Udmurtiai útinapló 4 - úristen ez még csak a 3. nap

Úr isten, ez a nap. Mármint, jó volt az udmurtóra, leszámítva, hogy kóválygott a fejem az álmosságtól, de Dima újra belopta magát a szívembe azzal, ahogy finnül mesélt róla, micsoda erőfeszítések kellenek az udmurt diákok Magyarországra csábításához. Mert igazából szeretnének menni, csak addig szerénykednek, amíg az életben nem teszik meg.

Meg cukik voltak az ebédnél a nénik, és kedvesek a srácok, akik közelében ültünk. Meg az ót is jó volt a skanzenbe.

És ha már itt tartunk, a skanzen is tök jó volt, melyet az oroszos csoporttal látogattunk meg. A körbevezető néni egy idő után feladta, hogy oroszul vezesse a tárlatot, így áttért a nagyon alap angoltudására. Nem tudom, hogy voltak vele a többiek, de én teljesen el voltam varázsolva az autentikus udmurt lakóházaktól, szent helytől, „élő” és „halott” forrástól, házasságkötő kunyhótól.

De az, hogy véletlenül belefutottunk egy Péter-napi helyi búcsúszerűségbe, népviseletes nagymamákkal, szénakaszáló versennyel, Kolja Anisimov-számokkal, helyben készült lepénnyel és kvasszal, na az… főként udmurtok voltak a résztvevők, és bár nevettek az udmurt „nyelvtudásomon”, nagyon örültek neki, hogy érdekli a „nyugati embereket” az udmurt világ. Beszélgettünk, fotózkodtunk, palacsintát és kását ettünk, kvaszt ittunk, a helyiekkel beszélgettünk, és hát izé én teljesen el voltam varázsolva. Mi esélye volt ennek, és autentikus udmurt ünnep, és úristenúristen, mennyire szerettem volna már egy ilyet látni, és itt van, és… hát nem tértem magamhoz. :) Közben végérvényesen megállapítottam, hogy a 20 fős csoportból ki a jó fej (=aki csillogó szemekkel szaladgál a helyiek közt és ismerkedik és igyekszik kipróbálni mindent), illetve ki nem (=aki fanyalogva álldogál egy helyben, csak a csoporttársaival beszél, és nagyon menni szeretne). Fülig érő szájjal zötyögtem haza, Anika kisasszony pedig csak vigyorgott rajtam, mert úgy néztem ki, mint egy ötéves, akinek előrehozták a karácsonyt.

Lett volna lehetőségem karaoke-partiba menni a többiekkel az este folyamán, de nem akartam. Miért nem, azért, mert 1) az introverzióm tiltakozott, 2) Másával találkoztam. Mása épp olyan tündér volt, mint eddig, és láthatóan Budapest emlékét hoztam el neki, ő pedig nagyon kedvesen bemutatta nekem a közeli fontos helyeket (pl. éjjel-nappali) Izsevszkben. Összefutottunk sokszor Budapesten, aztán Lahtiba, aztán itt... mása valahogy mindig ott van, ahol én. :)