2013. október 14., hétfő

but you won't

A szobám fényei lidércesen hunyorogtak rám. A labirintus fordulatai ijesztően sejlettek a félhomályban, pedig tudtam, hogy csukott szemmel is teljes nyugalommal végigsétálhatnék rajtuk.
Üresnek hatott a hatalmas nappali, pedig tele volt emberekkel. Mikor erre rájöttem, bosszankodva konstatáltam, hogy egyetlen vendégünk figyelmét és receptorait egyetlenegy személy, nevezetesen a húgom köti le, függetlenül attól, hogy mit csinál, vagy épp a világban mi történik. (Családi Mulan-nézés történt egyébként, pont a vendég kedvéért.) Elkapott 23 év minden tapasztalatának összes fásultsága. Jaj de fárasztó ennyi idősen 16 éveseket nézni, te jó ég.
A napsütötte domboldalon a kutyák lógó nyelvvel nyelték a semmit, mi pedig tapostuk az újfent szabadjára eresztett természet szúrós zavarát, magunkba szívva az ajándékszerű őszi napsütést. Anya akarta így, mert már nem bírta elnézni, ahogy a kanapén penészedek, mint egy hülye. Mégis mióta nem tudok mit kezdeni a rosszkedvvel?!
A legnagyobb zavarban kezdtem a szokott önvizsgálatot. Mi a franc baj is van velem? Unalom...? Unalom. Honnan a fenéből szalajtották...? Sok-sok éve nem éreztem, még a nyomát sem! Most mégis felmászott a hátamra, és beterített a színtelen nyálkájával, mint egy dementor, szürke hártyát vonva minden érzékszervem köré, hogy a szeretet és a lelkesedés még véletlenül se hatoljon át az önsajnálat eme masszív tokján, és a rajtam lógó testvérek, az engem ölelgető anyukám, a finom sütik, a határtalan nevetések és az őszi idill közt még véletlenül se vegyem észre, mennyire várt a családom.
Szonja varázslónő, az érkezésével a fájdalom odébb kúszott a párkányra, és végre a leckének is újra neki tudtam állni, de most újra itt ül a vállamon, ellenem fordítva az életem eddig pozitív kiegészítőit. Azt hitted, mi majd megváltunk...? gúnyolódik rajtam a ruhatáram, a piperepolcom, a holnapi programom. Nem, csak hogy segítetek... áh mindegy, nem hittem semmit.
Egyébként is utálok csak úgy naivan hinni, mint egy hülye.

Bezártak egy kristálygömbbe, rázkódok a hidegtől és hull rám a hó.

Túl tudok lenni ezen egyedül? Bizonyára.
Akarok?
Nem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése