...avagy mindenki a helyén van. A rémes izgalmakkal várt vasárnap után újra hörcsögmentes az újlipótvárosi lakás.
Mikor 2005-ben a nővéremhez került az első hörcsög, nem teljesen éreztem át az izgatottságát és autista tulajdonságnak képzeltem azt is, hogy minden lehetséges fellelhető szakirodalmat el akar olvasni hörcsögügyben.
Hát nálam csak 3 napig voltak a kis dögök (nővérem példányának gyermekei), de egyszerre öten, és jelentem alássan, doktorálni tudnék a hörcsögök etológiájából/fiziológiájából/filozófiájából.
Ezt a stresszt.
Három éjszakán át folyton a hörcsögökkel álmodtam, és rendszeresen hajnali 4-5 közt kiszaladgáltam, hogy megvannak-e.
Napközben nem elég, hogy néha indokolatlanul megvárattak a gazdijelöltek, de amúgy is állandó ellipszispályán keringtem a ketrec körül, hogy jó-e minden, rendben van-e az összes. Mindig. Tudtam, hogy most éppen _alszanak_, mert délután kettő van és ez a dolguk, de akkor is. Miért nem mozognak. Miért ilyen pózban fekszenek. Hjalp.
Minden lehetséges hörcsögbetegséget beleképzeltem már az alomba. Vakaróznak? Tuti parazitások! Oldalra dőlve alszanak? Haldokolnak! 3 órája nem nyúltak a táphoz? Készíthetem a sírhelyet! Nem viszik el! Látszik rajta, hogy mindjárt feldobja a talpát! A nyakamon marad, amíg kiszenved...
Mert hát én elvileg csak 1 napra őriztem volna meg őket, és abszolút nem voltam berendezkedve kisállattartásra. Izé, jó még a kétéves lenmag hörcsögetetésre?
Mégis, most, hogy újfent csak Csabát és engem tartalmaz a lakás a gerincesek közül, kicsit üresnek érzem a világot. Többé nem maradhatok fent késő estig az akrobatáskodó hörcsögöket bámulva, és nem konstatálhatom elégedetten, hogy belerágtak a negyed koktélparadicsomba, amit az este kikészítettem nekik. Továbbmentek, és csak remélem, hogy jó lesz nekik... bár maximálisan bízom minden új gazdában.
Ilyen lehet... nevelőszülőnek lenni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése