Az autóbusz ablakából felderengett a Káma. Húúú! Nem is
tudom, mióta álmodoztam már arról, hogy eljussak hozzá. 3 éve tanulok a Volga-Káma
vidékről, és bár a Volgán már háromszor átmentem életemben, sosem vettem észre,
így a Káma és Szarapul városa maradt meg a katarzisnak. Leszaladtam a partra és
belegázoltam a vízbe. Szerelem volt első látásra. Hatalmas folyó volt, kétszer
olyan széles, mint a Duna, barna vize lustán folyt délnyugat felé, hogy
Kazánynál egyesüljön a Volgával. Egész nap nyomott volt a hangulatom, a hasam
is zavargott, nem tudtam egyről a kettőre jutni, de valahogy a Káma vizében
ácsorogva minden megjavult. :)
Szarapulban amúgy ezt a „dácsát” (nyári lakot) látogattuk
meg. Én is szeretnék ilyen nyári lakot.
Rájöttem, hogy Anikával beletartozunk a „jóarcok”
bandájába. Mármint abba a körbe, ahol a legtöbben vannak, és a legtöbben akarnak
szintén beletartozni. Ez jóleső felismerés volt, szintén a Káma partján.
Túlvagyunk az udmurt nyári egyetem felén, és lassan a
szívemhez nőnek az emberek. Hulla fáradtan minden este, morcosan minden reggel,
a tizenegy órás kávéra várva, a kedves orosz konyhásnénivel csevegve, a buszon
zötykölődve, a lányokkal pletykálva, Dimára figyelve (és néha Dimán nevetve),
az orosz és udmurt nyelvet hallgatva, néha unatkozva, néha összezavarodottan, este
herbateát kortyolgatva, házit írva, hideg vízben zuhanyozva már rutinként
vesszük az akadályokat, mint két rettenthetetlen kalandornő. Igaza volt Tanjának, mikor azt mondta, hogy nekem ezen a nyáron biztos azt rendelte a sorsom, hogy ide jöjjek (miután az észt kurzusra nem vettek fel, és a mari kurzus nem indult el, és csupán ez maradt).
És egyre többen értik meg, miért tanulunk udmurtul. :) Ez jó érzés.
De mit keres itt Tóth Szilárd?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése