Na végre, sóhajtottam fel magamban, amikor megláttam a Hősök Terén. Fél óra késés? Fél óra késés. Meglepődtem? Nem. Na de most már kit érdekel.
Kivételesen nincs sok kedvem blogolni. Gergő szinte hazajött hozzám, megszokott módon gömbölyödtünk fel az ágyra, mondtunk néhány nagyon értelmetlen dolgot, meg pár értelmeset, ha nem figyeltünk oda. Hamarost előkerült az Etimológiai Szótár, és míg én az alvilágba ragadtam vendégemet egy tál gránátalmával, ő megfejtette a boncolótűk és kutyafajták titkait...
Behunyt szemmel hallgattam, mint egy esti mesét. Órákig ellettem volna így, talán el is aludtam volna, de nem azért, mert untatott. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akivel egy számára nagyon kedves felnőtt törődik végre. Béke van és harmónia.
(Az Odola névhez nem tartozik névnap. Ez már hivatalos tény. Az ezzel járó következmények is.)
Lali és Rudolf persze megint alaposan belegarázdálkodtak az estébe, pankrációs eszközök voltak meg mindenféle pózerek... jó, ha az ember a plüssállatain éli ki a vadulást (és nem mondjuk egy vasbuzogányon). Ja meg persze előkerült a Facebook is, de csak érintőlegesen, hálistennek. Kinek van szüksége a világra, hát nekünk nincs az biztos!
Lelki hányás, terapeutáskodás. Emlékek és emberek. Hallgatás és nevetés (de még mennyi! ^^). Repült a végtelen este. Poénkodjunk, vagy legyünk inkább komolyak...? Néhány szó a torkomra forrt. De minek is mindent egy estébe sűríteni, ha már végre nem az van, hogy háromhavonta látjuk egymást! Terülj el az ágyamon és törődj bele a házisonkába! Én meg közben felállítom a diagnózist, és dobnak használlak. A kolis ágy tök kényelmes és ugye, nem is olyan kicsi!
Bevadultunk, mint két óvodás. Meglepetések, azok mindig vannak. :D Tippelni se merek, mit gondolhattak rólunk a szobaszomszédok... :D
Lassan éjfélt ütött az óra, a szeánsz megtört, egy teljesen alkalmatlan pillanatban. Semmi kedvem nem volt elbúcsúzni, nemsokára viszontlátás ide vagy oda. Kicsit szomorkásan ballagtam vissza a megállóból, a gondolataim tompán nyomták a koponyámat, átadtam magam az érzéseknek.
Boldogság van, Bogi. Tényleg. Hidd el. És talán most már tényleg így is marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése