(Teljesen random ugrott elő a telefonomról ez a Punnany-dal, még az előző tulaj lejátszóját boldogította, de végül úgy döntöttem, meghallgatom, és nem bántam meg.)
Kicsit sajnálni szoktam magam tekerés közben, de nem olyan rossz a helyzet. Már megint úgy tekerek, mint egy megszállott, de legalább még nem zakóztam el.
(Aztarohadt, már megint milyen gyönyörű a Városliget!)
Úristen, mennyi szó, mennyi gondolat! Zsong a fejemben a sok barát és barátnő és család és miegymás, az egész olyan, mint egy MBTI-szimpózium, ahogy mindenkinek más jut az eszébe és más a véleménye ugyanarról a dologról. Izgi. Felettébb szórakoztató. Jólesik, hogy ennyi embert izgat, mi történik velem. (Dehát ugye az INFP-k a világ főszereplői, mint tudjuk...) Mégis, a legmegnyugtatóbb anya levele, akinek úgysem tudnék hazudni, aki úgyis ért... és aki a Kis Herceggel példálózott. :) Ja, meg közölte, hogy szeret, kémiailag is. Juhé! Alig várom, hogy holnap hazamenjek. Úgysincs mostanában sok kedvem a finnugor tanszéken keverni, ma a marit is kihagytam, pedig a repülőn végig énekelgettem, hogy мый вет тыйым изи годсек йöратем, és óra után mind T, mind Tanja írtak, hogy mennyire hiányoltak... kicsit szégyelltem magam, így a random helyen elfogyasztott random sajttortára fordított időt mari szótanulással töltöttem.
Eszti szobájában koccintottunk. Hát itt vagyunk, Szonja, Eszti meg én, mint mindig, okosan, önállóan, vidáman, csinosan, és koccintunk arra, hogy milyen zseniális az életünk és mennyire szeretjük egymást, a világot. Már majdnem kényelmetlenül éreztem magam a jelenet rózsaszín idilliségében. Szekáltuk egymást, nevettünk, tüncögtünk, hangosan gondolkoztunk. Lehet-e érezni, ha valamin van áldás és ha valamin nincs... Eszti a pulóvere ujját húzgálta, közben Szonja töltött egy cikcakk alakú cigarettát, én meg belehajigáltam fél doboz csokis gabonapelyhet a számba. Eszti bátyja kelttésztaízű teát szürcsölgetett, mi tokaji édes bort. Mert van az úgy, ahogy meg is állapítottuk, hogy legszívesebben minden percben hálát mondanánk a gondviselésnek, hogy ilyen jó dolgunk van, ezekkel az emberekkel. Suhanás haza a fények közt.
Indokolatlanul jólesik most régi Nightwish-t hallgatni, főleg Oceanbornt. Így járok, ha random Csabák ilyeneket linkelgetnek facebookra, nekem meg épp kihalt a youtube-lejátszási listám, és sürgősen sütni kell valamire, meg háttérzene a chathez Terezával és Kendallal. Kamaszkorom naiv, misztikus ártatlansága jut eszembe róla, és hogy mennyire imádtam Tuomast, aki nyilván INFJ.
Merci meghív egy kávéra, Nórival a Hakuna Matata Pumbás részét üvöltjük a liftben, a finnes csoport kiterült a röhögéstől egy poénomon, Tereza kommentjein besírok, Szonja megdicséri az indokolatlanul finom kaját, amit rittyentettem, Alex pakolássza a gondolataimat, Ancsi egyezteti velem az állásinterjút, közben szerveződik az IFUSCO.
Közben jár az én agyam is, bár már nincs sok mindenen gondolkodni.
Vicces volt elképzelni, hogy van választásom.
De nincs. :)
Én: Valld be, hogy ezért szeretsz!
Eszti: Igen, mindig villantasz valami nehezen elképzelhetőt.
Én: ...ami mégis igaz!
Eszti: Ilyen csak a mesékben történik és veled!
Az enyém márpedig nem egy rossz mese. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése