanézve az idei böjti időszakra, nem is lehetnének ellentétesebbek az érzéseim.
Kicsacsogtam magam, soha nem látott mértékben végigbeszélgettem ezt a szünetet, tüncögtem és figyeltem, és néha alaposan le is döbbentem, és ami a legfontosabb: nem csalódtam. Pedig csalódhattam volna, de mennyiszer, és mégsem! Elég fura. :D Ha a böjt arról szól, hogy feltöltődjünk lelkileg, az én lelkemet most alaposan bebikázták.
Hát itt vigyorgok, mint egy kamasz, de legalább jólesik.
Nagypéntek és nagyszombat spirituális volt. Húsvétvasárnap nem az.
Most, így feltöltődve mindennel, már visszavágynék Pestre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése