Szonja már rég elment munkába, én is túl vagyok a reggeli szkájpon (amiről bolond fejjel sikerült remekül elaludnom), és most enyém a szoba, akárcsak minden reggel.
A reggel az én pihenőidőm. Jókedvűen bámulom a várost a hatalmas ablakból, élvezem a harsány fényeket, kipakolom a szekrényemet, órákig elpepecselek a megjelenésemmel, felpróbálok valami újat, bömböltetem a zenét, indokolatlan reggelit főzök, elmosogatok, eltervezem a napom.
Délelőtt nincs tolongás a kávézókban, boltokban, és biciklizni is könnyebb. Kedvemre játszom a bolyongót a félgőzön üzemelő városban.
A bódult, félhományos, füstös és rohanós estéhez, a titokban, elbújva, motoszkálós éjszakához képest (amikor úgy érzem, a világtól elzárva, paplan alatt alkotom megváltó tevékenységemet) a reggel az, amikor madártávlatból figyelem a dolgos világot és mimikriben járok-kelek a méhecskék közt.
Szeretem elefántcsont-tornyomból nézni, milyen a világ, és csak félig érezni közéjük tartozónak magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése