nem kicsit

Ez egy politikai témájú bejegyzés. Csak mondom.

Szeretem október 23-át. Nem érzem azt a zavart, amit március 15-nél, október 6-nál és augusztus 20-nál, nyomaszt, hogy magasztosan kéne éreznem magam, de nem igazán megy. Október 23-a nagyon és benne él az emlékezetekben és látom, élem, átjár. Szeretek megemlékezni róla. És szeretek tüntetni menni, hogy összekapcsoljam az akkori összefogás emlékét azzal, hogy áll a szabadság most Magyarországon és mi mondanivalójuk van a politikusoknak ma 56 szellemében.

Indokolatlanul gyönyörű őszi napunk volt, és bár gyűrötten ébredtünk Szonjával, mindent megtettünk, hogy csinosan pattanjunk biciklire. Tökéletes idő volt, és a fejünkben tavalyi emlékek zsongtak, amikor megalakult az Együtt 2014 Mozgalom, és mi ott voltunk, a Szabad Sajtó Útján a szemünkbe sütött a nap (úgy tűnik ha a szemembe süt a nap akkor nálam az a hiú remény jele), és úgy tűnt, megalakul egy olyan politikai erő, ami képes értelmesen kommunikálni és érdemes bízni benne.

A Műegyetem előtt sokan felszólaltak. Szellemes, jól felépített, intelligens beszédet mondott Kuncze Gábor, Bokros Lajos, Fodor Gábor, Szabó Tímea (Bajnai Gordonról sajna lemaradtunk), és mindegyikben elmondták, milyen fontos az összefogás és mennyire nincs időnk egymást ostorozni, ha meg akarunk dönteni egy kétharmados kormányt. Jó volt, vettük az adást, és jó volt ennyi különböző elképzelést képviselő embert egy színpadon látni.
Azaz jó lett volna.

Ha ez az egész tavaly történt volna meg, és az egész rendezvényt nem kísért volna végig egy látens civakodó, alátevős légkör. Ha a tavaly már kimondott szavaknak lett volna eredményük és idén nem csak riadtan egymásra mutogatnak. (Fodor mondjuk mutogatott magára is.)

Aztán fellépett Gyurcsány, és a levegő is megváltozott. Szonjával csak néztünk, milyen hangulatot kavart azonnal, és nem hittük el, hogy ez az ember, aki legalább annyi kárt okozott már az országának, mint amennyi jót, de inkább többet, most fellép egy pulpitusra, és kenterbe veri a teljes magyar baloldalt. Egy olyan ember, akinek a pártját kizárták a rendezvényt szervező pártok a koalícióból. Hihetetlen karizmája volt. Nem hittem el, hogy valóban ez történik.

Hogy Mesterházy ki és mi, arról nekem elképzelésem sincs. Nem értem, mit keres a magyar politikai életben és hogy lehet a tüntetés utolsó felszólalója ilyen karakterek után. A szövege sem érdekelt különösebben. Viszont. A DK-szimpatizánsok nem hagyták szóhoz jutni. Egyszer újra is kezdte a szövegét, majd úgy döntött, végigmondja az "összefogést, összefogást" skandálás közepette... azt hiszem, ennél zavarbaejtőbb esemény nem is történhetett volna. Egyik baloldali párt hívői összefogást-skandálással nem hagyják megszólalni a másik baloldali párt szónokát. Tény, hogy nem sok hallgatnivaló volt Mesterházy beszédében, és a DK-sok jogosan vannak kiakadva. De így akarunk összefogni?? Ezt sikerült alkotni 1 év alatt?

Választ akartunk arra, hogy mi történt az elmúlt egy évben. Hát íme, itt állt előttünk: random zászlókat lengető nyudgíjastömeg előtt az ellenzék még mindig mással sem foglalkozik, mint kiskakasként a szemétdombon marakodik a veszteseknek járó vigaszdíj-morzsákon. Egyetértés nincs, még a közösség soraiban is egymásnak esnek, amíg a Fidesz boldogan hirdeti, hogy milyen veszett jó világot csinált.

Vagyok én minden. Vagyok független szellemű, szabad versenyt hirdető liberális, ugyanúgy, ahogy globalizációellenes, istenhívő, idealista. Ugyanúgy megmozgat érzelmileg az elnyomás és az előírások elleni szinte ösztönös harc, mint ahogy megnyugtat és motivál a megfellebbezhetetlen rend ideája az élet bizonyos terein, mint egy karó a túlburjánzó növény mellett. Szépséget és jó szándékot látok minden elv mögött, legyen az akármilyen pártban manifesztálva, és mindegyik céljaival tudok valamelyest azonosulni.

Amit nem bírok elviselni, az a demagógia. A választópolgárok hülyére vétele, a becsapás, és ez őrjít meg a Fidesszel kapcsolatban, a sorozatos megalázó birkának nézés, amivel képesek a primitivitásig leegyszerűsítve azt kommunikálni, hogy semmi baj, megoldjuk, mi mindenhatóak vagyunk, a te dolgod csak lehajtani a fejed és érezni az isteni törődést.

És most az ellenzéki tüntetésen sem láttam értelmes kommunikációt. Szép frázisok táncikáltak körbe a sokezer ember lelki békéjéért, de partnernek senki nem tartotta sem a tömeget, sem egymást. Az Együtt 2014 őszinte egyszerűségéből semmi sem maradt, kisstílű sárdobálást sikerült az elmúlt egy évben abszolválni, meg azt, hogy egy színpadon mindenki elmondta, hogy nem jó ez ááám...

És mindjárt április. 

~

Szonjával eltekerünk egy sörözőbe, melyet lassan megtöltöttek a Deák térről távozó Jobbik-szimpatizánsok. Iszogattunk, még mindig nem akartunk hazamenni. A Jobbikosok szemében is csillogást és nyugalmat láttunk, és tudtuk hogy nemsokára Eszti is becsatlakozik, aki igazi viktoriánus. Már nem zavart, sőt nagyon érdekesnek éreztem az egészet, ahogy a kellemes októberi napon random emberek társaságában felelősségteljesen kortyolgatjuk a sörünket, jöjjenek bárhonnan.

Nem a mai volt a mi napunk, de ilyen szintű csalódásra egyikünk sem számított.

Úgy érzem magam, mint a lelencgyerek, aki nem is tudja eldönteni, melyik a saját anyja. Meg úgy, mint aki egy lúzergyülekezetet támogat.

Kicsit dühös vagyok. De hát nehéz az állampolgárok élete...