Mint kiderült, finnül lesznek tartva az óráink. Nekem sem
piskóta udmurt nyelvet tanulni finnül, de Anika kisasszony ráadásul totál
kezdő, és finnül is inkább csak „észtesen” tud, tehát bár Dimára változatlanul
tüncögünk, az órák kicsit bulisak. Amúgy az orosz nyelvtudásunk is már számottevően
fejlődött, nagy örömünkre.
Együtt vagyunk az oroszosokkal, illetve az olaj-gáz kurzusra
érkezettekkel. Az emberek jóarcok, érdekesek, furák, mind-mind egyéniségek.
Örülök, hogy nem kell azon aggódnom, hogy beilleszkedjek közéjük: a kísérőkkel
négyesben tökéletes csoportot alkotunk. Egyre jobban megszeretem Juliát és
Vikát. Sokáig bírják, őszintén örülnek nekünk (asszem), és rém cukik.
Mászkáltunk egy kicsit Izsevszkben, felültünk néhány körhintára a
vidámparkban,kulturálódás gyanánt. :) A kellemes sétányt elnézve furcsa volt
elképzelni, hogy Izsevszk anno „zárt város” volt, tehát se ki, se be nem volt
szabad menni, és még a térképen sem tüntették fel. Hát itt gyártják a
kalasnyikovot, teccenektudni…
Nem rossz amúgy itt. Továbbra is főként kedvesek az emberek,
és ahol lakunk, a környék sem igazán kellemetlen. Az esti bolttúra után
gondoltam, teszek egy kört, nézegettem az embereket. Udmurtia vidéke olyan,
mint az amerikai Midwest: egy kontinensnyi ország mezőgazdasági központja,
messze de nem túl messze az Európához közelebb eső fővárosi régiótól, ahol nem
csoda, ha olyan érzésük van az embereknek, hogy a világ csak abból az egy
országból áll: minden irányban legalább ezer kilométerre csak ez az egy ország
van.
Ilyeneken gondolkoztam, nem is tudva, hogy Mása Zolotarjova figyel az
egyik ablakból… :) (az elmúlt évben nálunk vendégeskedett a Balassiban, nagyon
megkedveltem, és Lahtiban is összefutottunk ^^) Na holnap összefutok a
kisasszonnyal…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése