Felpolcoltam fájós lábaimat, salátát eszem és szellőztetem az agyamat. Hulla fáradt vagyok, mint mindig, a dolgok pedig vagy észrevétlenül csúsznak át az agyamon, vagy végtelenített ellipszispályára álltak benne, mintha az bárkinek is jó lenne. (Nem az.)
Eszti száma foglalt volt, mikor megpróbáltam bejutni hozzá, én meg nem tudtam, melyik kapucsengőt nyomjam. Így inkább megdobtam hógolyóval az ablakát. Észrevette, kinyitotta. :) Közösen csaptunk egy remek rizottót (A Főzés Alapkönyvéből ohh!), közben nyomattuk, hogy I feel like 22, és tényleg úgy is volt. Boldoggá tett, hogy random estét csaphatok a világ egyik legjobb barátnőjével.
Több oldalról támad és bekebelez a munka. Velem van, amikor felkelek, vele is fekszem, belekúszik az óráimba, amikor másokkal találkozom... egyedül ha a finnugor tanszéken tüncögök, akkor nem jut eszembe.
A csütörtök reggeli óra még jobb volt, mint a múlt heti. Elképesztő erővel tört rám a nosztalgia. Tavasszal megszoktam valamilyennek a finnugor tanszéket, aztán ősszel hozzászoktam, hogy másmilyen, és most megint minta olyan lenne, mint tavasszal... felpezsdített ez a retró érzés. És ha a múlt heti óra jó volt, mert olyan volt, mint egy magánnyelvóra... most még jobb volt, mert olyan volt, mint egy egyetemi nyelvóra. :)
Begarázdálkodni az izsór terembe pedig még a fáradt, introvertált, szűkszavú fejünkkel is jó volt.
A Budaörsi út környéke Budapest egyik legvigasztalanabb helye. Hiába, most oda tartottunk Ancsival. 2 és fél órán át hallgattuk iszonyúanmenővagyokéssokpénztkeresek uraságot (valahol biztos rá van nyomtatva a sorozatszáma, meg hogy melyik futószalagról jött le), hogy hogyan kell szöveget írni, és hogy a szövegírás cseppet sem kreatív dolog. Sokat tanultam, sokáig éreztem magam rosszul. Néha szívesen elgondolkoznék azon, hogy hogyan is keveredek ilyen tréningekre, de annak nem lenne értelme. A munkám teljes elhivatottságot igényel, tehát bármennyire is P módon utálom a hosszú távon egyértelmű döntéseket, hogy IGEN vagy NEM, most mégis muszáj egyik vagy másik mellett döntenem, méghozzá 100%-ban. És ez egyelőre masszívan az IGEN.
Tehát miért égtem be hülye módon az ügyfél előtt péntek délután. Mert okosabbnak hittem magam, mint amilyen voltam. Meg mert azt hittem, majdcsakleszvalahogy. Na, álljunk neki a tűzoltásnak...
Metával hulla fáradtan bámultuk egymás fejét a forralt bor és forró csoki felett. Egyikünk sem tudott hosszan beszélni (csak a Rendkívül Hülye Ötletről. De hát arról azért lehet sokat, mert rendkívül hülye...) Valahogy, a foszlányos beszélgetések között kirajzolódott bennem, mennyire nincs semmi kedvem, igényem ahhoz, hogy felesleges, negatív emberekkel vegyem körül magam, és eddig is milyen rengeteg időt pazaroltam erre. (Na most nem Metára gondolok.) Már nem is bántottak a héten és az azelőtti napokban történt idegesítő események. Menjen mindenki, amerre lát... ami nem érdemes a megtartásra, menjen, ne is lássam...
Gyerek ámult és bámult a Gozsdu Udvar és a Kazinczy utca láttán. Fények úsztak mindenütt és emberek tódultak az éjszakába. Este 9-re már minden tele lett, mi is alig kaptunk egy hideg kis helyet a Pivo Bar dohányzó helyén (pedig egyikünk sem dohányzik). Üvöltve beszélgettünk a Dj által szolgáltatott zene mellett. Kicsit szomorkásan gondoltam bele, milyen kevésszer kérdezem meg a húgom, hogy hogy van és mi újság az életében. Pedig, akármennyire különbözünk, talán mégis lenne értelme... most is volt, azt hiszem.
A Kamarában Esztibe botlottunk, aminél jobb fordulat nem is történhetett volna az este folyamán. Kétrét görnyedtünk a kacajtól, hogy hogy összefújja a szemetet a szél! Odabent bemutattam húgomat minden prominens személynek, de asszem hitelesebb lett volna, ha Eszti húgaként mutatkozik be... :D
Hozzá kellett volna szoknom, mégis elképeszt, mennyire le tudja venni a lábáról a férfi nemet a fiatalság és az ártatlanság látszata. Minden tizenéves, éppen nőnek készülő lányra úgy néznek, mint egy tiszta fehér vízióra, egy szent, éteri lényre, aki biztos mentes minden rossz tulajdonságtól és semmije nincs a világon, mint makulátlan lelke és világra nyitott két szép szeme... ekkor állnak persze neki kioktatni a lányt a világ hogyanjáról és mikéntjéről, mert ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy jól bevezessék a kishölgyet a nagy ijesztő világ labirintusába. Vicces ilyet látni, és mellette örülök, hogy nem kell olyan sokszor, mert alaposan fel tud bosszantani.
Szörnyű tragédiája a női nemnek, hogy nem marad örökké fiatal és hamvas, de komolyan, velem vajon mi történt vagy mi a bajom, hogy sokkal, sokkal jobban érzem magam, mint 16-17 éves koromban, és az évek során összeszedett élményeket, tapasztalatokat, fejlődést ezerszer többre értékelem, mint ifjonti üdeségemet? Hát, bolond ez a világ, énmondom.
Azért húggal mászkálni föl és le a városban igen menő dolog. Persze kicsit kellemetlen egész nap a boltokat róni és a külsővel foglalkozni a tőlem merőben eltérő kinézetű húg mellett, de a tény, hogy most kicsit a nyakunkba tudjuk kapni a várost, tudok neki érdekes helyeket mutatni, nem kell törődni senkivel és semmivel, bőven kárpótolja a rossz megvilágítású tükörbe nézés néha bosszantó élményét. Este pedig, ágyra gömbölyödve Könyvek Hercegét nézni közösen már tényleg a tüncögés netovábbja. ^^
Ez a hét is eltelt, mielőtt még magamhoz tértem volna belőle. Érdekes volt.
Össze vagyok zavarodva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése